Babapara

Tizenkettedik Rész

Másnap reggel a zárójelentésemre vártam, amikor Dan megjelent.    
Eléggé fáradt voltam, az éjszaka keveset aludtam és még mindig nem éreztem igazán jól magam. Gondolataim már a munkám körül jártak, hogy be kell telefonálnom, és elmondanom mindent. Nem tudnék az igazságnál jobb indokot arra, hogy miért nem tudok hirtelen dolgozni menni többet. És így ha szerencsém van, vissza tudom könyörögni magam akkor, mikor már készen állok dolgozni. Ez azonban magával vonta a következő problémát, történetesen, hogy a kollégiumot is fizetnem kell, és az ösztöndíjam nem elé arra, hogy éljek belőle és félre is tudjak tenni. Nem tudtam hogyan fogom befejezni ezt a félévet az egyetemen úgy, hogy közben ágynyugalomra vagyok kárhoztatva, pedig fontos lenne, hogy ne bukjak meg. Így ha egyszer még folytatni tudom a tanulmányaimat, eggyel több félévvel lennék készen. De persze Apróság biztonsága az első, így most minden háttérbe szorul.

- Beszélhetnénk?  - kérdezte Dan.

Hirtelen fogalmam sem volt, hogy mit felelhetnék. Nyilvánvalóan téves következtetést vontam le tegnap, mikor azt gondoltam, Dan annyiban hagyja a gyerek dolgot. Újra elöntött az idegesség, reszketni kezdtem a félelemtől. Elveszi, elveszi, el fogja venni tőlem Apróságot…

- Mit… mit keresel te itt? –meg kellett kapaszkodnom a nővérpult szélébe, mert azt hittem menten összeesek. Dan megragadta a karomat, és a legközelebbi kórházi székre húzott.

- Beszélni szeretnék veled a... – itt megakadt, de igen eltökélt volt, úgyhogy összeszedte magát és folytatta. - … a helyzetről. A gyerekről. 

- Rendben. – bólogattam, elvégre jogos volt a részéről. Biztos akar lenni benne, hogy nem követelek tőle pénzt, gondolom. 

- Szóval! Gondolom most haza mész. Hol vannak a szüleid? A parkolóban?  - a válaszom egy fejrázás volt. 

- Akkor busszal terveztél hazamenni?

- Nem. Gondoltam szépen, lassan elsétálok a kollégiumig.  Jót fog tenni a friss levegő. 

- A kollégiumig? – hitetlenkedett. – Csak nem gondoltad, hogy ezek után visszaköltözöl a koliba, ráadásul gyalog? Az előbb a lábadon is alig álltál te lány! Csak nem akarsz megint összeesni az utca végén? – a fejét csóválta, miközben a hajába túrt. – Az eszem megáll!

Éppen védekezni szerettem volna, amikor az orvos állt meg előttünk. Kezében minden bizonnyal a zárójelentésem, arcán fáradt, de biztató mosoly.

- Jó reggelt kisasszony! – majd megnagyobb meglepetésemre a mellettem ülő, feldúlt fiatalemberre emelte a tekintetét és a nevén szólította. - Helló Dan! Minden rendben van?

- Helló Krisz! – üdvözölte ő is az orvost. – Éppen rád van most szükség! Elismételnéd, kérlek, hogy mi az, amit fontos tudnunk?

- Mi az, hogy tudnunk? Itt egyedül csak rám tartozik az, hogy hogy vagyunk! Neked semmi közöd hozzá! Eddig is elboldogultam, és ezután is megoldok mindent!

- Igazán? Mintha tegnap azt mondtad volna, hogy a hasadban az ott az én gyerekem is, vagy tévedek? – szeme villámokat szórt a haragtól.  – Lehet, hogy nem igazán ismerjük egymást, de az elkövetkező néhány hónapban ez meg fog változni. És mielőtt hisztizni kezdenél, igenis jogom van tudni, hogy mit kell tennünk azért, hogy minden a legnagyobb rendben legyen ezzel a kisfiúval vagy kislánnyal. Megértetted?

Megsemmisülve bólintottam. Igaza volt. És még csak számon sem kérhetem rajta, hogy hol volt az elmúlt pár hónapban, hiszen én voltam az, aki eltitkoltam előle a helyzetet. De ahogy ő is mondta, nem ismerjük egymást. Nem tudok róla mást, csak hogy dögös, okos, gazdag és velem együtt kissé felelőtlen. És ez utóbbi az, ami ezután egy életre összeköt minket. 

- Nos, ahogy már tegnap mondtam, ágynyugalomra lesz szükség a terhesség biztonsága szempontjából. Lelkileg megterhelő lehet a következő időszak, de a terhesség alatti állandó aggodalom sem az Ön, sem pedig a magzat egészségére nincs jó hatással. A veszélyeztetett terhesség nem jelenti azt, hogy feltétlenül rossz dolog fog történni a kismamával vagy a babával. Inkább azt jelenti, hogy extra gondoskodásra van szükség. Pihenjen sokat, próbálja meg kizárni a stresszt, igyon sok folyadékot, egyen sok vitamint és járjon vissza rendszeresen a vizsgálatokra, illetve ellenőrzésekre, és nem lesz semmi probléma.  De nagyon fontos, hogy ezeket betartsa! – a doki tovább beszélt még arról, hogy mikor kell visszajönnöm és mire lehet szükségem, én pedig egyre csak elkeseredettebb lettem. Kilátástalannak tűnt a szituáció. Mire a tájékoztatás végére ért teljesen magamba roskadtam. Dan felállt és kezet rázott a dokival, ő pedig még egy utolsó bíztató mosolyt küldött felém, és meghagyta, hogy nyugodtan hívjuk, ha baj van vagy kérdésünk lenne, aztán elment. Én pedig magamra maradtam a gondolataimmal, és a szexi idegennel, aki viharos gyorsasággal vált a kis családom tagjává.