Törékeny™ - SZÜNETEL

Ötödik

Amikor kinyitom a szemeimet, önkéntelenül is nagy mosoly terül szét az arcomon, a hasamra fordulok, és a párnába nyomom a fejemet a boldogságtól. Tegnap este nagyon sok számot eltáncoltunk Jiminnel, és úgy éreztem magam, mintha hosszú hónapok után hazaértem volna. Természetesen nagyon otthonosan éreztem magam az unokatestvéremnél, és a szülei is úgy kezeltek engem, mint a fiúkat, de az nem ugyanaz. Az én szüleim lényegében lemondtak rólam, tulajdonképpen kidobtak Taehyungék háza előtt, ha jól emlékszem, három hete beszéltem velük utoljára. 

Fekvőtámaszba rugaszkodva kikelek az ágyból, megigazítom azt és a telefonomért nyúlok. 4:12. Szuper, ha minden igaz, nagyjából három órát aludtam! A fiúk hamarabb visszajöttek, de mi Jiminnel leültünk az egyik farönkre, és órákat beszéltünk arról, hogy melyik bandákat szeretjük, melyik koreográfiai a legnehezebb, melyiket a legjobb táncolni. Szóval nem értem, hogy miért érzem magam kipihentnek!

Belátom, hogy esélyem sincs visszaaludni, így hagyományt teremtve melegítőbe öltözöm, és a telefonommal együtt elhagyom a házunkat, hogy ma reggel is fussak egyet a tábor körül. Odakinn a hajnali hűvösségtől azonnal kiráz a hideg, de nem zavar, nagyon szeretem az évnek ezt a szakaszát. Imádom a nyári éjszakákat és kora reggeleket. Mikor már enyhén meleg van, a nap is régesrég felkelt, de a sugarai még nem világítottak meg mindent. Gyorsan nyújtok egyet, hogy azért mégse bemelegítés nélkül fárasszam az izmaimat, és utána fájjon minden, ezt követően pedig balra fordulok, és a többi faház mellett elhaladva kocogni kezdek. Még senki sem ébredt fel, tehát ha úgy tetszik, az egész erdő az enyém! Kellemes szél fúj, én pedig kedvet kapva követek egy ösvényt, amit csak épp most fedeztem fel! A legutolsó ház mögött fut be az erdőbe, én pedig gondolkodás nélkül folytatom arra az utamat, hiszen mi baj történhetne? A fák elég rálátást adnak a táborra, az aljnövényzet alig ér térd fölé, így nincs miért aggódnom, simán visszajutok. 

Egy idő után már sűrűsödnek a fatörzsek, az ösvény pedig egyre kanyargósabb lesz, és ha nem a talajt figyelném, már rég elvesztettem volna a fonalat, hogy mégis merre van a visszaút. Egyszer csak vízcsobogást hallok, és izgatottan célzom meg azt. Kellőképpen leizzadtam, így amikor egy éles balkanyar után megjelenik előttem egy lassú sodrású patak, elégedetten állok meg a víz előtt, és egy kicsit a markomba merítve lehűtöm a tarkómat, és a nyakamat. Tényleg fantasztikus a látvány, olyan, mint egy elrejtett világ! Néhol sziklák tülemkednek ki a vízből, késztetést érzek, hogy átlépkedjek rajtuk a másik oldalra, de megtorpanok, mikor meglátok valakit nem túl messze tőlem. A fiú teste ismerősen hat, mikor az egyik sziklán egyensúlyozva olyan pózba emeli a kezeit, és a bal lábát, mint egy madár. Csodálatos! De, hiszen ez... Jimin?

A fiú hirtelen egyensúlyát veszti, és oldalra dől, egyenesen a térdeire. Fájdalmasan felnyög, nekem több sem kell, mint a szélvész úgy termek mellette.

- Uramisten, Jimin, ugye nem esett bajod?

A vállára teszem a kezeimet, hogy felemelje a fejét és végre rámnézzen, hátrabillenti magát, hogy ne a térdein támaszkodjon. 

- Jung-Jungkook, te mit ... mit keresel itt?

Hangja gyenge és megremeg, rögtön a térdeire szegezem a tekintetemet. A durva talajtól kisebesedtek, reménykedni tudok benne, hogy nem történt nagyobb baj, és nem ütötte meg magát.

- Nem tudtam aludni, inkább kocogtam egyet. De mond csak, te miért vagy itt ilyen korán? Ugye aludtál valamennyit?

Nem válaszol egyből, így a karomat nyújtom, amire támaszkodva felül az egy kidőlt fa törzsére. 

- Taehyung áradozott nekem egy sort arról a lányról, mikor visszaértem, de ő is kidőlt. Utána lezuhanyoztam, és sétáltam egyet, majd itt lyukadtam ki, de...