ʀᴇᴋᴛᴀɴᴄɪᴀ

𝖧𝖺𝗋𝗆𝖺𝖽𝗂𝗄 𝖿𝖾𝗃𝖾𝗓𝖾𝗍

______________________

ℛℯ𝓀𝓉𝒶𝓃𝒸𝒾𝒶
_____________________

Ez a napom nem is lehetne már rosszabb. Sikerült jóval később kelnem a megszokottnál, így a hajam úgy áll, mint egy szénakazal és még reggelizni sem volt időm. Vagy kétszer elesve siettem a mai egyetlen órámra, mely bár csak 65 perces volt mégis a legjobban rühellt tárgyaim közé tartozott. Az órára éppen hogy sikerült beérnem, de ahogy nekiálltam volna írni még a tollam is kifogyott. Most vagy péntek 13. van vagy eszméletlenül peches vagyok.
-Ez a nap már nem lehet szörnyebb, de tényleg. -Morogtam az orrom alatt, de pillanatokon belül visszaszívtam volna a mondatot, ugyanis a faajtón Nátániel dugta be önelégült fejét.
-Csókoltatom Ildi néni!-Hízelgett azonnal, mire én csak fejjel a padot céloztam meg.
-Nátániel? Mit keresel itt? Ez a másodévesek előadása, ha nem tudnád.-Méregette furcsán a tanárnő
-Tetszik tudni, annyira de annyira hiányzott már, hogy majdnem beletetszettem halni. Mekkora fájdalom.-Tette kezét a szívének helyére, ezzel drámai hatást elérve, mire Ildikó csak a szemöldökét ráncolta.
-Hisz ezután lesz veled órám. Mit szeretnél?
-Tudja rám férne egy kis ismétlés.-Vigyorgott rá teljes fogsorával
-Oh, de még mennyire!-Biccentett a hallgatók sora felé, mellyel jelezte, hogy engedélyezi Nátániel ittlétét.

A fiú lassan, de biztosan ballagott fel a két oszlopnyi lépcsősoron engem nézve, mire én csak visszaejtettem a fejemet a padra, mely az hangos koppanással adott hangot a vele járó fájdalomnak.
-Csússz beljebb!-Mondta halkan, mire én megfogva a cuccomat egyel beljebb csúsztam, de szemeimet erősen magam előtt tartottam.-Neked is jó reggelt!-Köszöntött megbökve a vállam finoman, de erre én csak egy biccentéssel köszöntöttem-Miért lettél ennyire távolságtartó hirtelen?-Bámult folyamatosan engem, ezzel alátámasztva azt a sejtésemet, hogy nem épp tanulni fáradt be
-Mit keresel itt?-Kérdeztem, miközben íriszeimmel a kivetített diát kémleltem
-Ismétlek-Vigyorgott fejét a kigyúrt kezein tartva.
-Valld be, hogy a legkevésbé sem akarsz tanulni.-Biccentettem az előtte lévő ürességre
-Nos, lehet-Adott igazat.-Baj van? Elég ramatyul nézel ki.
-Köszi, hogy eszembe juttattad-Vicsorogtam rá
-Nátániel, ha azért jött be, hogy az udvarlásával elvonja Auróra figyelmét és zavarja az órámat, akkor akár ki is fáradhat, majd az ablakon keresztül adhat neki szerenádot-Mutatott mérgesen az ajtó felé, mire a fiú felkapta cuccait és azokkal együtt nagy mosollyal az arcán elindult kifelé, de mielőtt kilépett volna kacsintott egyet csábosan a tanárnőnek.-Nehogy meg merje csinálni, hallja?!-Kiáltotta hangosan, hisztérikusan magas hangszínén, de mindhiába, hisz Nátániel már rég a pokol falain túl volt.
A tanár nő csak egy kis fejrázással próbálta magát visszahozni az életbe, illetve az annak csúfolt szörnyű óratartásába.
A tanóra lassan, de biztosan elhaladt a fejünk felett, azonban a szokásos kicsengő helyett a hangos bemondó szólalt fel.
-Ildikó tanárnő kérésére szeretnék udvarolni egy nagyon kedves diákjának:

„Tudod, miért akarlak? Nem tudtam, hogy elveszett voltam, míg te meg nem találtál. Nem tudtam, mi a magány, amíg az első éjszakát nem töltöttem nélküled az ágyamban. Te vagy az egyetlen, aki tökéletes az életemben. Rád vártam, amióta csak élek."

