Ride or Die (BEFEJEZETT)

☕13☕

1000 és 1 gondolat kavargott a fejemben amint felfogtam a dolgokat.
A tények, melyeket Miketól hallottam nem más, mint Jason Ross, aki egy illegális autó csempész bandába van meggyilkolt egy 40 év feletti férfit, akinek felesége és két gyermeke is volt.

Az első gondolot, hogy ez mind nem igaz és csak félre hallottam, vagy viccel Mike, de rá kellett ébrednem, ezzel semmit sem oldok meg, szembe kell néznem a tényekkel.
A fiú, aki ha csak pár pillanatra is elcsavarta a fejem egy bűnöző.
Féltem, dühös voltam, csalódott, és szomorú.
~Talán velem is valami hasonlót tervezett? Engem is bántani akar?
~Mégis, hogy tehette ezt. Egy családot így szétszakítani valami borzalmas.
~Bíztam benne, azt mondta nem olyan rossz, mint amilyennek mondják vagy tűnik. Hogy mi ketten bármit megoldunk és semmi baj sem lesz. Rá kellett jönnöm, minden szava hazugság volt.
Iszonyatosan fájt, hogy ezt tette.

Annyira sajnálom. - Mike idő közben átült mellém. Szavai nyugtatóak voltak mégis úgy éreztem, csak mégjobban megforgatta bennem a kést. A könnyeim megállás nélkül potyogtak és most se erőm, se akaratom nem volt ezt megállítani. A mellettem ülő fiú próbált közelebb kerülni és karjaiba zárni én pedig engettem neki.
Nem is tudom már mióta zokoghattam és ásztattam a pólóját, miközben ő hajam simogatta. Abban a pillanatban megfordult a fejemben, hogy én most mi a jó fenének is sírok egy fiú miatt? Rég megtanultam,nem éri meg egy fiú miatt sírni. Ez meg végkép hülyeség, mégcsak nem is ismerem.
Letöröltem a könnyeim és újra azzal a szívtelen tekintetemmel néztem.

-Szerintem ma nem hagylak magadra. - kedvesen mondta és elhesegetett egy kósza tincset az arcomról. Én csak egy mosollyal bólintottam és elindultam fel a galériára. Kicsit megtorpantam ugyanis Mike nem követett így kérdőn nézve hátrapillantottam.

-Na mi az, nem jössz? - kérdeztem neveteve.

-Hogy mi? Jaa hát ha neked nincs ellenedre akkor szívesen mennék. - egy kacsintással válaszolt mire én mégjobban elnevettem magam.

-Mintha még nem aludtunk volna együtt. Mármint nem úgy, de most azthiszem tényleg szükségem van valakire.

-Értem én Hudson, használj csak ki. - próbált sértődött arcot vágni, de elnevette magát és mellém sietett.

Este úgy aludtunk el, ahogy sok más alkalomkor. Én magzatpózba összekuvorodva ő pedig mögöttem kellő távolságra, karját mégis derekamon pihentetve. Nyugtató volt számomra mindig a jelenléte, na meg az is, hogy nem kell félnem attól, esetleg egyedül ébredek, pedig nem egymagamba aludtam el. Na igen, ez Jasonnel gyakran megtörtént.

Másnap reggel az első amit éreztem az a kávé, vagyis a kávé illat. Valaki kávét csinált odalent, ami okán egy kis mosoly jelent meg az arcomon majd átfordultam a másik oldalamra és kinyitittam a szemem. Mike még az igazak álmát aludta itt mellettem. Ezen még nagyobb lett arcomon a mosoly, ha lehet, és visza fordultam, hogy pihenjek egy kicsit. Várj, mi..... Valaki kávét főzött, aki nem Mike volt.
Hirtelen pattantak ki a szemeim és felültem az ágyon. A szívem hevesen vert és a gondolataim csak úgy cikáztak.
Ki lehet itt ilyen korán? Bezártuk az ajtót, vagyis valaki olyan van itt akinek van kulcsa. Vagyis ismer. Nemtudom, hogy jelen pillanatban megtudok e bízni bárkiben is és e miatt egy kicsit meg is szédültem. A gondolattól, hogy talán most lebuktam. Idegesen megráztam a mellettem még alvó fiút és a nevét mondogattam.

