Babapara

Hatodik Rész

Eltelt egy hét, aztán kettő, nekem pedig vészesen fogyott az időm addig a pontig, amikor már akkora lesz a hasam, hogy aztán nem tudom majd rejtegetni. A családom és a barátaim még mindig nem tudtak semmiről, én viszont már az idegösszeomlás határán álltam. Tudtam, hogy beszélnem kell valakivel a dologról, és hamarosan az első orvosi vizsgálat is esedékes volt. De mégis kivel? Nem anya lesz az első, akinek elmondom. Nem értene meg. Nem akarná, hogy megtartsam, és bár felnőtt ember vagyok saját döntésekkel és azok következményeivel, most mégsem állok készen arra a sok negatív energiára és érzelmi zsarolásra, ami ezzel a vallomással járna a családomban. Tudom, hogy jót akarnának. De most nekem és Apróságnak nem biztos, hogy az a jó, amit ők annak ítélnek. Elmondhatnám Ancsának. Támogatna. De valahogy mégsem voltam biztos magamban. Dan egyelőre nem volt opció azok közt, akikkel beszélhettem volna.
Végül úgy döntöttem a vizsgálat előtti napon, hogy felmegyek Ancsához órák után. Nem tudtam mire számítsak tőle. Reakciójától való félelmemben már előre a hasam köré fontam a karomat. Akármit mond, én megvédem ezt a kisbabát minden rossztól. Én most már mindig itt leszek neki, akármi történjen.     
Kopogtam és vártam. Nem nyitott ajtót senki. Lehet, hogy feleslegesen izgultam? A sors talán nem is akarja, hogy beszámoljak valakinek Apróságról. Már indultam volna, mikor kinyílt az ajtó és Levi jelent meg egy derekára csavart törölközőben. A fene, mikor lett ilyen izmos? 

- Bocsi, zuhanyoztam! Gyere be! – lép hátrébb az ajtóból, hogy bemehessek.    
Szótlanul lépdelek be az előszobába, levetem a cipőmet, és kérdés vagy a kérés nélkül Ancsa szobájába menekülök. A barátnőmet ott sem látom sehol. 

- Egy perc és jövök, csak felkapok valamit!

Az jó lesz! – gondoltam magamban, közben pedig jót szórakoztam magamon. Egy ilyen sorsdöntő dolgot jöttem elújságolni, és lám kizökkentett egy félmeztelen pasi. Nem is én lennék… De várjunk csak! Ha Ancsa nincs itthon, talán máskorra kéne halasztanom a vallomásomat. Mielőtt megszökhettem volna Levi visszatért, immár ruhában, és lehuppant mellém az ágy szélére. 

- Mesélj, mi a gond?

-Honnan veszed, hogy gond van? Csak segítséget akartam kérni Ancsától az egyik beadandó kapcsán. Tudod az a sok hivatkozás meg szakirodalom… Mindig belekeveredek. De ha nincs itthon, akkor már megyek is. – magyarázkodtam, de közben nem bírtam ránézni. Nagyon rosszul hazudok.

- Ancsa a szalonban dolgozik. Hirtelen kellett beugrania valaki helyett. De szerintem hamarosan megérkezik. Megvárod?

-Persze, azt hiszem. Még van egy kis időm, mielőtt indulna a buszom.

-Oké, kint leszek a konyhában, ha kellenék. 

Bólintottam. Levi kiment és pedig végigfeküdtem az ágyon. Tényleg neki kellett volna már állnom beadandót írni, a meló és a babadolgon való agyalás teljesen összekuszálta az időbeosztásomat, úgyhogy most eléggé le vagyok maradva. Pedig ezt a félévet még muszáj teljesítenem, de közben több munkát is kéne vállalnom, mert ha megjön a pici, és nem lesz, aki támogasson, nagy bajban leszünk. Nem tudtam mit tegyek, és ezek a pánikkeltő kérdések és gondolatok vagy százszor cikáztak végig a naponta az agyamban az elmúlt két hétben. Sajnos a fáradékonyság is meglehetősen sokszor betett a terveimnek, és ahogy a következő hónapokon agyaltam, lassan most is álomba merültem. Sülő hús illatára ébredtem…
A gyomrom azonnal bukfencet vetett, és éppen csak egy pillanaton múlott, hogy elértem a fürdőszobáig. Kiadtam mindent, és mire végeztem csillagokat láttam. Ez eddig csak egyszer-kétszer történt meg mióta Apróság a pocakomban van, és akkor is csak reggel. Eddig szerencsére nem vette észre senki, és remélem ezután se fog napközben megismétlődni. Eddig csak a kávé illata volt az, amit Apróság érzékelhetően nem tolerált, úgyhogy azt messziről elkerültem.
Felálltam a wc mellől, megmostam az arcom, kiöblítettem a számat és igyekeztem összeszedni magam, mielőtt kilépnék a fürdőből. Legkevésbé sem akartam, hogy Levi faggatózni kezdjen. Ugyanakkor láthatóan elkéstem…
Mire kinyitottam az ajtót Levente már ott állt, és aggodalmasan ráncolta a szemöldökét. Kezét a homlokomra tette, majd óvatosan a derekamra téve a kezét beterelt a saját szobájába, lefektetett az ágyra és becsukta az ajtót. Hála Istennek! Levi szobája távolabb esett a konyhától, így ide még nem vette be magát az Apróságot és engem annyira zavaró ételszag.

- Beteg vagy Lili? 

- Nem dehogy, éppen csak elrontottama gyomrom valószínűlg, jobb is lesz, ha hamarosan megyek és…

- Nem kell a süket duma. Már akkor tudtam, hogy baj van, mikor kinyitottam az ajtót, még annak ellenére is, hogy szörnyen zavarba jöttél tőlem és attól, hogy nem volt rajtam ruha. – gyengéden visszanyomott az ágyra, megakadályozva, hogy felkeljek. – Kérlek, mondd el! Tudod, hogy rám, ránk bármikor számíthatsz. 

Annyira kedves volt. Annyira szerettem őt azért, hogy ilyen. Nem is tudom, miért nem neki akartam elmondani egyből. Talán azért, mert férfi. És én még mindig nem szoktam hozzá ahhoz, hogy legbensőbb dolgaimat hímneműekkel osszam meg. De most itt a lehetőség. Tudja azt, hogy akkor éjjel mi történt. Tudja és nem ítélt el. Bíztatott, bátorított. Elmondom…

- Terhes vagyok… - könny csordult ki a szememből, és végre kitört belőlem az a sok felgyülemlett feszültség, ami hetek óta belülről feszített és félő volt, hogy felemészt.

És elmondtam mindent.