Dobszerkó

5. Fejezet - April

Az ágyamon ültem és nagyokat sóhajtoztam. Hogy lehet egy pasi ilyen észvesztően helyes? Miért tud visszavágni mindenre, amit mondok? Ja és a legrosszabb az egészben, hogy az irdatlan nagy vonzalmamat iránta bunkósággal takarom. Nem tudok mást tenni. Ha kedves lennék, egyszerűen megenne reggelire. Nem tudom kiverni a fejemből azt a széles barna vállát, amin annyi izom van, hogy bőven adhatna másnak is belőle. Na és azok a hatalmas, fekete bociszemei. Akárhányszor belenézek, alig sikerül elszakadnom. Megtöröltem a homlokom, mert valamiért mindig izzadtam, ha rágondoltam és felálltam, hogy átvegyem azt a szörnyű, szűk szoknyát. Levettem, az ágyra dobtam és bugyiban a szekrényemhez léptem valami kényelmesebb után kutatva. Ebben a pillanatban kilökődött az ajtó.
- Te, nem gondolod, hogy..- felnézett és összeszűkült a szeme. – Ó, helló!
- Mi a…. – eltakartam a felsőmmel, de nem volt valami nagy haszna, csak még jobban levetkőztetett a szemével. – Bryan!- kiáltottam.- Nem jöhetsz be a szobámba csak úgy, kopogás nélkül.
- Bocs, csak annyit akartam kérdezni, hogy nem lenne itt az ideje a vacsikészítésnek?- nekidőlt az ajtófélfának és végigmért.- Hú, cica, ha tudnád, mire gondolok.
- Nem akarom, és menj ki!
- Szerintem megvárom, míg felöltözöl.- felhúzta az orrát, amit egyébként nem tudom, miért de aranyosnak találtam. Megráztam a fejem és elindultam felé. Alig bírtam megfordítani. Teljes erőmből nekidőltem és nyomtam kifelé, de nem mozdult.
- Mondtam, hogy gyenge vagy.- állt ott, mintha nem is most tolnám kifelé minden erőmmel a szobából és nevetett rajtam, ahogy nyögdécseltem.
- Ahj..- felsóhajtottam és elengedtem. – Kérlek Bryan, menj ki.
- Kérlek April, hadd nézzem meg a csinos kis segged, míg öltözöl.- meghúzogatta a szemöldökét én meg felsóhajtottam.
- Nem.- fontam karba a kezem.
- De.- mondta és utánozott.
Elegem lett. Megfordultam és az ágyamhoz mentem, hogy leüljek.
- Hmm.. Nagyon tetszik a kislibazöld csipketangád. Ilyet sem láttam még. De bevallom, tetszik. Levennéd?
Eltátottam a számat. Ekkora bunkót. Azt hiszi, hogy ha egyszer félig részegen megfektetett, másodjára sikerülni fog? Hát nagyon téved.
- Bryan DiNozzo!- kiabáltam és mutattam a nappali felé.- Most azonnal kimész ebből a kurva szobából és csak akkor jössz be, ha megengedem, amiben biztos lehetsz, hogy nem fog megtörténni.
Megadóan feltartotta a kezét és nevetve kihátrált, de a szemében felfedeztem valami elismerés félét. Bevágtam az ajtót és lerogytam a földre. Nehéz lesz kibírnom vele egy házban. Teljesen megváltozom, ha vele vagyok. Nem bírok néha még mozogni sem. Mélyeket lélegeztem, utána pedig felálltam, hogy végre felvegyem azt a pamutnadrágot.
Negyed órával később tudtam csak kimenni, mert addigra gyűjtöttem össze a lelki erőmet. Bryan a konyhában ült, a telefonján nézett valamit és hangosan röhögött rajta.
- Megjöttem.- felpillantott és elhúzta a száját.
- Na, mi tartott ennyi ideig? Annyira felizgultál, hogy helyettem elvégezted a munkát?
- Istenem!- fogtam meg a fejem.- Könyörgöm, nem hagynád abba ezt?
- Mit?
- Ezt az állandó perverz dumát. Kikészít. Nem tudnánk normális, emberi módon beszélgetni? Undorító tudsz lenni.- ezt az asztalra támaszkodva mondtam úgy, hogy mélyen a szemembe nézett, amitől, Isten látja lelkemet nem akartam elgyengülni, de sikerült. Elfordítottam a fejem. – Nos, itt én most főzni szeretnék, szóval lennél olyan kedves, hogy elhagyod a terepet?
- Persze főnök.- felállt és elindult kifelé, de még visszafordult egy mondatra.- Élvezd ki ezt az estét, mert ma parancsolsz nekem utoljára mindenben.
Ezzel elhagyta a konyhát én meg teljesen megdöbbenve és levegőhiányos tüdővel álltam a hűtőnek támaszkodva.
Egy órával később már a csirke a sütőben volt, a krumplit meg éppen sütöttem kifelé, mikor bejött Bryan és leült a pulthoz. Úgy csináltam, mintha ott se lenne, csak forgattam tovább a forró olajban lévő kalóriabombát. Eltelt néhány perc és el is felejtettem, hogy bent van. Dúdolgatni kezdtem a kedvenc dalom. Egy pillanattal később hirtelen nagy melegség támadt a hátamnál és megéreztem az illatát. Letettem a serpenyőt és reszketeg kézzel megfogtam a gáztűzhely szélét, majd felsóhajtottam. Bryan a derekamhoz érintette az ujjhegyét mindkét oldalt és fel-le mozgatta őket. Áttért a hasamhoz és ott folytatta. Nem kaptam levegőt. Teljesen átprogramozódott az agyam. Úgy éreztem, semmilyen szervem nem működik. Valahogy, (kínzó lassúsággal) bejutott az ingem alá és úgy folytatta. Megfordított és a szája alig egy cetire volt az enyémtől. Annyira nehéz volt, hogy ne vessem rá azonnal magam. Végig a számat nézte. Nagyot nyeltem és beharaptam a szám. Nem kellett több Bryan-nek. Az enyémre tapasztotta a száját és szorosan magához húzott. A levegővételeknél beszélt.
- Ha nem hagyjuk abba, ígérem, hogy nem állok meg ennyinél.
Belegondoltam, hogy ha tényleg nem állunk meg, megint szex lesz a vége és az nem tenne jót senkinek. Pláne nem nekem. Így hát úgy döntöttem, hogy óvatosan a mellkasánál megindítom hátrafelé, hogy jelezzem, nem szeretnék tovább menni. Pedig jó ég, annyira akartam! Mindennél jobban vágytam az érintésére, de nem szabad. Holnaptól én az alkalmazottja vagyok és ez teljességgel elfogadhatatlan lenne.
Bólintott. A tekintete égetett én meg majd meghaltam a szégyentől.
- Jól tetted.- suttogta és kiment a helyiségből.