Rᴏ́ᴢsᴀʙᴏᴋᴏʀ ʲᵉⁿˡⁱˢᵃ ✔︎

VII

Felültem az ágyban, majd tekintetemet végig vezetettem a szobán, végül pedig megállítottam az ablak előtt álló ruhatartón min a mai nap egy méregzöld ruha helyezkedett el.

----------

- Jennie sokáig habozott, hogy elhagyja-e a szobáját, mert félt, hogy meglátja-e a számára ijesztőnek kinéző lányt, de a kíváncsisága erősebb volt a félelménél. Felakarta fedezni a birtokot. Látni akarta meddig terjed börtöne határa.

----------

Miután elhagytam a kastélyt, s megtaláltam azt a fát ami megfelelőnek tűnt arra, hogy teljesen feltudjam mérni a birtokot, elkezdtem rá felmászni, majd miután elértem a fa legtetejét, megálltam, s körbenéztem.

A birtokot körülölelő sziklákat, hegyeket s fákat hó fedte, míg ott sütött a nap, s meleg volt. Nagy nehezen megfordultam, majd tekintetemet a a hatalmas várra tereltem, mi így másodszorra talán már kevésbe tűnt ijesztőnek, s magányosnak.

Egy apró mosoly ült arcomra minek még Én magam sem értettem okát, de nem is tudtam sokáig ezen gondolkodni mivel hirtelen motoszkálás hangja csapta meg a fülemet. Fejemet gyorsan lehajtottam, hogy lássam mi keltette a zajt, majd ez őzsuta szaladt át a fa alatt.

- Hé. -kiáltottam az állat után mi ennek hatására megállt, s felém fordította fejét.

Ijedten nézett szemeimbe, majd egy kis habozás után lehajtotta füleit, s tovaszökkent. Amilyen gyorsan csak tudtam lemásztam a fáról, majd az aranyszőrű őzsuta nyomába eredtem. Sebesen futott előttem az állat, egyenesen egy tisztás felé tartottunk, de még mielőtt kiérhettünk volna, a suta egyik pillanatról a másikra eltűnt, csak pár kisebb, s nagyobb csillagra emlékeztető pont maradt belőle, olyanok mint amilyenek a szobámba lévő vizeskehelyben is voltak.

Lassítottam tempómon, majd kiléptem a fák sűrűjéből. A mező talaját szinte alig lehetett látni a ráhullott vörös rózsaszirmok miatt, mi a mező közepén helyezkedő hatalmas rózsabokorról hullott. Lassan közelebb léptem a bokorhoz, majd megpillantottam egy olyan részt ahol direkt elvoltak kötözve a növény ágai, hogy belehessen menni a bokorba.

Nyeltem egy nagyot, majd lejjebb hajoltam, s óvatos léptekkel megindultam be, a rózsabokor közepébe. Fehér, s vörös rózsákkal voltak tele a bokor ágai miket nem győztem csodálni, hisz egytől egyig mind gyönyörűek voltak.

Miután beértem a bokor közepébe kiegyenesedtem, mivel egy viszonylag nagy tér lett kialakítva az ágak között. Tekintetemet körbevezettem, majd megpillantottam egy kőből készült sír szerűséget mit már szinte teljesen benőtt a bokor tüskés ágai.

Egy kis habozás után óvatosa léptekkel megindultam a sír felé, majd miután elértem a szélét megálltam, s alaposabban szemügyre vettem azt. Egy kőből kifaragott női szobor volt a sír végébe állítva. Rögtön eszembe jutott édesanyám emlékhelye, szemeim pedig pillanatok alatt könnybe lábadtak.

Megtöröltem könnyáztatta szemeim, majd erőt vettem magamon, s gyengéden végigsimítottam a női alak arcán, így sikeresen lesöpörtem a ráhullott rózsaszirmokat.

- A-a hercegnő az álmomból.... -súgtam magam elé miután megpillantottam teljes arcát a szobornak.

----------

- Jennie ekkor értette meg, hogy évszázadokkal korábban élt egy másik nő aki megismerte a szerelmet aztán meghalt abban az átkozott palotában.... "Miért pont Én?" kérdezte szomorúan a lány a szobortól. " Miért dúlja fel az álmom?" mélabútól sújtva Jennie visszaszalad a szobájába és várta, hogy az óra jelezze az aznapi találkozóját különös börtönőrével.

----------

Magabiztosságot tükrözve siettem le az emeletről levező lépcsőről, majd utamat egyenesen a hatalmas étkezőasztal felé vettem. Cipőm kopogására felfigyelt az étkezőtől nem messze lévő kandalló előtt álló lány, majd sóhajtott egy nagyot, de nem fordult felém.

