Amíg Jonathan távol van, magamnak is nagyon nehezen ismerem be, hogy mennyire megszoktam este az ajtónyitódást, ami jelezte a hazajöttét; a közös vacsikat, azokat a röpke pillanatokat, amikor a morcos arckifejezését egy kicsit leeresztette és tulajdonképpen barátságosan viselkedett velem...
Ennél többre igazán nem vágyhatok.
Még mindig én vagyok a fogvatartott és ő a fogvatartóm.
Elgondolkodom, vajon meddig lesz ez így?
Vajon a szüleim keresnek? Még egyetlen tejes dobozon sem láttam béna fotót magamról. Vagy az az államokban szokás?
És Robb? Őt mennyire viselte meg, hogy nem zaklatom többet? Lehet, hogy örül is, hogy nem kell többet értem jönnie, ha túl sokáig maradok ki.
És a lányok? Sosem mondták, de mindig éreztem, hogy nem fogadtak el vezetőjüknek. Pedig én voltam a legalkalkalmasabb a posztra. Bökte a csőrüket, hogy mindig enyém volt az utolsó szó.
Mindent összevetve, még az is lehet, hogy így a legjobb.
Amúgyis untam mindegyiket.
•.•.•
Később este valami fura, régi, recsegős romantikus dal következik a gramofonon, míg Jonathan utasításai alapján a sebemet kenegetem.
Már bogyókat is hagyott itthon nekem, hogy szedjem rájuk. A bevásárlólistás tömbre írta nekem gyönyörű kézírással az adagokat.
Gondolom, ez is szokatlan. Nincs még tapasztalatom fogsággal kapcsolatban, de az biztos, hogy Jonathan elég jól csinálja a fogvatartó szerepet.
Mégis, ki vásárol be a foglyának? Kezeli a sebét, amit okozott? Hoz neki betétet és tampont?
Meg CiniMinist??
Persze kicsit kezdek becsavarodni az egyedülléttől, és hogy Jonathan az egyetlen beszélgetőpartnerem, aki néha elég szűkszavú...
De miért ne próbálnám meg a legjobbat kihozni az ittlétemből, bármeddig is tartson?
A szerelmes dal még mindig szól, én pedig felkelek, és karomat magam előtt tartva egy láthatatlan táncpartnerrel kezdek keringőzni.
Talán egyszer Jonathant is ráveszem erre.
•.•.•
A fiú félredobta a kést, és kapcsozót vett elő.
Erről egyből a lány sebe jutott az eszébe, és valami furcsa bűntudat lépett a sikeresen elvégzett műtét keltette elégedettség helyébe.
Alpha is ugyanígy feküdt ezen az asztalon; öntudatlanul, a halál szélén, de még életben.
Miért más az a helyzet innen visszatekintve?
Ő is egy ugyanolyan senki, aki átesett egy szerveltávolításon, majd... majd meg kellett volna ölnie.
De nem tette.
Miért is?
Ahogy szórakozottan nekilátott egy másik szerv eltávolításához, elkezdett azon gondolkodni, a lány vajon mit csinálhat épp.
Szól az az ócska gramofon, az biztos. És valószínűleg táncol.
Mindig táncol.
Az is lehet, hogy énekel.
A fiú nem értette, mit eszik a lány azon a díszbuzin. Arra sem emlékszik már, miért van tőle lemeze.
Mindenesetre elbűvölő, ahogy hátradobja rozsdavörös haját és megpördül a ritmusra, majd összerándul, mikor belenyillal a sebébe a fájdalom...
Jonathan lenézett a kezére. Elvétette a vágást.
Sosem véti el a rutinműveleteket.
Megrázta magát, hátha a gondolatai kihullanak a fülén keresztül, és újból hozzálátott a művelethez.
Gyorsan akart végezni. Haza akart menni.
De az idő csak nem akart telni.
VOUS LISEZ
down in the other side
Roman d'amourAlpha McAllistert (Bridget Satterlee), az elkényeztetett 18 éves lányt elrabolják és megcsonkítják, ám a halál még egy darabig elkerüli őt. Hamarosan rájön, hogy annál nagyobb veszélybe sodorhatja magát, ha elkezdi megkedvelni a fogvatartóját, akirő...
