Ride or Die (BEFEJEZETT)

🍷4🍷

Másfél hét telt el a verseny óta. Anya nagy kirohanása kezdett lecsendesülni, viszont hozzám se szólt ez idő alatt. Úgytűnik nem szólt a versenyről senkinek. Legalább ennyit tiszteletben tart.

Shelly minden egyes nap bement a kórházba barátjához akinek az állapota csak rosszabbodott. Meggyőzte a szüleit, hogy fizessék a kórházi költségeket.
Elmagyarázta a balesetüket is apukámnak, viszont kérésemre csak annyit mondott, hogy nem tudja kik voltak a másik kocsiban. Nem szerettem volna feladni Jasonéket, hisz talán nem is ők voltak. Nagyon szomorú volt. Én próbáltam felvidítani de a szomorúsága rám is kihatott. Ekkor jött a képbe Mike aki hülyeségeivel még ha csak másodpercekre is, de mosolyt tudott csalni az arcunkra.

Egyre többet hallok szüleimtől egy új bandáról a városba akik luxus kocsikat lopnak el, majd azt adják el.
Ekkor eszembe jutott az a sok kocsi Jason garázsába. maradnom. Továbbra sem szóltam el magam. Többet kell megtudnom a helyzetről.
Talán igaza volt Logannek és távol kellene tőle maradnom, de a kíváncsiskodó énem folyamatosan az ellentkezőhét mondja.
Ezzel a hétvégéken és délutánokon semmi baj. Iskolába furcsa módon távol tartotta magát tőlem, én pedig ugyanezt tettem.

~÷~

2 napja mikor apukámnak vittem ebédet a rendőrségre elcsíptem ahogy éppen a többi nyomozóval beszél.

-Egyre több kocsi tűnt el az elmúlt hétben, mióta ide érkeztek. Egyelőre csak annyi információnk van, hogy biztos ott voltak a pénteki versenyen és most is ott lesznek. - magabiztos és parancsoló hangjára egyből felfigyeltem.
-Most pénteken nem fognak elmenekülni. Szirénák nélkül, beépített emberekkel megfigyeljük őket majd elkapjuk.-mondataira csak bólintottak és ki is indultak a teremből.
Na ja, csak én éppen az ajtó mellett álltam így mikor az első nyomozó lépett ki én, a falhoz simulva próbáltam meghúzni magam.

-Miss Hudson.-nos a tervem nem sikerült és mindenki engem figyelt. Én csak egy mosollyal bólintottam.

-Jones nyomozó. - kezet fogtam a férfivel mikor apám lépett ki.

~÷~

Jelenleg szerda van és Shellyvel a kórházba tartunk. Sokat beszélt Loganről és, hogy biztos jól kifogunk jönni. A szoba elé érve orvosok vártak minket szomorú tekintettel. Shelly majdnem összeesett így megtartottam de a könnyei előtörtek.

-Neee.. Nem..... Nemm.-sírta kérdő hangon mire az egyik orvos szomorúan bólintott. Ekkor már én sem bírtam és barátnőmmel a földre estünk. Magamhoz szorítottam és simogattam a haját, hátha megnyugtatja egy kicsit.
Hónapok óta együtt voltak titokba és végre talán a szüleinek is elmondta volna a kapcsolatukat. Mikor róla beszélt szeme mindig felcsillant és folyamatosan mosolygott. Most gyönyörű barna szemében könnyek voltak amik folyamatosan lefolytak arcán.
Nem ismertem annyira a fiút, de ha ilyen mély nyomott hagyhat Shellyben akkor tényleg tudhatott valamit.
Lassan próbáltam felállítani barátnőm, hogy legalább egy székre üljünk le és ne földön legyünk.

Kb fél óra múlva Mike is megérkezett és Shelly szülei. Úgy döntöttem, ott alszok náluk, hogy nehogy csináljon valamit magával.
Egész este fennt voltunk és Michelle Loganről mesélt. Könnyes volt a szeme de mégis mosoly tört az arcára amikor kettőjükről beszélt. Mondandója során nekem is gyakran könnyek gyűltek a szemembe.

~÷~

-Annyira szerettem őt.....-hajnali 2 körül az ölembe hajtotta fejét és már csak suttogni tudta szavait.

-Tudom..-próbáltam erős maradni, de ha az az ember aki mindig kacag és mosolyog, az ellentéte lett már én sem bírtam és vele együtt sírtam.
Talán nem is a fiú miatt, természetesen nagyon szomorú voltam miatta, még olyan fiatal volt. De látni a legjobb baratnőmet sírni a legrosszabb dolog volt. És én sem segíthettem rajta, senki sem.

