Dobszerkó

3. Fejezet - April

A konyhaasztalnál ültem és próbáltam feldolgozni a történteket. Hogy a bánatba tudta pont ezt a melót leszerválni nekem Misha? Nem hiszem el, hogy olyan bunkó volt. „Tegnap ezt a csajt próbáltam fel.” Azt hittem, megütöm. Hogy mondhat ilyet? Könyörgöm én is nőből vagyok! Nem tudja mi az a tisztelet, vagy kedvesség? Megint beugrottak a tegnap esti képek. Na, akkor sem volt az, de legalább örültem neki. Ebben a pillanatban megszólalt a csengő. Felpattantam és odaugrottam az ajtóhoz. Kinyitottam és eltátottam a számat.
- M-mit keresel itt? A szerződésben az áll, hogy holnap kezdek. – mondtam a falfehér Bryan-nek.
- Kérlek, engedj be. Megmagyarázom.
Esküszöm, rendesen megijesztett az ijedtség az arcán, ezért kijjebb nyitottam az ajtót, és hagytam, hogy belépjen. Becsuktam mögötte, ő meg szétnézett.
- Hmm- dörzsölte meg az állát.- Szép lakás.
- Kösz.- mondtam halkan.
- Csak, mert reggel kicsit nehéz volt szétnéznem kisurranás közben. – vigyorodott el én meg megforgattam a szemem.
- Most komolyan, Bryan! Mit szeretnél?
- Leülhetek?- kérdezte.
Intettem, hogy persze és elé álltam.
- Szóval?- döntöttem előre a fejem.- Mivel érdemeltem ki, hogy a nagy Bryan DiNozzo meglátogasson?
- April, kérlek, ne haragudj rám a reggeli miatt. Tudom, néha nagyon bunkó tudok lenni. – elcsodálkoztam. Az igen! Ez már haladás. – De nem maradhattam otthon.
- És mégis miért nem?
- Mert valakik szétzúzták az egész kecót. – eltátottam a szám még jobban.
- De, mégis hogyan? Olyan biztonsági rendszered van, hogy csak te tudod kiiktatni.
- Profik. És félek, hogy visszajönnek.
- Mibe keveredtél?- le kellett üljek, mert elkapott a pánik. Mi van, ha idecsalja őket az én lakásomra? Egyáltalán kik voltak és miért?
- Én semmibe. De nagyon félek, hogy ez lesz.- egyre fehérebb lett, ahogy belegondolt a dolgokba.
- És én miben segíthetnék?- még mindig nem értem, miért nem a fiúkhoz ment.
- Hadd lakjak nálad egy darabig.
- Na, erről szó sem lehet.- fontam keresztbe a karom.
- Kérlek!- kulcsolta össze a kezét előttem.- Fizetek plusz pénzt. Vagy akármi. Csak engedd, hogy itt lakjak, míg ez a cirkusz el nem ül.
- Szóltál már egyáltalán valakinek?
- Nem. Te vagy az első. És csak a srácoknak mondom el.
- Te nem vagy komplett! – fogtam a fejem.- Ide rendőrség kell Bryan!
- Nyugalom. – tette a kezét a karomra. Most ezzel nem tudom mit akart, de csak még idegesebb lettem az érintésétől. Miért van ilyen hatással rám?- Itt semmi bajom nem történhet.
- Köszi, hogy aggódsz miattam.- mondtam gúnyosan, ő meg a hajába túrt. Tényleg szarul nézett ki.
- Jó, persze. Kérlek!- úgy nézett rám, mint aki mindjárt elájul.
Nagyon nagy erőt kellett vennem magamon, hogy kimondjam.
- Oké.- csaptam két oldalt a combomra. – De a kanapé a tied, akármilyen úri is a segged.
Bryan elnevette magát.
- Na, akkor most szépen velem jössz. – megfogta a karom és húzni kezdett.
- Hová megyünk?
- Hozzám. Valahogy össze kell pakolnom. Segítesz. Egy nappal hamarabb kezdesz.
- Igen?- tettem csípőre a kezem.- És ezt mégis kivel beszélted meg?
- Magammal.- vigyorgott diadalittasan és elindult kifelé. Nem követtem, erre hátrakiabált.- Ja, és mivel én vagyok a főnököd, jössz szépen velem, vagy ki vagy rúgva.
Ezzel bepattant a luxusverdájába és integetett, hogy idő van.
- Balfasz.- motyogtam az orrom alatt, de utánafutottam. Már jól kezdődik a munkám.

Egész úton nem beszéltünk. Hála Istennek! Nem tudom, mit mondtam volna neki, ha mégegyszer beszól.
Leparkoltunk a ház előtt és a kesztyűtartóba nyúlt. Kutatott egy kicsit, majd előhúzott egy pisztolyt.
- Jézusom.- húzódtam hátrébb.- Mi a fenét keres ez nálad?
- Szívem, ez itt San Francisco. Na gyerünk!- kipattant a kocsiból és megvárta, míg kiszállok, hogy együtt mehessünk az ajtóig.
- Várj itt!- mondta.- Bemegyek, körülnézek és szólok, ha jöhetsz.
Ezzel bement. Szétnéztem. Hatalmas fehér ház, nem is, inkább palota magasodott fölém. Közvetlenül fölöttem egy erkély volt, ami a városra nézett. Gyönyörű itt fent a hegyen. Mindent belátni jó messze.
- Gyere!- mondta Bryan a hátam mögött én meg felugrottam ilyedtemben.
Bementem a házba. Hatalmas volt a pusztítás. A nappaliban szinte az egész kanapé szétkapva, a konyhában is nagy kupit csináltak. Fent az emelet rosszabb volt. A fürdő totál káosz. A tükör ripityára törve, az összes kozmetikum (már ha a férfiaknál lehet ezt a gyűjtőfogalmat használni) a kádba öntve. Bementünk a szobájába. Elővett egy nagy utazó táskát az ágyra tette és elkezdte kidobálni a ruháit az ágyra a táska mellé.
- Hajtogasd bele, légyszi.- mondta és tovább dobálózott.
Egy idő után tele lett a táska és elővett egy kisebbet a többi cuccának. Azt magának szedte össze.
- Mehetünk.- mondta és a vállára dobta a táskákat.
- Bryan?- tettem a karjára a kezem. – Nagyon sajnálom.
- Mit?- nem értette.
- Ezt- mutattam körbe.
- Ó, hát, köszi.- ezzel megfordult és kiment a szobából.