Ride or Die (BEFEJEZETT)

🦋17🦋

Este megpróbáltam korán lefeküdni, hogy hétfőre ne legyek annyira zombie állapotba.
Nagyon féltem, hogy mégis mi fog történni a rendőrségen de Nancy megnyugtatott és azt mondta, hogy ellenem nem lehet semmi váduk, és mivel még nem vagyok 18 éves a verseny miatt sem számíthatok komoly büntetésre, és már eltelt annyi idő a verseny óta, hogy nyoma sincsen semminek.

Kora reggel csak úgy kipattantak a szemeim és sietősen indultam a gardrób szoba felé, amikor a hitrtelen jött felállástól egy pillantra minden elsötétült. Ezzel mit sem foglalkozva töretlenül baktattam valami elegánsabb ruhát keresni.
Az akcióm sikeresnek bizonyult amikoris megláttam egy bézs overált, aminak a nadrág része kicsit bővebb volt és a derekán lévő mintázat is különlegessé tette. Ehhez még egy hasonló színű magassarkút párosítva a fürdőbe sétáltam.
Gyorsan szinte jéghideg zuhanyt vettem majd felöltöztem és egy kis lágy sminket is dobtam magamra. Mivel olyan gyomorgörcsöm volt, hogy enni nemtudtam az órámra pillantottam ami 8:19et mutatott.

Épp időben, mivel Nancy fél 9re jön értem. Ezt a kis időt a nappaliban a semmibe bámulva töltöttem miközben a bebeszélt stoymat mantráztam. Mikor meghallottam a közeledő autó hangját sietősen indultam ki, és a lányt meg sem várva be is ültem a fekete autóba.

-Hűha, jól vagy? - kérdezi kedvesen, öszsehúzott szemöldökkel. Egy zöld ruha van rajta, ami szintén elegáns, így tudom, nem öltöztem túl. Egyáltalán nem látszik idegesnek, ami engem is megnyugtatott egy kicsit hiszen mégis csak az öccséről van szó.

-Csak egy kicsit ideges vagyok. - mondom ki az őszintét mire Nancy egy kicsit elneveti magát.

-Drágám, te nem kicsit ideges vagy, hanem konrétan reszketszett. - pillantott le a kezeimre amik valóban rettentően remegtek.
-Semmi baj, nem lesz. Megígérem. - egy kis mosolyt erőltetett az arcára de átlattam az állarcán. Ő is ugyanolyan ideges mint én.

Szavai hallatán csak egy aprót bólintottam és már el is indultunk.
Az ismerős utakat járva, csak az ablakon bámultam kifele egész útón és mikor leállt a kocsi a már általam jól ismert parkolóban, a szívem méghevesebben vert.

-Készen állsz? - kérdezte teljesen felém fordulva mire én nemleges megráztam a fejem majd kínomba elnevettem magam.

-Erre sosem lehet késznek lenni. - igazam volt. Ezt Nancy is tudta és ő is elmosolyodott.

Magabiztosan lépdeltem végig a hosszú folyosón, aholis minden egyes ember megbámult. De komolyan, a szemük már éppen csak ki nem esett olyan csodálkozó tekintettel néztek.
Egy ajtó előtt Nanc megállt és egy bíztató mosoly kíséretében éppen a kilincs felé nyúlt amikoris a zárdák felőli ajtó nyitódott.

Nem hittem a szememnek amint az ismerős nyomozók kézen fogva vezetik azt a fiút akivel én heteken át éltem. Amikor meglátott mintha egy pillantra lefagyott volna. Megtorpant és csak bámultuk egymást. Egy apró mosoly jelent meg az arcán majd a nővéré nézett. Én is felé pillantottam aki értetlenül nézett öszse vissza.

-Miss Ross. - hallottam meg azt a hangot ami hallatán kis korom óta vigyázba kellett vágnom magam, és minden egyes szavát teljesíteni. Felé fordultam és mikor megpillantott ő is lefagyott. Senki sem talált a szavakat és több másodpercen át ugyanúgy álltunk. A két noymozó Jason mellett el nem mozdult volna, és tudtam, hogy apám parancsára várnak, viszont ő most éppen velem volt elfoglalva.
-Elizabeth?! - nevem suttogta és mintha el sem hitte volna, hogy én vagyok az.
Erre én sem számítottam az biztos, viszont mikor ismét csak némán álltunk Nancy készült megtörni ezt, de apám közbe szólt.
-Megvannak a szükséges bizonyítékok. A bíróságon találkozunk. -oly nyugodtan mondta, mintha ismét csak egy kis gyerek lennék és éppen mesét olvasna. Szavait az ügyvédnőnek intézte, mégis engem pásztázott végig.

-Ezt nem tehetik. - Nancy, Jason mellé lépett és magabiztosan hangzottak a szavai.
-Nekem is van bizonyítékom ami perdöntő lehet úgyhogy inkább azt javaslom, hogy hagyjuk az időhúzást.

-Az esküdtszék előtt minden kiderül.-egy mosollyal az arcén mondta a rendőrkapitány majd az emberei felé fordult.
-Vihetik.
-Elizabeth, kérem maradj itt. - ő is az őrök mellé lépett majd elsétáltak.

Jason egy sajnálom pillantás után elfordult és már el is tűnt a folyosó végi kanyarban. A szemeimbe könnyek gyűltek és az eddig stabilan mellettem álló lány is összeesni készült, így gyosan leültettem az előttünk lévő padra.

-Sajnálom. - szipogta majd megfogta a kezem és mélyen a szemeimbe nézett.
-A bíróság előtt kell majd tanúskodnod. - mivel ő sem volt a legjobb állapotban kisegítettem és egyelőre a fülem mellett elengedtem a szavait és a parkoló felé sétáltunk.

Meg sem fordult a fejemben, hogy maradjak apám kérésére. Nem az a meghitt beszélgetés lenne, hanem attól sokkal durvább inkább kihalgatásnak nevezhető vallatás.

Jasont végre újra láhattam.
Újra láttam és még röbb hét után is ugyanolyan érzéseket váltott ki belőlem, mint mikor megismertem.
Kívancsi voltam, mi is történt vele és miken mehetett keresztül a távollétemben.
Az,hogy még ilyenkor is csak bíztatóan mosolyog felém is arra utal, hogy engem csak védeni akart és ezért is nem mondott el sok mindent. Ezt azhiszem egyre jobban kezdem is megérteni.
Újra látni őt ismét elindította a pillangókat a hasamban és az arcom lángba borult fekete mindig kócosan tökéletes hajától és őzike barna szemeitől.

Pedig pont ezt akartam elkerülni.