down in the other side

tizenhét - birtoklás

Útban befelé összefutok Mr. Mulligannel, aki egyből lecsap rám.

- Ms. Kensington, remélem, megtesz nekem egy hatalmas szívességet - kezdi rögtön, amint csatlakozik hozzám a sétában az emberek között.

- Attól függ - mosolygok rá. - Remélem, nem szerepel benne több osztriga, mert akkor sajnos el kell utasítsam Önt.

- Ugyan - nevet. - Ilyet sosem kérnék Öntől. Viszont - fordul komolyra a hangja. - Az unokahúgaim is itt vannak ma este, de nem igazán társasági lények. Abban reménykedtem, hogy ön egy kicsit...

- ... barátkozhatnék velük? - folytatom helyette.

Hálásnak tűnik az arca. - Nos, igen. Hogy ne érezzék annyira kívülállónak magukat. Nem hiszem, hogy az én társaságom kielégítő lenne a számukra, Grace-t pedig valamilyen oknál fogva nem szívelik.

- Ez igazán meglepő, de természetesen nagyon szívesen elbeszélgetek velük - nyújtom a karomat Phillip Mulligan felé, aki büszkén karol belém, amint átkísér a termen két rettentő csinos, de savanyú képű hölgy felé, akik csak lenézően figyelik a sokaságot. Gyönyörű arany és ezüst ruhákat viselnek, de persze az én ruhámnál egyik sem szebb.

- Barbara, Lindsey; ő itt Miss Kiera Kensington kisasszony, társaságunk egy roppant elbűvölő tagja. Szerettem volna, ha megismeritek - mondja Mr. Mulligan.

- Köszönjük, Phil bácsi - mosolyognak rá a lányok.

- Nagyon örülök - nyújtom feléjük a kezemet. Szerencsére elfogadják. Nem mintha ez engem minősítene.

- Megkeresem Grace-t - hagy magunkra minket Mr. Mulligan, miután megérinti a hátamat bátorítás- és köszönetképp.

Az unokahúgaikra nézek. Pont olyanok, mint amilyen én voltam régen, és amilyenek a barátaim voltak. És pont olyanok, akiket az új Alpha messziről elkerülne.

- Gyönyörű a ruhád - mondja Barbara, hátradobva szőke haját. - Biztos egy vagyonba került.

Jó kezdés, gondolom.

- Nos, ezt nem illik elárulni - mosolygok rá. - A tiétek is gyönyörű.

- Köszi - biccenti oldalra a fejét Barbara.

Lindsey-t egyelőre jobban érdekli a vendégsereg. - Látjátok azt a nőt pirosban? Eszméletlen undorító a haja.

- Melyiket? - követi Barbara a pillantását, és kicsit úgy érzem, útban vagyok a leskelődésükben, úgyhogy kilépek a középpontból, és megállok Lindsey mellett, hogy láthassam csodálatuk tárgyát. Egy pincér halad el mellettem pezsgős tálcával a kezében, mire egyből leintem, hogy levehessek egyet.

- Ez egy két évvel ezelőtti Bourjois - Barbara hangja annyira megvető, mintha legalább egy saras birkapásztor tett volna látogatást a gálán.

Magamban sóhajtok, majd a nagyot kortyolok a pezsgőből, fittyet hányva az illemre. Viszont aztán kezd érdekesebbé válni a téma.

- Ő - biccent Barbara valaki felé, mire követem a pillantását, hallva a hangszín változását. Egyből megértem, miért vált sóvárgóvá és bujává. - Ő kell nekem.

Figyelem Jonathant a távolban, amint felénk sem nézve beszélget két idősebb úrral.

Teljesen megértem Barbarát. Jonathan amúgy sem hétköznapi látvány, szmokingban meg egyenesen lenyűgöző. De attól függetlenül, Jonathan ma este az én vőlegényem, és teszek is arról, hogy ezt mindenki az eszébe vésse.

- Szívesen hazavinném - sóhajt Lindsey.

- Tegyél le róla - szidja le Barbara, és látványosan megigazítja arany ruhájának dekoltázsát.