Másnap a szüleim nem engedték meg, hogy otthon vagy Shellyéknék maradjak így iskolába mentem.
Elhatároztam, hogy beszélek Jasonnel és tisztázom vele a helyzetet.
Egész nap nem láttam pedig tényleg kerestem mindenhol. Nembaj, van máskor is iskola, csak jön majd valamikor még ebben az évben.
Mindenki Shellyről kérdezett, de a szülei azt mondták, hogy Loganről senki nem tudhat ugyanis "ő nem volt a lányuk szintjén". Na ja, kb olyan kedvesek mint az én szüleim. Mégis ki mond ilyet egy halott fiúról?!
Éppen hozzájuk siettem suli után és mikor beléptem az ajtón hatalmas nagy kiabálás volt.
Shelly szülei ordibáltak egymással, de azt nem értettem miről, a konyhában. Lassan arra lépdeltem és mikor megláttak engem mindketten félve néztek rám.

-Elizabeth, ez nem a legjobb pillanat. - mondja szomorúan, mégis dühösen az anyukája.

-Mi történt?

-Shelly..... Csak... - elcsuklott a hangja és könnyek gyűltek a szemébe. Shelly mi?
-Menj. A szobájába van. - megkönnyebbülve mondta én pedig szívemhez kaptam. Huuu jól rám íjesztett.

Félve nyitottam be a szobájába nagy levegőt véve. A lány ott ült az ágya közepén. Elmosódott sminkkel, kisírt szemekkel. Egy takaróval volt körbe bugyolálva és a haja csuron vizes volt.

-Shelly...... Mi történt?-tértem a lényegre eléggé félve.

-Én csak vele akartam lenni. - mondta maga elé bámulva és monoton hangon.

-Ugye nem? - folyamatosan nemlegesen ráztam a fejem folyamatosan. Tudtam mit csinált mégis szerettem volna most az egyszer, ha nincs igazam. Ő viszont igent bólintott a fejével én pedig még mielőtt ott rámtört volna a sírás kirohantam a szobájából. A fal mellett a földre rogytam és ott zokogtam tovább. Mit tehettem ennyire rosszul, hogy a legjobb barátnőm öngyilkos akart lenni. Logan miatt szomorú természetesen, de nem teheti ezt velem, nem teheti ezt senkivel sem. Ebben a pillanatban valami nagyot kattant bennem és letörölve könnyeim, dühösen futottam le a lépcsőn.
Nagyából emlékeztem, hova vitt Jason és többé nem érdekelt, hogy talán veszélyes. Nem érdekelt semmi, csak az, hogy legalább válaszokat kapjak.
Beszálltam anyukám kocsijába és mit sem törődve azzal, hogy törvényesen még jogsim nincs is elhajtottam a házunk elől.
Végre odaértem az elhagyatott, garázsos részhez. Erőteljesen és dühös tekintettel dörömbölten az ajtón.
A hatalmas fém zár elkezdett lassan kinyitódni és mikor szembe kerültünk egymással meglepetten állt ott.

-Elizabeth Hudson? - kérdezte félve egy talán pár évvel idősebb fekete hajú nő. Kérdésére bólintottam és éppen szólásra nyutottam volna a szám mikor Jason eltolta az előttem álló nőt. Fekete bőrdzseki volt rajta, oylan amiben motorozni szokott. Kijött és engem is magával húzva távolodtunk a garázstól.

-Mégis mi a fenét csinálsz itt? - kérdezte dühösen.
-Te sírtál? - hangja kicsit megrnyhült. Valószínüleg még mindig piros és pufik voltak szemeim így feltűnő volt, hogy igen, sírtam.

-Ti voltatok? - kérdezem dühösen.

-Mi? Miről beszélsz?

-Logan. - elcsuklott a hangom és könnyek gyűltek a szemembe. A fiú elkezdett hátrálni és fejéhez kapott.

-Ugye nem? - hangja meginogott és az eddigi szikrák is eltűntek szeméből.

-És ráadásul Shelly is...ő... Ez a te hibád. - közeledtem hozzá és elkezdtem ütögetni a mellkasát. Érzelmeim urrá törtek rajtam és a könnyeim végig folytak az arcomon.
Jason szorosan magához ölelt én pedig akaratlanul is visszaöleltem. Hátamat simogatta, én fejem a vállába temetve folytattam a sírást.

Ez a rész egy kicsit mély és szomorú lett, de ígérem lesznek sokkal derűsebbek és nem annyira depis részek. ❤️