ʀᴇᴋᴛᴀɴᴄɪᴀ

𝖭𝗒𝗈𝗅𝖼𝖺𝖽𝗂𝗄 𝖿𝖾𝗃𝖾𝗓𝖾𝗍

______________________

ℛℯ𝓀𝓉𝒶𝓃𝒸𝒾𝒶

______________________

-Apukád miatt nem szeretted volna, hogy itt maradjak?-Ültem le törökülésben a sötét huzatos ágyára
-Igen. Féltem, hogy apám megalázni fog és valamennyire sikerült neki-Húzta el a száját és leült mellém
-Nem volt vészes-Mosolyogtam rá finoman-Szerinted Lilivel most mi legyen?
-Ezt sem tudom-Terült el az ágyon sóhajtva-Azt hiszem Lilkónak nem kéne apám mellett felnőnie, mert biztos vagyok benne, hogy őt is pont úgy bántaná, mint engem
-Apád bántott?-Feküdtem le mellé felé fordulva, mire ő zöld szemeit levéve a plafonról rám vezette
-Hm-Bólintott-És félek, hogy Lilit is bántani fogja-Suttogta
-Engem is bántott az anyám-Kaptam el a tekintetem szégyenembe
-Hé, ne te érezd magad kellemetlenül miatta. Az ő bűne, nem a tiéd-Nyúlt állam alá-Szeretnél nálunk maradni?
-Áh, nem, dehogy. Anyu ki is csinálna. Tudod, ő amúgy nem ilyen, ez mind a betegsége miatt van, szóval ha tudnám fizetni a kezelését boldogok lennénk-Hunytam le szemeimet
-Akkor ma hazamész?-Szomorodott el kissé, alig észrevehetően, mire én bólintottam-Szerettem volna, ha ma itt lennél mellettem, így kevésbé elviselhetetlen a helyzetem. Úgy érzem, ha mellettem vagy újra erőre kapok-Vallotta be nekem
-Én is így érzek-Mosolyogtam rá, majd mellkasára tettem a fejem-Úgy érzem, ha veled vagyok biztonságban vagyok

Mindezek után nem beszéltünk többet a szüleinkről, de minden másról annál inkább, legyen munka, suli vagy éppenséggel Lili. Végül ez a kis, együtt töltött, idő rádöbbentett arra, hogy mennyi közös van bennünk, főleg egy valami. Hogy a jövő számunkra még teljesen ismeretlen. És mi rettegtünk az ismeretlentől.

-Nem azt mondtad, hogy haza szeretnél menni tíz után?-Kérdezte Nate, míg a hajamat csavargatta. Én még azóta is a mellkasán feküdtem, de egyikünk sem szerette volna elhallgattatni a másikat, így csendben hallgattuk amíg a másik beszélt érdektelen dolgokról.
-De igen, de még nem jött meg anyukád.-Rántottam meg vállaimat, majd folytattam az apró körök rajzolását a hasára, mely még a pulcsin keresztül is izmosnak hatott-Mi lesz ezután?-Kérdeztem, mire sóhajtott
-Visszamegyünk az egyetemre, te mész az oviba, én pedig a saját dolgomra. Aztán ha van időm, majd bemegyek én is Liliért és tölthetnénk egy kis időt együtt. Átjöhetnél, mikor apám nincs itthon, én pedig mindig visszavinnélek a házatokhoz és egy puszival köszönnék el. Elvinnélek randizni, ha te is szeretnéd. Nem puccos helyekre, mert ha jól vettem észre akkor azok nem a kedvenceid. Néha vinnénk magunkkal Lilkót is és megvédenélek titeket mindentől-Csavargatta tovább a hajamat, miközben én nagyon odavoltam a terveiért, ezért felé fordított a fejem
-Tényleg ezek a terveid?-Kérdeztem elámulva, mire ő csak mosolyogva bólintott-Amikor még nem voltunk ennyire jóban és csak látásból ismertelek, addig azt hittem, hogy egy igazi önelégült paraszt vagy, akinek a szülei mindent megadnak. Ne haragudj, hogy félreismertelek-Kértem bocsánatot, de ő ezzel együtt megrázta a fejét
-Ezt a látszatot szeretném fenntartani. Úgy hiszem jobb, ha mások azt hiszik minden tökéletes számomra, mintsem azt, hogy sajnáljanak-Vallotta be, amivel én teljesen egyet tudtam érteni-Ellenben te. Ahogy elsőre megláttalak....Káprázatos voltál, mint egy szelíd bárány. Gyönyörű és visszafogott. Azt hittem az egyetem egy angyalt vett fel véletlenül. Szerettem volna közeledni feléd, de úgy éreztem megrontanálak és elveszne a festői ártatlanságod. Most viszont mégis itt vagyunk. Az, hogy a húgom minden nap áradozott a tetteidről messze nem könnyítette meg a helyzetemet-Emlékezett vissza mosolyogva
-Tényleg így gondoltad?
-Még most is így gondolom-Mosolygott rám
-Te vagy a világ legjobb emberek, ezt biztosíthatom. Ne mondj ilyet magadról-Ráztam hihetetlenségemben a fejem
-Felhívom anyut, hogy merre jár-Kezdett el lassan felkelni az ágyról, így én bánatomban levettem a fejem mellkasáról.

