Törékeny™ - SZÜNETEL

Tizenkettedik

- Hoseokie, engedj már előre!

- És mégis miért kellene, drágám?

- Azért, mert én vagyok az idősebb!

- Legyetek már csendben, az ég áldjon meg titeket, hát még alszik a kölyök!

- Namjoon, te vagy itt a leghangosabb, ha felkel a maknae, az a te hibád lesz!

- Na, ide figyelj, Jinnie...

- Fiúk... - nyöszörgöm, miközben kinyújtóztatom az elzsibbadt karjaimat, és nyitogatni kezdem a szememet.

Valószínűleg már estefelé jár, hiszen a nyitott ajtón kívül már csak a lámpák adnak világosságot, és mosolyra húzódik a szám, amint meglátom a fiúkat, ahogy az ajtóban tolongva merednek rám. Ja, mind az öten az ajtóban állnak.

- Hogy vagy, Kook?- kérdezi az unokatestvérem, amint mindannyian kényelembe helyezik magukat, a mellettem lévő ágyon és két egyszerű széken.

- Hát igazából már nem fáj semmim, már szinte fáradtnak sem érzem magam.

- De hogy gondoltad azt, hogy elindulsz a nagy semmibe?- kérdezi tőlem Jin hyung.

- Öhm...- hirtelen nem is jutnak eszembe a megfelelő szavak, mert elég az, ha Taehyung tudja, mi is van közöttünk, nem akarom senkivel sem megosztani az érzéseimet Jimin iránt mindaddig, amíg mi ketten nem tisztázzuk ezt.

Végülis, mit kellene itt tisztázni? Én szerintem világos voltam, hogy tetszik nekem, részemről jobban is megismerkedhetnénk, ő viszont nem tudja, mit akar, mintha csak játszana velem.

- Kicsit összekaptam Jiminnel, és miután elviharzott, minél hamarabb beszélni akartam vele, de a végén teljesen eltévedtem.

- Jól van, felesleges lenne a múlton rágódni, ilyet többet ne csinálj, mert a frászt hoztad a bandára!- szólal meg Namjoon, aki Jin mellett ül, és a háta mögött támaszkodik úgy, hogy a vállaik összeérnek. A többiek hogy nem veszik észre?

- Ne haragudjatok rám, csak mentem a fejem után!

- Lehetett volna nagyobb bajod is- szólal meg ezúttal az unokatestvérem.

- Taehyung, kérlek, halasszuk el a szokásos fejmosás-leszidás koktélodat, mert nem igazán van most kedvem hozzá!

- Attól függetlenül tudod, hogy miket mondanék, ugye?- kérdezi grimasszal az arcán.

- Jézusom, olyan vagy, mintha az apja lennél- szólal meg Yoongi hyung.

- Legtöbbször úgy is érzem magam!

- Hagyd már szegény gyereket nyugton, Tae!- dorgálja le Jin hyung, mire elmosolyodom.

Őszintén, nagyon jól esik, hogy a fiúk ilyen jól befogadtak! Aggódtak értem, pedig nagyjából két hete, ha ismernek engem. Kezdem úgy érezni, hogy megtaláltam azokat a barátokat, akik a gimiben kimaradtak nekem. Eléggé introvertált srác voltam mindig is, jól elvoltam a fülhallgatómmal, meg a Spotify-jal, na meg egy nagy füzettel, amibe ha unatkoztam, vagy szabadidőm volt, folyton rajzoltam, vagy egyszerű kis dalszövegeket firkantottam.

- Szóval nincs semmi bajod azon kívül, hogy a lábaid úgy néznek ki, mint a festményeim, miután idegesen állok neki alkotni valamit- jegyzi meg Jin hyung, mire mindenki felnevet.

- Egyébként igen. Fájni nem fáj, csak néha érzek hihetetlenül erős ingert, hogy szétvakarjam a vádlimat, de Seomin néni itt hagyott valami krémet, ami elvileg két vagy három nap alatt eltünteti a kiütéseket.