ʀᴇᴋᴛᴀɴᴄɪᴀ

𝖳𝗂𝗓𝖾𝗇n𝖾𝗀𝗒𝖾𝖽𝗂𝗄 𝖿𝖾𝗃𝖾𝗓𝖾𝗍

______________________

ℛℯ𝓀𝓉𝒶𝓃𝒸𝒾𝒶

______________________

-Kata! Tényleg bocsánat-Húztam el a számat kezembe tartva Liliánát, aki bár kicsit megijedt késésünk okán, mégis boldogan futott karjaimba az óvoda világos folyosóján
-Semmi baj Tubicáim-Mosolygott kedvesen és mivel Lili volt az utolsó, így bezárta az épület ajtaját-Menjetek, élvezzétek az életet-Kacsintott, majd elbúcsúzva szétváltunk a fehér kőlépcsőknél
-Mesélj, hogy telt a napod?-Kérdeztem a kezemben tartott kislánytól, miközben feljebb próbáltam dobni, hisz csak úgy izgett-mozgott a helyén
-Átvegyem?-Kérdezte Nate megfogva a derekamat, de csak megráztam a fejem
-Reggel játszottunk Edit nénivel és kaptunk joghurtot reggelire. Délután kint voltunk az udvaron-Regélte, míg a Nissan felé igyekeztünk 
-És mit ettél ebédre?-Kérdeztem tőle kedvesen ismét, de tekintetem immáron a minket csillogó szemmel néző Nátániel íriszeibe vetettem
-Paradicsom levest-Fintorodott el egy pillanat alatt-De a második rántott halacska volt-Nyalta meg vékonyka ajkait
-És az finom volt?
-Igen, nagyon-Bólogatott hevesen, majd letettem az ölemből, hisz a fekete autóhoz értünk. Nate kinyitotta azt, mire én a hátsó ajtóhoz mentem Lilkóval kézen fogva és kinyitva azt beültettem a gyerekülésbe.
-Hova megyünk?-Kérdezte dalolva, ezzel határozottan alátámasztva azt a tényt, hogy igazán kipihent és boldog
-Haza. Miért, szeretnél valahova?-Fordult hátra Nate, mikor én végeztem a gyerek bekötésével és becsukva az ajtót előre ültem be
-Háát, nem is tudom-Gondolkodott el egy pillanatra-Nem szeretnék haza menni-Rázta meg buksiját szomorúan
-Én se-Mondtuk egyszerre a kormány mögött ülő fiúval-Akkor mit szólnál, ha elmennénk a játszira?-Kérdezte tőle Nate még mindig törzsével kifacsarodva
-Ne, a játszi olyan uncsi. Már az a fiú sincs ott akivel játszani szoktam-Rázta meg fejét csalódottan ismét
-Akkor mégis mit szeretnél?
-Nézzük meg azokat a nagy csúszdákat!-Csillantak fel szemei
-Édesem, hétköznap nem megyünk viziparkba-Húzta össze szemöldökét Nate-Mit szólnál, ha elmennénk és megvennénk azt a kis szép szoknyácskát amit kinéztél a minap?
-Az nagyon jó lenne-Bólogatott hevesen, így hát útnak is indultunk, mely alatt egyáltalán nem unatkoztunk, hiszen Lilkó folyamatosan fosta a szót. De úgy igazán, minden apró-cseprő baromságról mesélt vagy épp kérdezett minket.
-Ti mikor fogtok összeházasodni?-Bökte ki váratlanul, mire mi Nátánielel csak meghűlve néztünk össze
-Tessék?-Kérdeztem vissza
-Hát összeházasodni. Tudod amikor két ember nagyon szereti egymást akkor összekötik az életüket vagy mi-Gondolkodott el egy pillanatra ismét és aranyosan összehúzta a szemöldökét-Anyu legalábbis ezt mondta. Meg azt, hogy ezek után egy kisbaba kerül a lányok pocijába és miután ő megszületik ugyan olyan aranyos kisgyerek lesz mint a többiek-Dülöngélt boldogan előadva a helyzetet
