Ride or Die (BEFEJEZETT)

🌵8🌵

Mindketten szinte egyszerre léptünk ki a járműből. A sötét éjszakában szinte csak az autók világítása világított.

-Szóval. Mi a terv? - odaléptem James mellé, aki még a kocsiján babrált valamit.

-Hát először elvegyülünk és megkeressük a többieket. - bólintottam egy mosollyal az arcomon és elkezdtem sétálni. Helyesbítek csak el akartam sétálni ugyanis a mögöttem álló fiú megfogta a csuklóm, ezzel maga felé húzva. Olyan hirtelen jött, hogy neki csapódtam a mellkasának, az izmos mellkasának.
-Mint mondtam, mellettem maradsz. - a végén közel hajolt és szavait a fülembe súgta.
-Csak kövess. - a kezemnél fogva húzott maga után.

Kis idő után megállt a gyorskajás kocsi mellett ahonnan egy kb velünk egykorú fiú lépett ki.

-Tesó! - kezet fogott Jasonnel aki ezek után maga elé húzott(én háttal álltam neki) és ujjait a mellkasomon összekapcsolta. A kis növésem miatt ez könnyű volt neki, viszont az előttem álló fiú elég furcsán nézett rábk.

-Erich! Jó látni újra. Esetleg a többieket nem láttad? - kérdezte tőle még mindig engem szorongatva. A közelségének nagyon örültem, mégis olyan fura érzés volt. Soha nem éreztem ilyet igazából azt sem tudom, mit érzek.

-Ohh hát, ami azt illeti......ettől nagyobb gondom is van. - válaszolta tarkóját vakargatva.

-Mi történt?

-Fogadtam. A kocsim a tét, vagyis már nem is az enyém. Roger ellen. Vagyis tuti bukta. - ekkor a szomorú tekintete felcsillant és Jasonre oylan mosollyal nézett, hogy majd kicsattant.
-Majd te. Nem, dehogy erre nem kérhetlek. - a fiú nagyon gyorsan beszélt és ideges lett.

-Hé, nyugi. Szépen lassan mond el az elejéről, mert egy kukkot sem értek.

-Roger elkezdett velem kötekedni mire persze én is visszaszóltam. Ezután azt mondta, hogy a kocsim egy tragacs és bárki le tudná győzni. És ekkor kellett volna befognom, de én folytattam. Éjfélkor az én drágám és Roger legújabb valami versenyautója áll a rajtnál. - Jason ellépett mellőlünk és azt hiszem már kínjába felnevetett.

-Nem is te lennél. Bármit megtennék érted, úgyhogy pontban éjfélkor én fogok abban a trgacsban ülni.

-Nem tragacs. - nevetve beleboxolt Jason vállába.
-És köszönöm.

Miután elsétáltunk onnan kérdőn néztem a folyamatosan kezemet fogó fiúra.

-Az unokatesóm. De mintha az öcsém lenne. Szóval még a verseny előtt haza viszlek. - elém lépett és két kezébe vette az arcom. A fejem tűz piros lehetett amit ő is észrevett így elnevette magát, de tartotta a pozíciót. Bólintottam mire egy puszit nyomott az arcomra. Na jó, őszintén megmondva többre számítottam, de ez is megfelelt.

Egész este emberekkel beszélgettünk, kérdezősködtünk a bandája felől, akikhez a nyomok alapján egyre közelebb kerültünk. De nem csak hozzájuk, hanem azthiszem egymáshoz is. Néhány pillanatba egy egy csókra elkapott, amik általába rövidek, de szenvedéjesek voltak.
Az óra éjfélt ütött amikor végre megpillanthattam azt a "tragacsot". Egy nem éppen a legjobb állapotában lévő TRABANT volt.

-Most csak szórakozol, ugye? - nevetve kérdeztem Jasontől aki idő közbe be is ült. Ekkor mellénk hajtott egy tűz piros ferrari. Egy jól fésült gyerek kiszállt és beletúrt a hajába. Rám pillantott olyan perverzen ahogyan még soha senki. Ezt Ő is észrevette és magához húzott nagyon közel.
-Nem ismerem az itteni embereket, de olyat is hallottam már, hogy egy ilyen versenybe meghalt valaki. - a szemeim könnyesek lettek és csak az előttem ülő gyönyörű barna szemeibe tudtam nézni.
-Annyira veszélyes. Nem veszíthetlek el. - a könnyeim visszafolytva álltam. Jason két keze köz évette az aarcomat közel tartotta az övéhez.

-Soha nem fogsz elveszíteni. - lassan hajolt közel és érzékien megcsókolt. Ekkor valaki nevetni kezdett mögöttem. Olyan ismerős volt. Egyből letöröltem a könnyeim és iskolai mean énemre kapcsoltam.

-Lydia. - egy szúrós pillantással felé fordultam. A lány akit mindennél jobban utálok, és ő is ugyanígy van. Régen mi versengtünk a pompom csapat vezetéséért, amit én nyertem meg. Ezen annyira bepöccent, hogy egy kész pokollá próbálta tenni az életem. Ekkor lettem, olyan kemény és erős, hogy beszóljak neki. Iskolát váltott és vagy 1 éve nem találkoztunk. Mostanáig.

-Jajj még mindig olyan kis érzékeny vagy. A szüleid tudják, hogy itt vagy? Apuci biztos mérges rád.-közel lépett és csak úgy köpte a szavakat

-Nekem legalább vannak érzéseim és nem süllyedtem le olyan mélyre, hogy egy érzéketlen liba legyek mint egyesek. - undorodva végig néztem rajta mire a tömeg elkezdett ujjongani. Ja igen, mindeközbe kör alakba körénk gyűltek és figyelték a kis vitánkat.

-Én bennem van annyi, hogy nem csak beszélek, de cselekszek is. - végigsimította kezét a Ferrarin.
-Én navigálok. Mint mindig, most is én fogok nyerni.-farkas szemet néztem vele, amit én nyertem.

-Egy vesztes vagy. Mindig is az leszel. - mégközelebb mentem és halál komolyan a szemeibe néztem. Ekkor a ferraris fiú elhúzta és mondott neki valamit. Jason is ugyanígy tett.

-Na jó, ez mi volt? - nevetve és felvont szemöldökkel kérdezősködött.

-Hosszú. Majd elmondom, ha megnyertük ezt a kibaszott versenyt. Én navigálok.

-Nem!

-De! És nem mondhatsz semmit sem ellene ugyanis kellek neked. Ezt te is tudod. - lábujjhegyre álltam, ezzel ajkaira suttogva eme szavakat.

-Megőrjítesz. - beleharapitt ajkaimba és mikor elváltunk beült a kis öreg kocsiba, én pedig az anyós ülésre.

Ezt nem hiszem el. Mintha egy kis gyerek lennék, olyan érzéseim vannak. Újra száguldozni készülök, az az ember mellett akiben teljesen megbízok, és tudom, hogy vigyáz rám.