Dobszerkó

13. Fejezet - April

-Nos, akkor összefoglalom, mit is mondott nekem eddig. Az éjjel nem vette észre, hogy Mr. DiNozzo elment. Reggel véraláfutással az arcán jelent meg és elmondta Önnek is azt, amit az előbb nekem. – nézett rám bólogatást várva a rendőr.- Aztán elment a megbeszélésre, amikor kopogtattak az ajtón és hangos csikorgás kíséretében egy autó távozott a ház elől. Kiment, nem látott senkit, csupán a kukát, benne a holttesttel.
- Így volt.- válaszoltam és a szememmel Bryan után kezdtem kutatni. Rengeteg ember gyűlt ide, mert mind tudni akarták, mi is történt. Hála az égnek a banda menedzsere eltussolta az ügyet annyival, hogy egy utálkozó maffiabanda volt, aki pénzt akar a bandától. És azt is mondta, hogy nem ismertük a halottat. Ezzel szerintem megelégedtek a firkászok, mert belőlük egyre kevesebb, viszont a kíváncsiskodó lányokból egyre több lett. Ami nagyon zavart. Megtaláltam Bryan-t és elindultam felé. Éppen a kapitánnyal beszélt. Mikor odaértem a férfi elhallgatott és szúrósan nézett rám.
- Velem van.- húzott magához Bryan, amitől dobott a szívem egy szaltót.- Mondja tovább, kérem.
- Szóval, ha bármilyen veszélyhelyzetet észlel, csak hívjon. Egy járőrünk mindig a közelében lesz.
- Rendben és köszönöm.- kezet ráztak és a kapitány elment.
- Mi történt?- kérdeztem.
- Azt mondta, hogy már nagyon sokat hallott az apámról. Keresik is nagy erőkkel évek óta, de sosem jártak sikerrel. Mindig alapos munkát végeztet. Semmilyen nyomot nem tudtak eddig normálisan követni.
- Azta. – kikerekedett a szemem. – De akkor a koncerttel mi lesz?
- Megtartjuk. Az élet nem áll meg April.- szomorúan elmosolyodott.
- De hát, oda bárki bejöhet!
- Nyugalom, a kapuban lesznek biztonsági emberek, akik végignéznek mindenkit. Nyugalom.- simogatta meg az arcom.
- Hahó Bryan!- kiáltott oda egy Barbie baba és még jobban lehúzta a felsőjét, hogy minél többet mutasson a hatalmas, felfújt dekoltázsából.- Remélem nem esett bajod, mert nem élném túl!
A közelben lévő összes lány oda figyelt. Bryan elvigyorodott és maga elé tolt.
- Hölgyeim! Bemutatom a barátnőmet.- hangos fújolás és ógatás fogadta ezt a mondatot, én meg dühösen néztem Bryanre.
- Ezt nagyon megbánod.- fenyegettem meg, de nevettem közben.
- Ó igen?- szembefordított magával és látványosan megcsókolt ott mindenki előtt.
Mikor elengedett kicsit kapaszkodtam még a karjába, mert hirtelen nem tudtam hol is vagyok. A tömeg háta mögött megpillantottam egy magas fekete ruhás férfit. Nézett minket egy darabig majd elment. Nem szóltam Bryannek, pedig lehet jobban tettem volna.

Késő délutánra kezdett csak elülni a cirkusz és kezdtek felszívódni az emberek a kertből. Mikor az összes rendőr elment Bryan és én bevonultunk a házba, miután elköszöntünk a többiektől. Christ most Zach fogadta be.
Bryan becsukta magunk mögött az ajtót és felsóhajtott. Nagyon fáradt volt és egyszerre imádnivaló. Odaléptem és az arcára tettem a tenyerem. Ő meg megérintette a kézfejem. Ez a csend nem kínos volt, hanem megnyugtató. Egyszerre lélegeztünk. Nagyon sokáig álltunk így, majd hirtelen magához ölelt. Szorosan tartott, én meg visszaöleltem olyan erősen, ahogy csak tudtam, mert valamiért biztonságot éreztem a karjaiban. Mikor vele voltam, másképp álltam az élethez. Azt hittem, hogy ilyen rövid idő alatt nem lehet semmit sem érezni a másik iránt, de nagyon nagyot tévedtem.
Mikor szétváltunk halkan megszólalt.
- Akkor én most kihozom a cuccaimat a szobádból.- elindult, én meg utánakiáltottam.
- Bryan!
- Igen?
- Aludj velem!