- Elkéstél. -mondta érzelemmentes hangon.

Nem mondtam semmit, csak kirántottam az asztal végében lévő széket, majd leültem arra, s várni kezdtem. Egy kis habozás után meghallottam, hogy fogva tartóm ellép eredeti helyéről, majd komótos léptekkel megindul felém.

- Tetszik az új ruhád? -érdeklődött.

- Többé ne lépjen be a szobámba. -közöltem, majd kezeimet felraktam az asztalra, s piszkálgatni kezdtem az előttem lévő, borral teli poharat.

- Nekem mindenhez jogom van. -közölte, majd elsétált mellettem.

- Majd meglátjuk. -emeltem feljebb kissé fejemet, Ő pedig leült az asztal másik végében lévő székre, de úgy, hogy ne láthassam teljesen álarccal fedett arcát.

- Ne engem nézz már. -sóhajtott fel. -Egyél. -sandított rám.

- És Ön nem eszik?

- Nem. -vágta rá. -Előtted nem.

- Szabad beszélnem, vagy némán kell vacsoráznom mint egy gyereknek?

- Pontosan az vagy. -mondta miközben kezébe vett egy aranykést, s forgatni kezdte azt ujjai közt. -Egy pimasz gyerek.

- Szeretem ha felületes gyereknek tartanak. -mosolyodtam el, majd felemeltem az előttem lévő borospoharat. -Így sokkal könnyebb... -mondtam volna tovább, de a lány hirtelen lecsapta az kezében lévő kést asztalra.

- Túl sokat beszél. -emelte fel hangját.

Arcvonásaim elkomolyodtak, majd belekortyoltam a borral teli pohárba.

- Biztosan élvezi, hogy betöltöm ezt az űrt. -mondtam miután lenyeltem a számban lévő kortyot. -Amúgy kié ez a kastély? -kérdeztem a lánytól, ki idegesen kopogtatta körmeit az asztalon.

- Minden ami itt van az enyém. -felelte egy kis habozás után.

- Úgy beszél mintha teljesen ember lenne... Elég megtévesztő. -feszítettem tovább a már így is feszült hangulatot.

A lány vett egy mély levegőt, majd felállt, s felém fordult.

- Úgy érzed becsaplak, komolyan? -tárta szét idegesen kezeit. -Akad más is ami nem tetszik neked bennem? -kezdett el szép, lassan közelíteni felém, bennem pedig még a vér is megfagyott miután megpillantottam hófehér bőrét mi már egyáltalán nem volt egészséges, s ijesztő, fekete álarcát, mi egy holló fejét mintázta. - Nem mondasz semmit... -lépett hozzám még közelebb.

- Csak azt várom eldöntse, hogy elmehetek-e. -mondtam alig hallhatóan, majd egyenesen szemeibe néztem mikben hirtelen teljesen elvesztem.

Sötétbarna, szinte már fekete szemeiben megcsillantak az asztalon ágaskodó gyertyák fényei. Teljesen magával ragadó látvány volt.

- Ú-úgy játszik velem mintha egy egér lennék a karmai közt. -böktem ki végül mondadóm miután észbe kaptam, hogy mit is csinálok.

- Ha beletörődnél a sorsodba... -állt meg végül mellettem, majd fejét egyre közelebb, s közelebb hajtotta enyémhez. -Kielégíthetném minden vágyadat. -mondta, majd kiegyenesedett, s távolabb lépett tőlem. -Legyen az pénz, vagy akár ruha... Bármi.

Mondata végére gyorsan felálltam székemből, majd egy szúrós tekintet keretében felé fordítottam fejemet.

- Azt hiszi, hogy egy ilyen szörnyeteg mint maga kielégíthet egy nőt mint Én?! -csattantam fel.

A lány felhorkantott, majd hirtelen elém lépett, végül pedig ujjai közé vette arcomat, s erősen megszorította azt.

- Hunyd be a szemed. -kiáltott rám, de Én nem engedelmeskedtem. -Hunyd be a szemed! -emelte fel még jobban hangját, mire Én inkább csak elfordítottam a fejemet. -Tudom jól mi vagyok... Állj ellen ameddig csak akarsz, de úgyis az enyém leszel. -közölte, majd elengedte arcomat, s elsietett.

Megkönnyebbülve fújtam ki a bent tartott levegőt, majd visszaültem a székembe, s idegesen beletúrtam barna tincseimbe.