Két csapat, egy választás (Befejezett)

8

Mielőtt bele kezdenék a részbe szeretném jelezni hogy Fanni Leclerc életkorát kiigazítottam ugyanis túlságosan gyerekes viselkedés írtam le ami nem illik egy 10 éveshez. Megértéseteket köszönöm. A kislány életkora 6 évre változott.

Reggel már nyolckor felébredtem, azonnal készülődni kezdtem. Átugrotta Charles szobájába néhány ruháért neki és egy nadrágot Fanninak nagy lesz rá, de a ruha ami eddig rajta volt már két hete rajta van és csupa kosz. A gyermek mélyen aludt így ráhúztam a nadrágot én. Ezután reggeliztem és eltettem egy-egy szendvicset Charles és Fanni részére, a táskámba. Majd az ölembe vettem az alvó kislányt és lementem a kocsimhoz. Jól megköttötem az övét majd magam is beszálltam a kormány mögé. Az út rövid volt mindössze tíz percet vett igénybe. Mostmár felkeltettem a kislányt is aki boldogan fogta meg apja ruháit amit a kezébe adtam. Bementünk a recepcióra és jeleztük hogy Charles szobájába megyünk. Beütött valamit a gépbe és mi vártunk.

-Óh.. Azt hiszem azt egyelőre nem tehetik meg. Mr.Leclerc jelenleg a műtőben van. A hajnalban többször is összeomlott a tüdeje és a vérkeringése ha végeztek a műtéttel bemehetnek hozzá.

-Nem lehet...tegnap jól volt...szükségem van rá... - mondtam majd éreztem hogy testem nehézzé válik és elsötétül minden körülöttem

Elájultam.

~Fanni szemszöge~

Izzy azt mondta ma bemegyünk apuhoz, ám mikor a kórházba értünk rossz hírekkel fogadták minket. Sajnáltam Izzyt, úgy látom nagyon szereti apát, és ő mondta nekem hogyha jól alakulnak a dolgok köztük akkor ő lesz a barátnője. Annyira összetört annak hallatán hogy az apa megint nincs jól hogy elájult. Mióta eltüntem megváltoztak mindketten. Az alatt az idő alatt nem voltam a legjobb helyeken. A bácsi aki elrabolt hozott magával ide Olaszországba is ezért tudtam elszökni, nem tudom mit akart apától.

Én oda mentem apa szobája elé mert a kedves nővér azt mondta oda hozzák majd vissza őt. Izzynek hagytam egy papírt hogy én itt vagyok és ha fel ébredt jöjjön ő is ide. Órákig várakoztam mire megérkezett két orvos ruhás ember apával. Mikor bevitték őt az ággyal együtt a szobába oda mentem ez egyikhez.

-Héj! Orvos bácsi! Hogy van az apu?

-Jobban lesz kicsi lány, ne aggódj.

-Miért áll ki egy cső merőlegesen a mellkasából? - kérdeztem rá mutatva a csőre ami eddig nem volt ott

-Az segít hogy ne gyűljön fel a víz apukád tüdejében, a másik pedig a szívének segít hogy eltudjak végezni a munkáját. Ha bemész oda ezt vedd fel jó? - átnyujtott egy olyan maszkot ami tegnap is volt rajtam mielőtt apa felébredt a bácsi segített felvenni

-Köszönöm, az apuci mikor fog felébredni?

-Hát, azt nem tudom. Amikor a szervezete elég erős lesz hozzá akkor. Biztos sokat segít az is ha beszélsz hozzá és mellette vagy. - mondta majd elment.

Én besétáltam a szobába és oda ültem apa mellé. Megfogtam a kezét, azt amelyikben nem volt csak az infúziós tű és magamhoz öleltem. Már nagyon hiányzott a közelsége és a szeretete. Franciául kezdtem beszélni hozzá, az az anya nyelvünk és ezt használjuk ha csak ketten vagyunk. Jobban ki tudom fejezni magam így. Nem tudom hogy most hogy érzi magát de jobban néz ki mint tegnap annak ellenére hogy megint az a ronda bigyó van a torkába vezetve. Pár órát végig beszéltem már mikor apa kinyitotta a szemét. Kérdeztem hogy hívjam-e a nővért hogy segítsen az azzal izével, de leintett hogy maradjak nyugton neki ez így most jó. Szerintem túl fáradt most hogy bármit is csináljon. Oda feküdtem a vállára és ő átölelt. Nagyon hiányzott ez, apa szeretetét érezni és azt hogy biztonságban vagyok mellette, és nem hagyja hogy megint elvigyen az a gonosz ember. Olyan kötelék van kettőnk között amit nem lehet leírni, valahogy mindig érzem milyen hangulatban van még ilyesmik. Egy kis idő múltán észre vettem hogy Izzy figyel minket az ajtó üvegén keresztül, szóltam apának hogy kimegyek hozzá. Ő helyeslően bólintott majd becsukta a szemét.