Kpop One shots [HUN]

[22.] NoRenMin-NCT

Jaemin szemszöge:

- Szóval azt mondod, nem te loptad el azt a gyújtót. - Nézett engem szigorú szemekkel anya. Hangjában az elnyomott idegesség volt. Utálja, hogy mindig bajba keveredek, de hát ez van. Ez velem együtt jár.
- Jah.. - Vonok vállat. Persze hogy én loptam el. Az a görcs a másik osztályból kölcsön kérte, de nem adta vissza.. Jól behúzta. Ch.. Pénzem meg ugye nem volt másikra, így kénytelen voltam lopni.
- Úgy mondd, hogy a szemembe nézel. Akkor talán elhiszem.
Nagyot sóhajtva tettem amit kér.
- Nem én loptam el azt a nyamvadt gyújtót. Most már elmehetek? - Vontam fel a szemöldököm, miután a szemébe nézve ezredszerre elmondtam, hogy nem én tettem. Nincs kedvem ehez. Felvettem a táskám a földről, majd megindultam a válasza nélkül a szobámba, de még utánam szólt.
- Nem tudom, mi ütött beléd az elmúlt időszakban, de szeretném visszakapni a fiamat, akivel nincs ennyi gond. - Mondta egy kis szomorúsággal megfűszerezett hanggal.
- Bocs, hogy csalódást okozok, de sajna ezen változtatni nem tudok. - Motyogom. Kicsit én is szomorúbban léptem át a szobám küszöbén, és vetettem le magam az ágyamra.
Tudom.. Nem vagyok egy minta gyerek. Sokak szerint ez mind a kamaszkor miatt van, de igazából nem.. Vagyis lehet, hogy az is közre játszik, de igazából nálam a világ probléma jelenleg két személy.. Reménytelenül beleszerettem két osztálytársamba, akik a legjobb barátok, de egyikőjüknek sem mondhatom el az érzéseim.. Hisz hogy nézne ki, ha egyszerre két embernek is mondanám? Mégis mit kezdhetnének a nyomorult személyemmel?
Semmit. Ez pedig annyira elkeserít minden nap.. A tudat, hogy képes vagyok két embert egyszerre, ugyanannyira szeretni, ráadásul több mint valószínűleg viszonzatlanul, hogy ennyire kifordított magamból. Mikor túlságosan megdobogtatják a szívem, kénytelen vagyok elszívni egy cigit titokban, hogy megnyugtassam magam.. Vagy vetetni valakivel egy italt, amitől képes vagyok még rosszabb emberré válni, mint aki alapjába véve is vagyok, de még is legalább elfelejtem egy kis időre minden problémám.. Hehh tényleg nagyon utálom magam. Szörnyen ijesztő, és furcsa helyzetből kell kimenekítenem magam. Én csak.. Szükségem van valakire, aki segít, mert ez így nem megy. Felbolygatnak bennem mindent.

/Másnap reggel/

A képzeletbeli álarcom felvéve mentem végig az iskola folyosóján. Nem szoktam megmutatni az embereknek a valódi énem mert észre vennék a bennem lapuló érzelmek és cikázó gondolatok hadát. Szerintem egész jól játszom, hogy nem érdekel semmi, és senki.. Pedig de. Ahogy beléptem a teremben, abban pillanatban le is fagytam. A helyükön ültek, és beszélgettek.. De nem ez a lényeg.. Hanem az, hogy ma különösen jól néztek ki és én éppen a halálomon vagyok, úr isten! De komolyan.. Mindig jól néztek ki, nem ma valahogy még a szokásosnál is jobban. Tényleg kikészítenek. Bárcsak elmondhatnám nekik, mennyire tökéletes a megjelenésük!
Ezen annyira elbambultam, hogy csak annyit észleltem, hogy a földön kötöttem ki.
- Húzz már az útból idióta! - Kiabált rám az osztály legnagyobb barma. Ezután még arrébb is rúgott, majd a helyére ment. Villámokat szóró tekintettel néztem utána. Kedvem támadt kilökni az ablakon.

Megjelent előttem egy kéz. Felnéztem a tulajtonosára, és megláttam hogy ő az egyik fiú, akibe szerelmes vagyok.. Renjun.
- Jól vagy? - Nézett aggódva. Nem értettem miért érdekli a hogy létem, de azért bólintottam és kicsit bizonytalanul megfogtam a kezét.. Milyen puha, istenem!
- Figyelj, tudom hogy nem nagyon szoktunk beszélni, de ha bántanak nyugodtan szólj nekem és Jenonak, jó? - Húzott fel a földről. Kicsit értetlenül álltam előtte.
- Miért akarsz segíteni nekem? - Kérdeztem.
- Mert.. Mert nem akarom hogy bajod essen. - Hadarta zavartan, mire én az eddigieknél is sokkosabb állapotba kerültem, és úgy csoszogtam a helyemre. Hevesen dobogó szívvel emésztgettem amit mondott, de délutánra se sikerült csillapodnia, és csak kattogott az agyam. Utolsó óra után csak úgy sprinteltem ki a suliból. Kell egy cigi....