Míg Nate kiment lehetőségem volt úszni a boldogság mézédes tengerében, melyet magam is alig hittem el, hisz rég nem éreztem úgy, hogy végre úgy élek, ahogy én azt szeretném.
-Beszéltem vele. Azt mondta, hogy kicsit elhúzódott a dolog szóval még csak nem rég indult haza. Innen számítva még legalább két óra, úgyhogy azt üzeni, ne várd meg. Kifizetlek én és hazaviszlek vagy maradhatsz is-Mosolyodott el az ajtófélfának dőlve
-Tudod, hogy nem lehet-Ráztam csalódottan a fejem
-Akkor öltözz-Biccentett kifelé, mire én halkan leosontam a szőnyeggel borított, fekete-fehér lépcsőn és elindultam az ajtó felé
-Mennyi az idő?-Kíváncsiskodtam, mire a fiú elővéve a telefonját felolvasta a rajta található számokat
-Háromnegyed tizenegy
-Istenem-Fogtam meg a fejem-Anyám ki fog nyírni-Húztam el a szám, majd felvettem magamra a téli kabátomat
-Nyugi, nem lesz semmi vész-Mosolygott rám, mire én csak hitetlenkedve néztem rá vissza
-Remélem a kurvádnak még kedve támad jönni, leszophatna engem is-Jött ki Nate apjának nevezett férfi a nappaliból kezében egy sörrel
-Na már csak ez hiányzott-Motyogta halkan Nátániel, majd a felé fordult-Apa ő itt még mindig nem a kurvám és ha még az is lenne, akkor sem téged kéne leszopnia, hanem engem-Szólt vissza, majd megtolt engem kifelé a nyitott ajtón, amit miután kijött hangosan becsapott maga után
-Várj!-Húztam vissza a fiút-És Lili?-Néztem rá rémültem
-Nem bántja-Rázta meg a fejét-És bezártam az ajtót-Mosolygott rám kedvesen. Hát persze, hogy megint két lépéssel előrébb járt min én. Kezemnél fogva vezetett a fekete Nissan anyósülése felé, majd annak ajtaját kinyitva tessékelt be az autóba.

Az út kellemes hangulatban telt, halk beszélgetések közt néha-néha felhangzott egy-egy öblös nevetés. Natánielel megfogalmazhatatlanul közel kerültünk valahogy egymáshoz. Talán főképp amiatt, mert a mindketten megtaláltuk hallgatni a másik titkait és megőrizni azokat. Bár ennek a jó hangulatnak hamar vége szakadt a házunk előtt parkolva, mégsem bántam, hogy ma ilyen sokat beszélgettem vele, még akkor sem, ha ennek fájó következményei lesznek
-Tessék, itt a fizud-Kutakodott egy ideig a pénztárcájában, majd odanyújtott nekem egy hatalmas összeget
-Te most csak viccelsz velem ugye?-Nevettem fel-Ebből egyet szokott adni anyukád nem húszat-Hámoztam le egy húszezrest a pakk tetejéről és a maradékot visszanyújtottam a fiúnak, aki megrázta a fejét-Nem fogom elfogadni, nem engedi a becsületem
-Tudom, hogy szükséged van rá-Mosolygott rám kedvesen
-A-a, felejtsd el. Kérlek vedd vissza-Könyörögtem, mire a fiú elvette a köteg felét
-Nem hiszlek el-Fogtam a fejem nevetve-Kérlek-Könyörögtem tovább, mire egy terhes sóhajtás után visszavette a köteg többi részét is
-Ne kísérjelek be?-Intett fejével a ház felé, mire én csak nemet intettem
-Elintézem-Mosolyogtam
-De egyet meg kell ígérned! Ha bánt, felhívsz-Nézett rám számon kérően
-Oké-Hazudtam a szemébe-Jó éjszakát!
-Hétfőn találkozunk-Adott kezeimre egy csókot, majd kinyitottam az ajtót és besétáltam a pokolba

Ahogy azt vártam, anyám a konyhapultnál várt rám és amint beértem ott ütött ahol csak ért. Azt hittem elfelejthetem a gondjaimat, de tévedtem. Az, hogy Nátánielel vagyok csak egy időközi állapot. Olyan mint mikor az ember egy ragtapasszal próbálja meggyógyítani a nyílt törését. Egy ideig úgy tűnik jó, de amint ráébredsz, hogy butaság volt hinned benne, pofán csap a valóság. Mégpedig, hogy sosem fog begyógyulni a seb, ha nem kap segítséget.

ғᴏʟʏᴛᴀᴛᴀ́s ᴋöᴠᴇᴛᴋᴇᴢɪᴋ
______________________