-Mi nem fogunk összeházasodni-Ráztam a fejemet jókedvűen
-Még nem-Tette fel mutatóujját Nate
-És miért nem?
-Mert...Öhm-Húztam az időt, míg Nate segítségére vártam, de ő túlságosan is élvezte a helyzetet, így inkább csak szótlanul vigyorgott és vezetett tovább
-Azért nem fogunk összeházasodni, mert még fiatalok vagyunk-Találtam ki gyorsan
-Miért, mennyi éves vagy?-Kérdezte helytelenül, kissé előrébb dőlve az ülésében
-Én 22, a tesód pedig 24-Gondolkodtam el egy pillanatra
-A 22 több mint a 19?-Kérdezte kissé előrébb hajolva
-Igen, miért?-Kíváncsiskodtam, miután válaszoltam egyszerű kérdésére
-Mert akkor nem lehetsz fiatal. Anya már 19 évesen összeházasodott apával. Szóval te már öreg vagy-Rázta fejét édesen, míg az én fejemben csak az járt, hogy Lili miért ennyire kotnyelesen okos
-Ezért ment hozzá rossz férfihez-Komorodott el egy pillanat alatt Nátániel
-Tessék?-Nézett értetlenül a hátul ülő csöppség
-Anya azért választotta apát, mert még fiatal volt. Rosszul döntött, nem szabad hamar összekötni az életedet senkivel sem
-Apa rossz?-Lepődött meg a kislány, mikor a fiú bólintott-De miért?
-Mert sokat szokott inni rossz dolgokat és emiatt sokszor bántja anyát-Magyarázta el neki óvatosan lassacskán túljutva a belvárosi dugón
-Anya soha nem sír-Rázta meg a fejét
-Nem mindenki sír amikor szomorú Lilkó-Mosolygott rá a visszapillantótükörben bátyja
-De Auróra szokott sírni-Vezette rám gyermeki tekintetét
-Bizony. Van amikor azért sírunk, mert szomorúak vagyunk és van, hogy azért sírunk, mert boldogok vagyunk. De vannak olyanok is akik nem sírnak egyik esetben sem.
-Hogyan lehet sírni miközben örülök? És hogyan tudom fogom megkülönböztetni? És miért nem sírnak néhány ember?-Kérdezte lassan felfogva a történeket, mire Nate ízlelgette kicsit a kérdéseket, majd szépen sorjában választ is adott rájuk:
-Vannak olyan emberek akiknek nagyon heves a reakciójuk
-Mi az, hogy heves?-Kapkodta fejét közöttünk
-Aki gyorsan elsírja magát. Hogy hogyan tudod megkülönböztetni azt a nénit aki boldogan sír és azt aki szomorúan? Sehogy sem-Billegette fejét csalódottan
-De akkor mit kell csinálni?
-Jó szorosan átölelni-Mondogatta tapasztaltan
-És akkor miért nem sír sok ember?
-Mert nekik nagyon, nagyon fáj idebent-Fordultam hátra hozzá féloldalasan, míg kezemmel szívem helyét dörzsölgettem
-Fáj a mellkasuk? Nehezen kapnak levegőt?-Kérdezte ártatlanul, nem tudva mekkora butaságot is mond valójában
-Majd később megérted Lilkó, addig elég annyi, hogyha valaki sír azt öleld át, okés?-Nézett rá a visszapillantótükörben, majd leparkolt az macskakövön kifestett parkolóhelyre
-Okés-Mutatta fel a lány a hüvelykujját
-Nem használjuk azt a szót, hogy oké!-Dörzsöltem orrnyergemet ujjaimmal
-Ok-Nyújtotta ki nyelvét Nate, majd kikászálódott a fekete Nissan bőrüléséből.