Dobszerkó

18. Fejezet - Bryan

- Hová viszel?- kérdeztem apámat, miközben betuszkolt egy régi autó anyósülésére. Rettenetesen fájt mindenem és nem akartam harcolni vele. - És egyáltalán hogy szöktél meg?
- Mindenhol vannak embereim. Most pedig kussolj! Hazamegyünk.

Néhány órával később Mexikóban leszállt a magángépe és egy kisebb hadsereg jött értünk.
- De most komolyan. -Kezdtem bele, mert egész úton nem szóltam semmit, gondoltam idegesítem már egy kicsit. - Mit akarsz velem kezdeni ilyen állapotban?- kérdeztem és magamra mutattam. Még mindig a kórházi köpeny volt rajtam, semmi más.
- Ledolgozod azt a pénzt, ha már fizetni nem vagy hajlandó.
- Miért nem ölsz meg egyszerűen? Olyan könnyen ment eddig is a gyerekeid irtása.
- Mert ők nem az én gyerekeim voltak!- kiabálta és kibámult az ablakon.
Leesett az állam.
- Hogy mi?
- Jól hallottad. Te vagy az egyetlen gyerekem. Nem teszlek el láb alól.
- És anya?- emeltem feljebb a hangom, mire feltartotta a mutatóujját, hogy tudjam hol a határ.
- Anyád meghalt, mikor születtél. Ő a testvére volt.
Nem tudtam mit mondani. A számat egyszerűen nem tudtam nem nyitva tartani. Végül sikerült megszólalnom.
- Akkor is beteg vagy.

Megérkeztünk egy kisebb erődítményhez. Rengeteg ember őrizte és úgy nézett ki, mint egy igazi maffiavezér főhadiszállásának az apukája. Rémlett, hogy már jártam itt, de csak az udvaron, mert még kisfiú voltam.
Kiszálltunk és a házban még több ember volt. Mind fegyveres férfi. Láttam a szemükben a döbbenetet. Egy szobába vittek, ahol volt egy ágy és egy orvos.
- Komolyan ki akarsz azért kúrálni, hogy a csatlósod legyek?- tettem fel a kérdést, mire csúnyán nézett és bevágta az ajtót. - Maga is gonosz,  vagy csak iderendelték?
Az idős ember riadtan nézett rám.
- Aha, szóval ideállították és megmondták, ha nem csinálja, amit apám akar, meghal. Jól mondom ugye?
- Rátapintott a lényegre uram.- felelte halkan, de egy halvány mosolyt láttam megbújni a szája szélén. - Feküdjön le, kérem.
Így is tettem és tetőtől talpig végigvizsgált. Utána hagyott pihenni. Eszembe jutottak az otthoniak most vajon mit érezhetnek. Aprilért megszakadt a szívem. Lehet már haza sem jutok többé. Ilyen nincsen, hogy ennyi időnk lett volna. Bele sem merek gondolni, milyen mélyen lehet lelkileg. Legalább nincsen semmi baja. Nekem ez számít. Istenem, nem tudom, mi lesz velem, ha nem látom többé a bolond kis fejét főzés közben, a könnyes szemét egy romantikus film alatt, vagy a reggeli mosolyát, mikor meglát. Ki kell jutnom innen. Ha nem most, majd idővel.

Két hét telt el és most jutottam el odáig, hogy normálisan meg tudtam állni a lábamon úgy, hogy semmim sem fájt. Reggel berontottak a szobámba Miguel és Alexander.
- Gyere!
Kómásan felültem az ágyban és megdörzsöltem a szemem.
- Semmi jóreggelt a ti kis hercegnőtöknek?- kérdeztem, mire csak morogtak egyet, kikaptak a paplan alól és levittek apám elé, akit nem láttam mióta megérkeztem.

- Sokkal jobban nézel ki.- mondta és megvakargatta a tokáját. - Meg is kezdheted a törlesztést.
- Mennyi időmbe fog ez nekem fájni?- kérdeztem és elkaptam egy munkásruhát, amit odadobtak nekem.
- Tizennégy évbe.- válaszolta és elröhögte magát.
Akkor döntöttem el, hogy amilyen gyorsan lehet, megszökök. Csak azt kell kitalálnom, hogyan.
Ezután kiküldtek a hátsó udvarra, ahol megtört emberek dolgoztak, hogy felhúzzanak egy újabb épületet. Belöktek közéjük, de mintha észre sem vették volna.
Beálltam téglát pakolni. Az egyik fiú odajött mellém és kérdezgetni kezdett.
- Mit csináltál, ami nem tetszett nekik?- kiseperte kócos, koszos haját a szeméből és úgy nézett fel rám. Nem lehetett több tizenhét évesnél. Alacsony, izmos testalkatú gyerek volt és minden fény kialudt már a szeméből. - Várjunk! Te Bryan DiNozzo vagy.- Homlokon vágta magát és eltátotta a száját. - Hogy kerülsz ide?
- Apám a nagyfőnök és jó pár évvel ez előtt elvettem tőle egy rakás pénzt, amit most hajt be így, ingyenmunkával. Na és te?
- Apámat a szemem láttára ölték meg, mert valamit rosszul intézett el és kiderült. Engem meg ideraktak. Már négy hónapja reggel hattól este nyolcig robotolok ezekkel az élőhalottakkal. Esküszöm olyan, mint egy koncentrációs tábor. Ha valaki ki van merülve és azt mondja, nem bírja, simán lepuffantják. Rengeteg ilyen volt már.
Nagyot nyeltem. Ha egyszer kijutok innen felgyújtom az egész telepet. Apámmal együtt. Ekkor hasított belém a gondolat. Nekem kell tennem érte, hogy kijussak. És nem is akárhogyan. Meg fogom ölni apámat.