Két csapat, egy választás (Befejezett)

33

Vissza siettem a pályára hogy a lehető leghamarabb elintézzem amit Maxal kell. Szerencsére mivel vasárnap van csak egy nagy interjún kell résztvennie neki. Egész végig csak Charles rá tudtam gondolni, szerintem volt hogy nem is kapcsoltam be a diktafont. Amint vége lett Max felajánlotta hogy bevisz Charleshoz így azonnal indultunk.

Azonnal tudtam merre kell mennem és még sem álltam odáig. Max csak futott utánam végig majd mikor oda értünk ő az ajtóban megállt és onnan figyelt meglepett arc kifejezéssel.

-Itt vagyok, siettem ahogy csak tudtam. - keze ismét megszorította enyémet

-Izzy-Bizzy... - mondta ismét halk hangon

-Shhh... Pihenj kicsim, nem lesz baj itt leszek veled.

-Nem az volt, hogy altatják? - lépett mellém feszengve Max

-De úgy volt csak nem használ nagyon. Nézz rá nyugodtan ha nem hiszel nekem.-mutattam az EEG gép és az infúziós zacskók irányába

A holland oda sétált és elolvasgatta mik vannak oda írva, elég erősen ráncolta homlokát majd az EEGre nézett ami jelenleg megint gordiuszi csomóra hasonlított. Charles fejéhez hajoltam, keze erősen szinte görcsösen markolt enyémre.

-Nyugalom. Nem lesz baj, vigyázok rád. Arthur is nem sokára itt lesz. Nem lesz semmi baj, erős vagy és legyőzöd ezt.

~Charles szemszöge~

Csak feküdtem egy helyben, nem igazán tudtam mozdulni a testem olyan szinten fáradtnak éreztem hogy csak a kezem tudtam mozdítani.  Szemeim csukva voltak, nagyon álmosnak éreztem magam, aludni mégsem tudtam. Néha szám önkéntelenül is kinyílt. Ilyenkor Izzy nevét mondtam, de semmi nem történt, akármennyire is próbálkoztam. Akaratlagosan nem tudtam semmit tenni. Torkom kiszáradt, szomjas voltam, de nem tudtam szólni senkinek sem.

-Örülök, hogy ilyen gyorsan ideértél-hallottam tompán egy hangot, bár nem bírtam megállapítani, ki volt a tulajdonosa

-Siettem, ahogy tudtam, hogy van? - egy másik hangra lettem figyelmes

Próbáltam kinyitni a szemem de nem ment. Mintha le lenne ragasztva. A szám nagyon ki volt már szárad a és éhes is voltam éreztem ahogy a gyomorsav belülről marja a testem. Megpróbáltam kinyitni a számat de nem sikerült.

-Nincs túl jó állapotban szegénykém.-hallottam újra az első hangot

-Nyugi, nem lesz semmi baja, erős ő. Kibírja. - mondta a fiú hang

-Arthur mi lesz hogyha nem jön rendbe? Ha elveszítem abba bele halok. Szükségem van rá és Julesnak is.

Egyre kevesebbet értettem a beszélgetésből. A hangok tompulni kezdtek és éreztem ahogy kezem görcsbe rándul és szám ismét akaratom ellenére nyílik ki. Ezúttal a beszéd helyett az erős gyomorsavam hagyta el a szám és éreztem ahogy lefolyik a nyakamon. Valaki oda nyúlt a számhoz és törölgetni kezdte azt. Éreztem ahogy az elmém egyre lejjebb és lejjebb esik egy sötét szakadékba és testemet egyre jobban elveszítettem.

-Elizabeth menj onnan! - hallottam a fiú hangját

-Nem akarok!

-Muszáj orvost hívnunk.

-Hívj de én itt maradok vele.

Ajtó csapódást hallottam és egyre rosszabbul voltam. A levegő kiszorult a tüdőmből. Egy idő után semmit nem éreztem csak halk tompa hangokat hallottam.

