ʀᴇᴋᴛᴀɴᴄɪᴀ

𝖤𝗅𝗌ő 𝖿𝖾𝗃𝖾𝗓𝖾𝗍

______________________

ℛℯ𝓀𝓉𝒶𝓃𝒸𝒾𝒶
______________________

A monoton napok mindig a kedvenceim közé tartoztak, mivel mindig tudtam, hogy mire számíthatok.
Az egyetemi óráim szeptember óta ugyan olyan unalmasan teltek akár odafigyeltem rajtuk, akár nem. Az óvoda, melyben délutánonként dolgozom sem változott semmit. Hívogató, világos kapui zárva voltak az apró gyermeki kezek elől, falai pedig mint általában, ugyan úgy barack színben pompáztak.
-Szép napot, Ferenc bácsi!-Köszöntem nagy vigyorral az öreg portásnak mikor beléptem, mire ő ráncos, vékony kezeivel intett felém egyet, majd mentem is beljebb a csoporthoz, akivel foglalkozni szoktam.

Lassacskán haladtam beljebb, minden pillanatát kiélvezve az ittlétnek. Hallójárataimat betöltötte az édes gyermeki kacaj, az orromat pedig elleptem az uzsonna hívogató illata.
-Sziasztok!-Nyitottam ki az ajtót nagy lendülettel, majd becsukva magam után azt, siettem beljebb a gyermekek közé, kik csoportokba rendeződve játszottak a hatalmas szoba valamely részén.
-Auróra! Örülök, hogy látlak Szívem! Már kezdtem aggódni, hogy eltévesztetted az utat idefele-Mosolygott rám mézédesen az őszülő csoportfelügyelő, Katalin
-Én? Soha!-Hüledeztem, miközben a nyakamba kötöttem a vaj színű köténykét, ezzel felkészítve magam a középső csoport etetésére.
-Hogy telt a hétvégéd?
-Ugyan úgy, mint mindig. És a tied?
-Elmentünk az unokáimmal kirándulni, valami hegyre. Igazából ők akarták nagyon, de szuperül éreztem magam-Csillantak fel sötétbarna szemei, melyek igazi boldogságot tükröztek

-Auróra!-Kiáltott fel egy vékonyka hang mögöttem, majd nem sokkal később egy aprócska kar ölelte át a vádlimat
-Liliána! Hogy vagy Hercegnő? Meggyógyultál már?-Hajoltam le a kicsinyke lányhoz, aki amint egy magasságba került velem a nyakamba vetette magát
-Igen, képzeld már azokat a rossz ízű dolgokat sem kell bevennem-Fintorodott el egy pillanatra, de gyönyörű arcára azonnal visszakerekedett a meseszép mosolya
-Örülök neki Hercegnő. És neked hogy telt a hétvégéd? - Kérdeztem tőle, míg tekintetemet végig vezettem termetén. Felsőtestén egy vékony, bordó pulóver feszült, lábain pedig egy fekete cicanadrág díszítette testét tökéletes illeszkedésével.
-Anyuval voltunk vásárolni szép ruhákat és a bátyussal voltunk a játszótéren vasárnap.-Mesélte teljes beleéléssel hatalmas vigyorral az arcán. Látszott rajta, hogy ínyére volt a dolog.
-Jól érezted magad?
-Nagyon.-Bólogatott hevesen, de éppen hogy kimondta a válaszát szaladt is vissza a baráti körébe

Az első napomon Liliána volt az egyetlen aki szóba szándékozott állni velem, ezzel egy nagyon jó kapcsolatot létrehozva közöttünk, mely azóta csakis erősödni kívánkozott.
A közel öt éves leány maga az ártatlanság. Minden megnyilvánulása, minden mozzanata felért egy angyaléval. Hosszú, világos barna haja melyben arany tincsek lakoztak makulátlanul ölelte körbe hibátlan szívalakú arca minden szegletét. Világos zöld, smaragd színű szemei csillogtak, mit megvilágított a kintről beáradó fény, ezzel megmutatva gyermekiességét. Minden fiatal közül kitűnt a szépségével.
-Hahó! Itt vagy?-Lengette meg karját előttem Katalin ezzel felébresztve engem a határtalan bambulásomból.
-Persze, kezdhetünk?-Biccentettem a két nagyobb tálca felé
-Gyerekek, asztalhoz!-Kiáltotta el magát, mire az összes gyermek elindult az asztala felé és onnan várták korgó hassal az ételt.

Az asztalok két sorba voltak rendezve azon belül is két-két asztal volt elhelyezve, melyhez hat gyermek tudott ülni, de pár szék így is kihasználatlanság áldozata lett.
Felkapva a tányérokat indultam el az egyik sornyi asztalhoz és kezdtem el egyesével lepakolni a gyerekek elé a fehér műanyag tányérokat. Miután minden gyerkőc elé jutott egy tányér megkezdhettük a zsíros kenyerek kiosztását. Szokás szerint mindenki csak egyet kapott elsőre, de ha kért még természetesen adtunk nekik, a készlet erejéig.

Jó volt nézni, hogy a gyerekek milyen gondtalanul fogyasztják el az előttük lévő ételt még nem is gondolva arra, hogy hány kalóriát visznek be ezzel. Nem érdekelte őket, hogy ki hány kiló, hogy ki hogy néz ki és ez így is volt rendben. És bár tudtam, hogy ezek a gyerekek is lesznek egyszer tinik, reméltem, hogy nem abban a szörnyen ítélkezős világban kell felnőniük, ahol én is tettem, mert ott a szó nem marad egyszerű szó és a vélemény kifejtése túlmegy minden emberi határon.

A mosogatás szerencsére ma nem rám hárult, így az uzsonna elfogyasztása után megszakítás nélkül foglalkozhattam a gyerekekkel.
A mese olvasás teljesen lekötötte a figyelmüket ameddig Katalin vissza nem ért. Soha nem volt csendes a csoportom, de messze nem ez volt a leghangosabb csoport az óvodában és ez így volt tökéletes.
Szerettem a kis létszámú gyermekek csoportját , mert velük százszor könnyebb volt foglalkozni, mind az odafigyelés, mind a foglalkozások terén.

Fél négy fele a gyerekek szállingózni kezdtek.
Kiért a nagyszülei jöttek, kiért a szülei, de mindenkiért jött valaki kivéve Liliánát, de Anett, Lili anyukája minden délután később jött  a munkája miatt, így már mindketten megszoktuk a helyzetet, hogy négy felé már csak páran maradtunk.

-Éhes vagyok-Jelentette ki hirtelen Lili, miközben az asztalnál játszott, míg én töröltem le azokat.
-Nem volt elég az uzsi? Kenek neked egy szelet vajas kenyeret-Mondtam neki, de mielőtt elindulhattam volna a kicsi konyhába, nyílt a hatalmas szürke két ajtó egyike, mire én meg sem fordulva üdvözöltem:
-Szép napot Anett!

ғᴏʟʏᴛᴀᴛᴀ́s ᴋöᴠᴇᴛᴋᴇᴢɪᴋ

______________________