És bár a hangosbemondóból teljesen komolynak tűntek szavai, mégis kihallatszódott belőle a jókedvűség, mely engem is mosolygásra késztetett.
El sem hittem, hogy a mai napom lehet még elviselhető, de most, hogy itt ülök a padsor szélén, még az ő illatát érezvén nevetve tudom, hogy a vers igazából rólam is szólt.

-Te nem vagy normális!-Mondtam neki még mindig mosolyogva, kissé kételkedve a nemrég történtekben
-Dehogynem!-Vigyorgott ő is rántva egyet vállán.-Oviba?-Kérdezte a táskámra mutatva
-Igen, szóval ha nem haragszol...-Biccentettem az üvegajtó felé
-Elviszlek!-Indult meg nagy lépésekben az ajtó felé, mire én csak hatalmas, gyors léptékben próbáltam utolérni.
-Nem szükséges, ne fáradj vele!-Szóltam utána mikor már feladtam, hogy egy tempóban járjunk, de már hiába. A fekete Nissan anyósülés felőli ajtaja nyitva fogadott, mire odaértem.
-Ilyen nincs!-Ráztam meg a fejem hihetetlenségemben. Önfejű és még irányító is, de oly nehéz neki ellenállni. Szóval inkább magamat sem kínozva beszálltam mellé.

Az utcákat járva nagy dugóba be- és kiérve próbáltunk eljutni a külvárosi óvodához.
-Lilinek kellene egy bébiszitter hétvégére-Hozta fel a témát
-Körbe kérdezek-Figyeltem fel rá, mire ő csak megrázta a fejét
-Téged szeretne-Jelentette ki nyíltan, nem várva az igazsággal
-Oh-Lepődtem meg, mivel néha ugyan szoktam náluk bébiszitterkedni, de eddig csupán nyáron fordult elő ilyen-És te?
-Egy kis időre elvesztettem anyám bizalmát, illetve délelőtt nem leszek otthon.
-Értem. Nos, még át kell gondolnom, de holnap visszajelzek.-Mondtam neki egy vállrándítás kerete közt, mire ő bólintott és leállította az autót
-Neked nem Ildikó előadásán kéne lenned?-Kaptam fel rá a fejem miközben kinyitotta nekem az ajtót
-Elméletileg? De. Gyakorlatilag? Ő is tudta vagyis tudja, hogy nem fogok bemenni-Rántotta meg vállát poénosan, de én csak összehúzott szemöldökkel néztem vissza rá, míg kinyitotta a bejárati ajtót és maga elé engedett
-Ez nem így megy.-Ráztam meg a fejem nemlegesen-Bent kéne lenned. Már így is eléggé pikkel rád-Sétáltunk a gyerekzsivajtól zengő folyosón a csoportom felé.

-Drágám!-Sietett felém Katalin, miközben arca aggódó és kétségbeesett volt-El kell mennem szívem. Nagyon sajnálom, de az unokám leesett valahonnan és oda kéne mennem.-Mondta, míg táskájában kotorászott valami után.
-Semmi gond!-Simítottam karjára-Menj nyugodtan, megleszünk.
-Köszönöm szépen.-Dobott felém egy puszit és sietett tovább a kijárat felé-Ja és Auróra.-Fordult vissza egy pillanatra-Jó fogás!-Kacsintott rám, míg Nátánielre gondolt, de sietett is tovább
-Jézusom-Masszíroztam meg a fejem.-Bocsánat miatta-Intettem egyet az ajtó felé, majd utamat gyorsan folytattam a tulipán csoport ajtaja felé. Amint beléptünk a látvány igazán aranyos volt. Katalin nem keltette fel a gyerekeket így ők még az igazak almát aludták. Nátániel belépve a terembe levette cipőjét, majd felém pillantott.
-Maradhatok egy kicsit?-Nézett le rám aranyosan, míg én átvettem a papucsomat.
-Igen, de akkor segítesz is!-Fenyegettem meg mosolyogva
A redőnyök felhúzása után énekelve próbáltam őket felkelteni a délutáni szunyókálásból.