-Nyugodj meg szerelmem itt vagyok veled. - hangja olyan volt mintha sírna-mesélek neked. Mikor gyerek voltam egyszer elmentünk Landoékkal állatkertbe. Bementünk az állat simogatóba hogy na mi vagyunk az ászok akik fagyival simogatnak őzet. - erőtlenül nevetett egy picit - Ez az őzike kiverte a kezemből a fagyimat és megette. Most biztos azt gondolod "Haha Lizzy milyen béna vagy". Hiányzik a nevetésed szerelmem. - keze az arcomon pihent majd kezemet fogta vele.

Az ajtó csapodott. Elvesztettem a kontrollt.

-Elizabeth gyere hátrébb!

Kezem kizuhant övéből. Valaki elrántotta mellőlem. Ezután semmi. Nem hallottam és nem éreztem semmit. Csak sötétség, a gondolataim és az őrjítő fájdalom.

~Elizabeth szemszöge~

Arthur hangját egy heves rántás követte. A fiú két karjával húzott hátra. Bátyja mozdulatai egyre hevesebben voltak. A keze annyira szorította az előbb a csuklóm hogy már fájt. Ha Arthur abban a percben nem hú el onnan akkor biztosan megsérültem volna. Olyan rossz így látni Charlest, szememben könnyek gyűltek és fejemet inkább a kisebb Leclerc mellkasába fúrtam. Nem bírtam ránézni Charlesra. Arthur szép lassan kivezetett a szobából és magunk mögött hagytuk a hangosan sípoló gépeket is.

-Nem lesz semmi baj. - mondta mikor leültünk két székre és én még mindig szorítottam őt

-Hogy lehetsz ennyire kibaszottul optimista? - sírtam továbbra is, a pólóját már teljesen átázott miattam

-Ismerjük Charlest. Erős és kitartó. Nem hiszem hogy pont ő lenne az aki feladja.

-Nem az akarat erejét vonom kétségbe hanem azt hogy a megfelelő ellátást kapja. A hülye Ferrari vezetőség hibája ez az egész!

-Hoppálá! Mi köze ehhez nekik?

-Nem is mondta neked Charles?

-Mégis mit? Lizzy beszélj már úgy hogy én is értsem.

-Megtiltották Charlesnak hogy szedje a gyógyszerét. Ezért nincs mostanában jól.

Arthur kifújt az eddig tüdejében tartott levegőt. Felnéztem, szemei gondterheltséget tükröztek, haja eltakrta nagyrészt de ahol látni lehetett tükröződött benne a mély fájdalom.

-Telefonálnom kell.

Azzal egyedül hagyott a kihalt folyosón. Gyorsan írtam egy SMS-t Sebnek.

Üzenetek

Sebastian

Gyere be kérlek. Szükségem van rád.

Megyek. Mi történt?

Charles... Nincs jól.

Sietek ahogy csak tudok.

❤️😣

Seb ahogy ígérte hamar itt volt. Leült mellém és szorosan átölelt. Nem kérdezett semmit, tudta hogy nem akarok beszélni és csak az ölelésére van szükségem. Olyan illata volt mint Charlesnak. Szép lassan Seb pólóját is átáztattam könnyeimmel.

Nyílt az ajtó és Charles egyedül maradt. Nem mertem ránézni, nem tudom milyen állapotban van. Elbotorkáltam az ágyáig Seb segítségével majd megfogtam a kezét.

-Szeretlek. Szükségünk van rád.-lassan át tettem tenyerét a hasamra

-Sze-sze-szeret-szeretlek. Ti-titeket

Szemeim kipattantak, övéi is nyitva voltak bár nem igazán volt éber a tekintete. Miután látta hogy enyhe mosoly jelenik meg az arcomon szemei ismét lecsukódtak és úgy is maradtak. Seb gyorsan maga felé fordított így nem láttam mi történik ezután.

Dedicated to Wandytheboss