Babapara

Nyolcadik Rész

Az utcára kerültünk. Sajnos a családom rosszabbul reagált, mint azt gondoltam. Tudtam, hogy nem fognak nekem örülni, és hogy azt akarják majd, hogy vetessem el Apróságot, de azt nem gondoltam, hogy ennyire radikális megoldást választanak arra, hogy az ő tetszésük szerint döntsek. Lényegében választhattam, hogy vagy megtartom Apróságot és akkor ők nem akarnak látni, vagy megölöm, és otthon maradhatok. Nos, a választás egyértelmű volt, azonban most a buszmegállóban vagyok két bőrönddel és nulla tervvel. Egyetlen ember van, akit hívhatok… De nem akarok senki terhére lenni. Legjobb lesz, ha megpróbálkozom a kollégiummal. Ott talán el tudnak szállásolni egy rövid időre, amíg kitalálok valamit. 

Szerencsére a kollégiumban akadt egy szoba számomra, ráadásul teljesen egyedül lehettem benne, mivel a szobatársam levelező tagozatos volt, így többnyire csak pénteken jött és szombaton már ment is. Azonban a kollégium bármelyik falunál vagy kisvárosnál rosszabb, a hírek fénysebességgel terjednek, így néhány óra leforgása alatt az egész baráti köröm tudta, hogy én is kollégista lettem. Ez még nem lett volna gond, hamar kimagyaráztam. Az aggodalmaskodókat megnyugtattam, hogy csak egy kis családi perpatvar, és hogy már különben is régóta vágytam egy kis önállóságra, most kipróbálom stb. stb… A nagyobb gond az volt, hogy a kollégiumban közös wck és fürdők voltak, nekem pedig már bizony kerekedett a pocakom. Ruhában még elrejthető volt, hiszen sohasem voltam egy igazán vékony lány, néhány plusz kiló a bő ruhákkal és szoknyákkal bőven elrejthető, de a közös zuhanyzóban ez igencsak problémás. Hosszútávon ez nem lehetett megoldás nekem és Apróságnak, ha csak nem akarom, hogy valamelyik kollégiumi pletykafészektől értesüljenek a barátaim a nagy hírről. Még szerencse, hogy a bisztróban, ahol dolgozom az alkalmazottak öltözőjében van egy tusoló. Legjobb lesz, ha egyelőre azt használom. Amíg még bírom a munkát, úgyis minden alkalmat kihasználok a pénzkeresésre. A héten minden napra be vagyok írva, úgyhogy ez nem lesz gond. 

Másnap reggel később keltem, szokatlan, de jó érzés volt, hogy a kis távolság miatt már nem kell a szeminárium kezdete előtt órákkal korábban felkelnem. Kényelmesen felöltöztem, aztán miután pár falatot ettem elindultam órára. Szerencsére ma reggel Apróság jól viselkedett, nem terhelt azzal, hogy a kollégiumi wc fölött görnyedve kelljen töltenem a nap első perceit.   
Az egyetemen aztán mindenki furcsán viselkedett. Pátyolgattak, ölelgettek, de persze direkt senki sem mondott semmit, mintha attól tartanának, hogy egy rossz szó, és kiugrom az ablakon. Te jó ég, mi a fasz lesz, ha megtudják, hogy terhes vagyok? Az igazat megvallva annyira furák voltak, hogy néhány óra után gyanakodni kezdtem, hogy talán rájöttek. De nem. Egyszerűen csak a költözés, és az, hogy mostanában én is távolságtartóbb lettem arra sarkallta őket, hogy ők is máshogy viselkedjenek velem. Nem esett jól, de megértettem. Persze ez egy ördögi kör. Nem akartam, hogy még több embernek kelljen majd magyarázkodnom, ha már muszáj lesz, de ugyanakkor jól jött volna a támogatás, a barátok, akik mindenben mellettem állnak. Na mindegy, legalább mi ketten mindig itt leszünk egymásnak Aprósággal.    
A napom hamar elszaladt, két óra között beugrottam a menzára is. Azt mondjuk hamar megbántam, mert az „isteni” illatokat Apróság nem különösebben tolerálta, úgyhogy lelkesedés hiányában gyorsan elhagytam a helyszínt, mielőtt kidobtam volna a taccsot mindenki előtt. Épp a könyvtár legfelső szintjére igyekeztem tanulgatni egy kicsit, na meg hogy elfogyasszam az automatából vásárolt ropit, amit úgy tűnik Apróság is kedvel, mikor megpillantottam Dant a kölcsönző pultnál. Háttal állt nekem, de azonnal felismertem. Az a tartás, az a kisugárzás messziről hatással van az ember lányára. Hát még akkor, ha még a feje tetejére is állt a hormonháztartása. Földbe gyökerezett a lábam és egy pillanatig fogalmam sem volt, hogy mit tegyek. Abszurdum, de valamiért nem akartam vele összefutni. Minta egyetlen pillantást vetne rám, és lebuknék. Mintha azt várnám, hogy mikor meglát, megtorpan, mutogat rám, és azt kiáltaná: Baszki, terhes!    
Ez persze így végiggondolva is hatalmas ostobaság, de mégis, minden érzékszervem azt kiáltotta, hogy húzzak a fenébe, és vissza se nézzek. Már indultam volna, mikor megfordult és a tekintetünk találkozott. Meglepődött, hogy ott lát, vagy talán attól, hogy észrevette, őt néztem, ugyanakkor nem úgy tűnt, mintha kellemetlen lenne neki. Sőt! Szája csintalan kis mosolyra húzódott, amitől először kihagyott a szívverésem, majd őrült tempóra váltott. Hát Apróság úgy tűnik, hogy apád még mindig őrült hatással van a testemre…    
Nem várta meg, hogy közelebb menjek, ő indult el hozzám. Ahhoz képest, hogy múltkor milyen elutasító volt, most igencsak szívélyesnek tűnik. Már éppen odaért volna hozzám, mikor a hátam mögül kiáltást hallottam, az ő nevét kiáltották. Hátranéztem és egy gyönyörű feketehajú lányt láttam, aki ha jól tudom, néhány évvel felettünk jár. Volt már szerencsém találkozni vele, amellett, hogy szép, kedvesnek is tűnt. Semmi okom nem volt rá, hogy ne kedveljem. Mégis mikor visszanéztem Danre és azt láttam, hogy bocsánatkérően int a fejével, legszívesebben megfojtottam volna azt a libát. Hónapok óta először váltottam volna szót leendő gyermekem édesapjával, erre ő keresztbe tesz. Persze nem szándékosan, és Dan is választhatta volna azt, hogy megáll velem cseverészni, miközben ez a csodaszép teremtés rá vár a lépcső aljában, de tudjuk, hogy ez irreális fordulat lett volna. Egy ilyen lány, mint én, egy olyannal szemben, mint ő, sohasem nyerhet. Ez egy olyan lecke, amit jobb lesz jól az eszembe vésni.