ʀᴇᴋᴛᴀɴᴄɪᴀ

𝖬𝖺́𝗌𝗈𝖽𝗂𝗄 𝖿𝖾𝗃𝖾𝗓𝖾𝗍

______________________

ℛℯ𝓀𝓉𝒶𝓃𝒸𝒾𝒶
______________________

-Ennyire nőies lennék?-Szólalt meg mögöttem egy érdes, mély hang, mire én sokkolva meredtem magam elé, de nem sokkal a hang után sietősen megfordultam.
-Bátyus!-Sietett felé Liliána és ahogy odaért a fiú a nyakába kapta őt.-Megehetem még a vajas kenyerem?-Nézett rá kérlelően világos szemeivel.
-Persze, Törpe!-Villantotta rá nyálcsorgató mosolyát.
-Ülj le nyugodtan!-Motyogtam zavartan, majd besiettem az aprócska konyhába, ahol erősen próbáltam normalizálni gyors szívverésem.

A fiú göndör, barna haja rakoncátlanul lógott az arcába. Íriszei méregzöld színben pompáztak, szemeit körbe ölelték sűrű szempillái. Ajkai mintha földöntúliak lettek volna: dúsak és természetes vörösek voltak, mint a cseresznye. Testalkata izmos, bal karja tele van értelmetlen motívumokkal. Menta és cigaretta szagának keveredése azonnal az orromba kúszott amint belépett az ajtón, hiába álltam tőle méterekre. Olyan volt, mintha nem is erre a földre született volna. Mintha a történelem könyvek egyikéből lépett volna elő valamelyik görög istenség. Soha nem éreztem még ilyen vonzalmat, mely felé húzott akaratlanul.
A vajas kenyeret ráérősen megkenve készítettem el és sétáltam vissza vele a leányhoz, aki most már fivérével szemben ült. Irgalmatlanul nevetségesen festett egy 180 centis izompacsirta az óvodásoknak készült széken, az aprócska asztal előtt, de inkább vissza folytottam a belőlem kitörni készülő kacajt.
-Tessék!-Tettem le elé az ételt, majd elsiettem neki egy pohár vízért is
-Összepakoljak neked?-Kérdeztem, amíg még ott guggoltam mellette kezemet a hátára téve, mire ő csak bólintott egy picikét. Levettem a mai alkalommal egyszer lehányt kötényem -egy kisgyerek annyira nevetett, hogy elhányta magát- és viszonylag hosszú, barna hajamat felkötöttem egy jobban összeszedett kontyba. Sietve kezdtem összekapkodni a folyosóról a lány holmiját kezdve a cipőjétől az apró kabátkáig.

-Lili! Volt plüssöd?-Kérdeztem, de már rutinból indultam a plüssökkel teli, barna fonott kosár felé, hisz a lány szinte minden nap hozott magával valamilyen állatkát
-Igen, egy kutyus.-Motyogta félig teli szájjal, majd mire befejezte mondandóját már a kezemben volt az aranyos kutya, amit mellé tettem az asztalra, de minden csodálatomra ő ellenkezni kezdett
-Kérlek, most rakd be a táskámba!-Nézett rám boci szemeivel
-Miért? Hisz mindig a kezedben viszed haza-Értetlenkedtem
-De most a játszótérre megyünk.
-Félsz hogy koszos lesz?-Mosolyogtam rá gyengéden. -Nem baj, majd én kimosom neked-Simogattam a hátát míg mellette hajoltam.
-Van egy fiú a játszótéren aki tetszik és ő mondta, hogy a nagylányoknak már nincsenek plüsseik-Mesélte, miközben én összehúztam a szemöldökömet, testvére pedig láthatóan elcsodálkozott és hirtelen rám kapta mérges tekintetét
-Ez normális?-Kérdezte értetlenkedve, míg zöld íriszeit az enyéimbe fúrta. Aggodó kérdésére csak mosolyogva bólintottam egyet és kihúztam a kislány melletti széket, majd helyet foglaltam azon.
-Én nagylánynak számítok? Ha igen akkor tudd, hogy még nekem is van plüssöm. Egy nagy mackó aki a gyerekkorom óta velem tart és képtelen lennék tőle elválni, akárki akármit mond.-Meséltem a kisleánynak csillogó szemekkel, miközben mancsait az enyéim közé rejtettem. Nem volt egyszerű elmagyarázni a helyzetet egy ekkora gyereknek és még az sem könnyített a körülményeken, hogy egy vizslató tekintet égette a bőröm-Egy fiú akkor igazán jó fiú, ha a kutyussal együtt is szeret. Ha csúnyán megmondja mit csinálj vagy hogyan viselkedj, akkor az nem igazán jó és azzal az emberrel nem jó beszélgetni. Ha szeretne a barátod lenni elfogad úgy ahogy vagy, vili?-Vázoltam fel neki viszonylag gyerek szemmel a szituációt, amit úgy látom megértett, hisz elég erősen bambult el a távolban

-Köszönöm!-Formálta ajkaival a hálás szót a barna fiú, mire én csak mosolyogva biccentettem egy aprót.
-Edd még meg azt a fél kenyeret és játszódj egy nagyot a játszótéren.-Paskoltam meg a térdeit, majd felálltam a kisszékről és újból nekiálltam összepakolni a játékokat