❝-Hősökre van szüksége a világnak, amit ismerünk. Veszély fenyegeti. Világegyetemet megrengető vad vihar érkezik messziről. Egy olyan csatába keveredett a Föld amit mi magunk nem vívhatunk meg. Kell egy csapat, kik különlegesek. Vadak, olykor tüzese...
CharlizeBryant nem tudta elhinni, amit a telefonban hallott.
- Komolyan azt mondja, hogy kivehetek két hónapot a munkából?!
- Igen, Miss Bryant. Megérdemelte, pihenjen - hangzott a kissé unott válasz a túloldalról, mire Charlize hálás köszönetet mondott, és lecsapta a kagylót.
- Nyaralunk, Poppy! - kiáltotta el magát, mire zsemleszínű kutyusa felkapta a fejét. Ez csak jót jelenthetett.
***
Két hét elteltével nyilvánvalóvá vált, hogy Charlize adrenalin függőségének nem lehet gátat szabni. Kivéve, hogy mégis. A legutóbbi küldetése kifejezetten veszélyesre sikeredett, a bal karja még mindig csupa lila zúzódás volt, és a lány majdnem otthagyta a fogát. Képletesen és szó szerint értve is.
Az egyetlen dolog, amit nem szűnt meg csinálni, pedig a munkájával kapcsolatos volt, az íjászat volt. Ki tudja miért, de egy percre sem tudta letenni az íjat, vagy levenni a válláról a tegezt. Az otthona hátsó kertjében külön erre a célra épített ki lövészállást. Volt, hogy azért vette a kezébe a fegyvert, mert úgy gondolta, nem elég jó, még mindig. Egy-egy bukott küldetés után akár napokig ki sem mozdult a lövő állásból. Most nem ez volt a helyzet. Igaz, hogy a küldetése Párizsban nem sikerült túl jól, de végül is ő került ki győztesen a "játékból" szóval minden rendben volt. Most csak azért lőtt, hogy megnyugodjon. A nyílvesszőkkel végzett szinte monoton tevékenység, ahogy a nyilak elsüvítettek a levegőben, és belecsapódtak a céltábla közepébe, a mozdulat, ahogy új vesszőt helyezett az idegre, hogy újra próbálkozzon, mindez segített őt egyenesbe vinni. Segített neki, hogy a feje továbbra is a víz fölött legyen, és ne süllyedjen el a gondolatai között, bármiről is szóljanak azok a gondolatok. Elmosolyodott, ahogy egyik nyílvessző a másik után robbant bele a táblába. Ez ő volt. Bár egész életében senki nem titulálta őt lustábbnak saját magánál, az íjászat szüntelen gyakorlását nem tartotta feladatnak, inkább saját önerőből végzett tevékenységének. Így pedig mindig volt motivációja, hogy tovább gyakoroljon, pláne, amikor mindezt úgymond tét nélkül tehette meg.
Meg kell hagyni, élvezte, hogy most az egyszer nem kell folyamatosan őrültek, gyilkosok, és őrült gyilkosok után rohangálnia.
Amikor pedig mégsem gyakorolt, Poppy gondoskodott róla, hogy mindig legyen mit csinálnia a lánynak. Hol egy szétszakított párna, vagy egy elhagyott játék, a lényeg, hogy a gazdi mindig talpon legyen.