Zuhanyzás után megint nagyon ideges voltam, hogy ezt kértem tőle, de nagyon örült neki. Négyszer is megkérdezte, hogy biztos vagyok-e benne. És én mind a négyszer rávágtam, hogy igen, teljesen.
Benyitottam a szobába és ott feküdt egy szál boxerban az „ő oldalán”. Furcsa volt látni ezt az egészet minderre gondolva. Lassan odasétáltam az ágy széléhez és elmosolyodtam. Békésen aludt. Jó volt látni, hogy legalább aludni tud. Óvatosan mászni kezdtem a helyemre és lefeküdtem az én oldalamra. Néztem egy darabig az arca jobb oldalát, majd kis idő múlva szembe fordult velem.
- Azt hittem, alszol.- suttogtam neki.
- Csak félig.- közelebb húzódott hozzám. – April?
- Hmmm?- megfogta a kezem és belecsókolt a tenyerembe.
- Ezt a dolgot kettőnk között nem így szeretném folytatni.
- Ezt hogy érted?- mindenre gondoltam, csak arra nem, amit mondott.
- Azt szeretném ezzel mondani, hogy…- sóhajtott.- Kérlek, légy igazából is a barátnőm. Próbáljuk meg és meglátjuk mi lesz.
- Ezt most komolyan mondod?- teljesen padlót fogtam. – Bryan, nem is tudom, mit mondjak.
- Igent.- elnevettük magunkat.
- Oké. – most miért mondanék nemet? Gondoljatok bele! Bolond lennék, ha visszautasítanám. Meg ott van az a tény, hogy nagyon sok mindent érzek iránta, ami így ki is jöhet. És ki tudja, mit húzok ki belőle még.
Majd kiugrott a bőréből örömében.
- Igeeeeen!- Kiáltotta és magához húzott egy hosszú szenvedélyes csókra. Mikor elengedett, megpuszilta a homlokom és csendben hozzábújtam. Így aludtunk el.

Másnap reggel reggelivel keltett. Ez nagyon új. De hozzá tudnék szokni.
- Jó reggelt!- letette az ölembe a tálcát, amin kávé, narancslé és péksütemények voltak.
- Köszönöm.- leült mellém és nézett.
- Mi az?- kuncogtam, miközben belekortyoltam a kávémba.
- Csak egész reggel rajtad gondolkoztam. És boldog vagyok mindennek ellenére.- mutogatott a gyilkosságos ügyre utalva.
- Miért mondtad, hogy legyek a barátnőd?- nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzem meg.
- Fejtsem ki?
- Igen.
- Már akkor, mikor behoztak, hogy nekem fogsz dolgozni bajban voltam, mert valahogy nem tudtam ellenállni neked. Másoknak mindig sikerült, de neked nem. Majd megtörtént a betörés és valami azt súgta, hogy hozzád kell jönnöm, mert úgyis megérted, akármennyire is utálsz.
- Nem is utállak.- mondtam megjátszott szomorúsággal.
- Tudom.- elmosolyodott.- Szóval igen. Utána a vacsi alatt valahogy úgy éreztem, hogy közelebb kerültél hozzám. Nagyon megijedtem ezektől az érzésektől, mert megfogadtam, hogy soha többet. De miattad megváltoztattam. Nem tudom, hogy mi van benned, ami erre rávezetett, de melletted felnőttem. Beláttam azt, hogy nem viselkedhetek úgy majdnem harminc éves fejjel, mint egy tini srác. Nagyon hálás vagyok neked mindezért. Amikor, meg a tegnapelőtt este hozzám bújva aludtál el! Na, ott döntöttem el, hogy nem akarok már mást, csak téged. Azt hiszem nagyon, de nagyon kedvellek.
Erre a monológra nem tudtam válaszolni, mert sírtam. Csendesen, végtelenül boldogan. Oldalra tettem a kaját és az ölébe kuporodtam. Meleg karjaiba zárt és azt suttogta a fülembe:
- Soha nem engedem, hogy bajod essen. Soha nem hagyom, hogy elválasszanak minket.
Abban a pillanatban képen vágott a felismerés. Szerelmes voltam ebbe az emberbe. Végtelenül.