Törékeny™ - SZÜNETEL

Tizennegyedik

Ahhoz képest, ami az első két hétben történt velünk, az utóbbi néhány nap rendesen feladta a leckét mindannyiónknak. Ma végre szombat van, és úgy érzem magam, mintha már rendesen idolok lennénk, mert ebben az eltelt egy hétben minden egyes napunk kész megpróbáltatás volt. Reggeltől estig tánc és énekpróbák, erőnléti edzések, így semmi szabadidőnk nem volt az alváson és az étkezéseken kívül. Nagy örömömre Yugyeom, Changho és Hajoon is továbbjutottak, így velük is összehaverkodtunk, mert Yugyeom szintén énekesként jött ide, ráadásul egyidős velem. Sajnos a nagyon zsúfolt napok miatt alig volt szabadidőnk bandázni, nem is beszélve Jiminről. Annak ellenére, hogy ő minden órán velem van, nem sokat tudtunk azzal foglalkozni, hogy jobban megismerjük egymást, mivel az eredményhirdetés után elszabadult a pokol, mindenki, aki továbbjutott, meg volt őrülve. Mivel a táborba nem jelentkezhettek kiskorúak, kaptunk alkoholt, és lehet, hogy kissé túl jól éreztük magunkat, ugyanis másnap reggel Jin hyung ágyában ébredtem fel, össze voltam kucorodva a karjaiban, és egy sojus üveget szorongatva aludtam, mint egy baba. 

Mindenesetre, nem bánom, hogy ilyen megerőltető hetünk volt, mert eléggé felszabadultnak érzem magam. Tényleg erre vágytam már évek óta, hogy végre azt csinálhassam, amit szeretnék. Persze, azt nem mondom, hogy minden fenékig tejfel, de ahhoz, hogy tényleg híres, és tehetséges előadó legyek, ezt el kell viselni. Sőt, még így is nagy szerencsénk van, más kiadóknál évekig gyakornokok az emberek mielőtt debütálhatnának. 

- Min gondolkozol ennyire?- kérdezi engem szugerálva Yoongi hyung, ami meglehetősen meglepő, hiszen pár perccel múlhatott reggel hét óra, ők pedig nem szoktak ilyen korán fenn lenni, főleg hétvégén.

- Semmin, csak elbambultam. Hobi hyung?

- Megy a hasa.

- Beteg?- kérdezem aggódva. Más sem hiányzik, minthogy haza kelljen mennie, és így kiszálljon a versenyből.

- Nem tudom, de ez így megy már vagy három napja. Dokinéni itt van hétvégén is, ugye?

- Igen. Menjetek el nyugodtan, Seomin néni jóformán itt lakik- válaszolom mosolyogva, ahogy az idős asszony eszembe jut.

Miután továbbjutottam, másnap Seomin néni alig akarta megengedni, hogy visszamenjek a saját szobánkba, mert váltig állította, hogy nem vagyok még teljesen jól, amiben részben igaza is volt, de azért annyira nem voltam rosszul, hogy rendes ápolásra szoruljak. Hétfőn még kissé esetlen voltam, de keddre visszanyertem a formámat, és próbáltam felvenni az iramot a koreográfiával, mert Songdeuk tényleg megdolgoztat minket. A következő megmérettetés ugye egy hét múlva lesz, és csupa olyan mozdulatokkal van tele, hogy az, aki nem járt korábban edzésekre, biztosan a legjobb formáját kell mutatnia a továbbjutáshoz. 

Ami pedig a fiúkat illeti, már most kijelenthetem, hogy imádom őket. Jin és Namjoon hyung olyanok mint egy idős házaspár, Jin hyung állandóan húzza az előbbi agyát, Nam bekattan, kiabálnak egymással, mi meg szakadunk a nevetéstől. Yoongiék látszólag tökéletesen megvannak, van, hogy elgondolkozom rajtuk. A kapcsolatuk eléggé harmonikusnak tűnik, csipkelődnek, hosszasan beszélgetnek, meg persze nyálaskodnak. Ezt Taehyung mondta rájuk, mikor elfelejtették, hogy mi is ott vagyunk. És az unokatestvérem?

Lehet, hogy gyerekes vagyok, de berágtam rá! Szombat este félrehívott, és elmondta, mennyire nem tetszik neki az, ahogyan Jimin felé közeledem. Nyilván kiakadtam, mert már tényleg elegem van abból, hogy ő akarja megszabni, mit csináljak! Nem akarok foglalkozni azzal, hogy a javamat nézi, egyszerűen nem csípi Jimint annak ellenére, hogy nem is ismeri. Azóta próbált már velem beszélni, de nem akartam meghallgatni, nem vagyok kíváncsi további papolásra, szerintem bőven felnőttem már ahhoz, hogy tudjam, mit csinálok!