down in the other side

kilenc - viszontlátás

A harmadik napon alig bírok magammal.

Egy szóval sem említette, hogy a harmadik napon érkezik - sőt, a "pár napon" kívül semmit nem mondott.

De nekem a "pár" az mindig a "hárommal" egyenlő, úgyhogy fel alá rohangálok a már kitakarított házban.

Áthúztam az ágyneműjét, rendszereztem a konyhát, felírtam, mire van szükség, meg persze az utolsó porszemig minden szennyeződést likvidáltam a lakásban.

Aztán fürödtem, hajat mostam, borotválkoztam Johnny egyik borotvájával, amit magaménak nyilvánítottam ki, és... ennyi, mivel se sminkek nincsenek a házban, se hajsütő vagy hajvasaló, se ékszer vagy parfüm...

Se melltartó - emlékeztetem magamat. Se bugyi.

Csak férfi ruhák.

Úgyhogy Johnny egyik pólójában és melegítőjében flangálok, mint mindig.

Vacsorát készítek a receptes könyv alapján. Bolognait pulykából.

Közben Frank Sinatra L.O.V.E című dala szól, én pedig maximum hangerőre állítom, amíg recsegni nem kezd a lejátszó.

- Take my heart and please don't break it! - éneklem a fináléval, ahogy a paradicsomos szószt kavargatom. - Love was made for me and youuuu!

És ekkor megérkezik. Jonathan lép be az ajtón.

Basszus, ha tudom, hogy a Jonathan-idéző rituálék beválnak, beadtam volna egyet korábban is.

Azt hiszem, csak beképzelem, de pontosan akkor csukódik be mögötte az ajtó, amikor a zene is leáll, és következik egy másik Sinatra dal.

- Johnny! - vetek rá egy hatalmas mosolyt, ahogy kiengedem magamból az elmúlt nap magányát. - Épp jókor. Hölgyeim és uraim! A finálé! - meghajolok előtte széttárt karokkal, majd a fakanalat a szám elé tartom. - You're just too good to be true...
Can't take my eyes off of you...

Közben kavargatom a szószt, mire utánam jön a konyharészbe. - Neked is szia - mondja kevésbé morcosan, mint szokta, de közben látom, hogy csillog a szeme, mintha...

- At long last love has arrived, and I thank God I'm alive... - éneklem mosolyogva, figyelmen kívül hagyva őt, és rádöbbenek, mennyire igaz ez a szöveg. Aztán mégis ránézek vigyorogva, szám elé tartva a fakanalat megint. - You're just too good to be true, can't take my eyes off youuuu! - húzom meg a végén.

A trombitás résznél körbetáncolom, és nevetek az arckifejezésén. - Maradtál volna még távol, igaz? - vigyorgok. - Én azért örülök, hogy itt vagy. Mert így - lendítem felé a fakanalat, mire egy csepp szósz csöppen az arcára. Gyorsan letörlöm a hüvelykujjammal, mielőtt bármit mondhatna, és az érintésre azonnal elvörösödöm. Arra számítok, hogy elüti a kezemet, de nem teszi; úgyhogy hátrahúzódom. - Mert így duettezhetünk! Te jössz, Johnny! Figyelj! Egy, két, há'!

Amikor Sinatra az I love you baby-t bizonygatja, Jonathan szája elé tartom a fakanalat.

- Nem duettezem - rázza a fejét éneklés helyett.

- And if it's quite all right! - nálam a mikrofon, aztán Jonathannél.

- Még mindig nem - mondja, pedig az I need you baby-t kellett volna énekelnie.

- To warm a lonely night. I love you, baby. Trust in me when I say... - táncolok vissza a raguhoz, majd óvatosan megkóstolom a végeredményt.

Tökéletes. Pont, ahogy terveztem.

- Remélem éhes, Mr. Neménekelek - kapok fel egy konyharuhát, hogy egy előre kikészített alátétre helyezzem a ragus lábast. - Mert a vacsora tálalva!