Babapara

Harmadik Rész

- Jó reggelt Napsugár! – köszönt Levi, Ancsa tesója a szoba ajtajából, kezében egy pohár narancslével és egy tablettával. – Gondoltam erre szükséged lehet! Ancsa mondta, hogy durva éjszakátok volt. Főleg neked…
- Hát így is lehet mondani, azt hiszem… - mormoltam rekedten magam elé, és nyögve próbáltam ülő pozícióba tornázni magam. Hálás tekintettel vettem át a poharat és az Advilt. – Köszönöm.

- Igazán nincs mit! Ancsa nem akart felkelteni, de ő és Anna leugrottak reggelizni. Gondolták, hogy nem leszel olyan állapotban, hogy velük tarts, így a gondjaimra bíztak. Kérsz esetleg valamit?

- Egy pisztoly vagy egy erős kötél azt hiszem, megteszi.

Férfias nevetés töltötte be a szobát. Levi leült mellém az ágyra és megigazgatta rajtam a takarót. Úgy viselkedett, mintha kisgyerek lennék. Pedig nem voltam már kicsi, és ő sem volt nálam annyival idősebb, hogy apáskodjon. Nem ismertük egymást olyan régóta, de igazán megszerettem ez alatt az egy év alatt, mióta megismertem. Levi előtt nem igazán voltak férfi barátaim, az exem se tolerálta volna, és én magam sem éreztem olyan komfortosan magam más férfiak társaságában, hogy ez zavart volna, de Levi alapjaiban változtatta meg az elképzeléseimet. Véletlenül futottunk össze, mikor először szaladtam fel Ancsához valamiért, és ő pont otthon volt. Beszélgetni kezdtünk, és mire észbe kaptam már barátok voltunk. Levi és Ancsa története nem egyedi, de korán sem mindennapos. Az apjuk lelépett, az anyjuk meghalt, így már egy ideje csak egymásra számíthatnak.

- Oh, ne beszélj már butaságokat! Egy görbe este nem a világ vége. Kicsit sokat ittál, és végighánytad a fürdőszobánkat. Lehet, hogy inkább nekem kéne panaszkodnom nem? – pöckölte meg a fülemet. – Idd meg a narancslét, vedd ezt be, és hamarosan kutya bajod se lesz! Igazán rád fért már egy kis lazítás a Domival való szakításod után. Ne ostorozd magad!

- Nem is igazán az ivás a gond…

- Hanem? – ráncolta a homlokát.

És elmeséltem neki mindent. Vagyis majdnem mindent. A vad hancúrt nem igazán részleteztem, éppen elég volt annyit mondani, hogy micsoda fergeteges érzés volt akkor, aztán milyen nyomorult utána. Levi végighallgatta, nem szólt közbe, nem ingatta a fejét rosszallóan, csak figyelt. Aztán mikor a végére értem megfogta a kezem és a szemembe nézett:
- Ne aggódj! Nem te vagy az első és nem is az utolsó, aki belement egy egyéjszakás kalandba, majd hamar megbánta! De legalább már tudod, hogy milyen. Abból, amit a srácról tudok, nem hiszem, hogy kellemetlenséget fog okozni. Nem az a fajta. Most pedig dőlj hátra, hozok egy pohár vizet és csinálok piritóst!

Az étel gondolatára is bukfencet vetett a gyomrom, de igazán hálás voltam, amiért meghallgatott, szóval nem utasítottam vissza. Néhány óra múlva már egészen emberi bőrben voltam, még ha kutyául is éreztem magam…