Két csapat, egy választás (Befejezett)

17

~Charles szemszöge~

Már sétáltunk haza felé Fannival, gondoltam miután otthon átöltöztünk meg ilyesmi bemegyünk Landohoz és Izzyhez. Már csak pár háznyira voltunk mikor a lányom úgy döntött hogy ő kiszalad az útra. Ott volt egy macska ami valószínűleg az indoka cselkedeteinek. Azonnal utána futottam mert látom hogy egy kamion érkezik, még időben sikerült félre löknöm őt, viszont én már nem tudtam kitérni a jármű elől. Éreztem ahogy elsodorja a testem és beverem a fejem, lüktetett ahogy pulzált ki a vérem. A szemem sarkából láttam hogy Fanni a szájhoz kapta a kezét, én ekkor már a nagy kamion alatt voltam és éreztem ahogy a súly ránehezedik a mellkasomra. Ezt követően Fanni mellém sétált, könnyekkel a szemében és elkezdett megnyugtatni hogy nem lesz semmi baj, de éreztem ahogy a szemeim a fájdalomtól elnehezülve lecsukódnak.

Eltelt egy kis idő mikor ismét magamnál voltam. Furcsa szorongató érzés fogott el. Üresnek éreztem magam belülről, hirtelen semmi nem jutott eszembe. Az hogy mi történt, vagy hogy hol vagyok, de az se hogy ki vagyok. Eléggé frusztráló egy érzés ez. Kinyitotta a szemem és körülöttem több ismeretlen ember is volt. Egy nő kezében egy babával, mellette egy kislány aki olyan 6-8 éves lehetett.

-Apaaa! - ugrott a nyakamba a kislány

-Hagyd apucit pihenni most Fanni, biztos fáradt. - hallottam a nő hangját

-Anya kivihetem Nathant?

-Vigyázz rá hogy ne mászkáljon el. Lando szobájába menjetek át, ha felébredtem szóljatok nekem.

-Miért oda?

-Mert ott van a táskám, az öcséd játékai és ott megtalálunk titeket.

Az egész beszélgetésből azt értettem meg hogy én vagyok a gyerekek apja, a nő az anyjuk és ezek szerint mi ketten együtt vagyunk. Eléggé rosszul éreztem magam amiatt hogy nem ismerem fel őket ezért inkább hallgattam. Ez addig ment amég a két gyerek kiment és a nő átült mellém.

-Hogy vagy szerelmem? Nagyon fáj a fejed? - kérdezte halkan miközben a hajam simogatta

Felültem hogy jobban lássam az arcát de szédülni kezdtem és hányingerem lett így elég nehéz volt.

-Figyelj... Én nem tudom hogy kéne mondanom de... Nem igazán emlékszek...

-Mire? A történtekre? Azt mondták ez lehetséges.

-Nem, nem úgy értem...

-Akkor hogyan? - vonta fel szemöldökét és arcán megjelentek az aggodalom jelei

-Semmire... Nem emlékszem semmire...

-Ohhh... - megjelenő egy könny csepp és végig csurgott az arcán, még nyomott egy gombot az ágyam felett majd szorosan átölelt amitől fájni kezdtek a bordáim

Bejött egy orvos eléggé lejárt felette az idő. Ősz haja volt és szemüveget viselt kezében egy táblát tartott rajta sok lappal. Valamit beszélgetett a nővel aki ezután távozott, majd felém fordult. Én ekkor már vissza feküdtem a párnára mert egyre rosszabbul éreztem magam.

-Jó napot uram.

-Jónapot. - köszöntem vissza

-Válaszolnia kellene néhány kérdésemre. Úgy érzi menni fog?

-Mindent meg kell próbálni...

-Remek. Első kérdés. Mi a teljes neve és a születési dátuma?

-Késő nemmel válaszolni az előző kérdésre?

-Ezek szerint nem tudja. ? - mondta majd a papír írt valamit