-Még korán van... - morogta rekettes hamgon.
-Miért főztél kávét ilyen korán. - még mindig a párnáb amorogta szavait.

-Nem én voltam. - válaszoltam halkan mire végre felém kapta fejét és ő is idegesen nézett rám.

-Megnézem. - pattant ki az ágyból és lerohant a lépcsőn. - idegesen kapkodtam a tekintetem és én is felálltam, közelebb mentem, hogy haljam a történteket.

-Te meg mit keresel itt? - kérdezte Mike meglepődve mégis boldogan.

-Téged is jó látni újra. - hallottam meg legjobb barátnőm hangját. Várj mi? Shellynek éppen Ausztráliában kellene lennie. Gondolkodás nélkül lesiettem a lépcsőn, hogy saját szememmel láthassam. Amint megpillantott elindult felém és egy hatalmas öleléssel köszöntött. Kicsit meglepve de visszaöleltem.

-Hát te...... hogy..... Mi? - dadogtam összezavarodottan.

-Hallottam, hogy mi történt és látni szerettem volna, jól vagy e. -mosolygott kedvesen mire én is elvigyorodtam.

-Remekül, na és te? - kérdeztem boldogan.

-Áhh, nehogy azt hidd, hogy ennyivel le tudsz rázni. Mindent mesélj el, szóról szóra. - rázta meg fejét és húzott le a mellettünk elhelyezkedő kanapéra.

Én elmeséltem neki a versenyt és azon történteket, majd a Jasonnel töltött napokról. Igazán szükségem lenne egy tanácsra így mindent rá zúdítottam. Mike mindeközbe fennt volt a galérián, ugyanis ő már hallotta.

-Ohh csajszi olyan mintha egy akció, romantikus filmbe élnél. - nevette el magát szórakozottan Shelly.

-Ne is mond. - forgattam meg szemeim szintén röhögve.

-Szerintem jobb lenne, ha távol maradnál Jasontől. Nem vagy biztonságban mellette, ami most a legfontosabb. Van egy házunk egy közeli kis városban. Tudod, ami még a nagyié volt. Sose megyünk mégis ott van, úgyhogy most pont kapóra jön. Vedd el. - mondta végig a szemembe nézve kedvesen majd kivett a zsebéből egy kulcsot és az asztalra helyezte.

-Csak bajba kevernélek. - pillanatokon belül válaszoltam s igaz is amit mondtam. Nem tehetem ezt velük. Majd valamit kitalálok.

-Dehogyis. Ha elveszed tudom , hogy biztonságban vagy, és amúgy senki sem megy abba házba mostanába a takarítón kívül, akit már lemondtam.
Ameddig szeretnéd a tied. Aztán ha ez az ügy lecsendesedik haza jöhetsz. - megfogta kezem és szemimbe nézett végig.
Talán tényleg igaza van és át tudom vészelni ezt a kis időt könnyedén abban a házban. Végre kicsit magamra is gondolhatnék , így elvettem a kulcsokat és gyorsan mellé kerülve megöltem Shellyt.

-Annira de annyira köszönöm. És hiányoztál. - dünnyogtem a hajába mire felnevetett.

-Te is hiányoztál. - viszsaültünk a kanapéra ismét egymással szembe.

-Most te jössz. Mesélj a sok koaláról.

Ő elkezdte a mesélést én pedig bólogatva és mosolyogva figyeltem a boldog arcát. Olyan átéléssel beszélt az ott lévő boltokról és iskoláról, hogy teljesen elfeledtetett velem minden egyes problémát pár pillanatra.