Bóbita, Bóbita táncol,
Körben az angyalok ülnek,
Béka hadak fuvoláznak,
Sáska hadak hegedülnek.

-Jó reggelt, jó reggelt kicsi tulipán csoportosok.-Énekeltem és mondogattam miközben a gyerekeket próbáltam kihúzni az ágyból
-Gyerekek ma van egy igazán kedves vendégünk Lilike testvére, Nátániel. Azért jött ma el hozzátok, hogy megnézze milyen jók vagytok. Aki már ügyesen ébren van az fogja a kis cipőcskéjét és leül az ágyak melletti székre
-Nézd csak.-Szóltam oda Nátánielnek.-Ilyenkor általában így hajtjuk össze a takarót, a párnát csak kisimítjuk és mehetnek is egymásra a szekrénybe-Mutattam neki a folyamatot amit ő kíváncsi tekintetekkel követett.-Így mehet a többi is-Biccentettem a többi ágy felé, melynek nagy része már üresen várakozott az elpakolásra
-Auróra néni ez így kacsaláb?-Kérdezte Martin a szemét dörzsölve
-Igen, fordítsd meg!-Néztem oda egy ággyal a kezembe.
-Ezzel itt történt egy kis baleset-Mutatott Nátániel az egyik ágyra melyen innen láthatóan egy nagy pisi folt terpeszkedett.
-Előfordul. Azt csak hagyd úgy, majd elintézzük-Mosolyogtam rá kedvesen, majd mentem is a következő ágyhoz-Gyerekek ki pisilt be?-Kérdeztem körbe, majd vezettem végig tekintetem a gyerekeken.-Áh, Gabika. Semmi baj. A ruhád is olyan lett? Gyere ide had nézzelek meg!-Hívtam ide magamhoz az apró barna hajú teremtést, ki bár elég szégyenlősen, de odacammogott hozzám, mire én végig tapogattam a ruháját-Hát persze, hogy olyan lett. Majd mosdózáskor kicseréljük-Vigyorogtam rá, majd felálltam, hogy elrakjam a következő sárga ágyat, de Nátániel meglepő módon már eltette az összeset kettő kivételével. A pisiset, illetve Szofikáét aki nem volt hajlandó kikelni az ágyból.

-Nos gyerekek. Aki ügyesen felhúzta a cipőjét az csöndesen kimegy a mosdóba, aki pedig elvégezte a dolgát leül a jele elé a szekrényeknél-Küldtem útjára őket és figyelmemet Szofikának és Gabika ágyának szenteltem
-Köszönöm a segítséged. Nem tudom most mit csináltam volna egyedül.-Ráztam meg a fejem nemlegesen, majd finoman keltegetni kezdtem Szofit
-Semmiség. Ezzel mi legyen?-Célzott a pisis ágyneműre
-Hazaküldjük a szülővel csak le kell szedni és felrakni a jele felé a szekrényre. Menni fog? Csak mert akkor én kimennék hozzájuk.-Néztem rá már szinte könyörgő szemekkel, mire ő csak apró mosollyal bólintott. A gyerekek nem meglepő módon nagy beszélgetésbe bonyolódva végezték dolgukat a mosdóban. Miután mindenki kellően elvégezte a dolgát a lányoknak megcsináltam a haját a fiúknak pedig eligazítottam a ruháját. Mindezek után még megkértem őket, hogy maradjanak kint egy picit.

ғᴏʟʏᴛᴀᴛᴀ́s ᴋöᴠᴇᴛᴋᴇᴢɪᴋ
______________________