Kpop One shots [HUN]

[13.] SOPE-BTS

J-Hope szemszöge:

Mióta csak debütáltunk, mindig velünk voltak a rajongóink, azaz az armyk. Nagyon szeretem őket, hisz ha a padlón voltam, képesek voltak lelket önteni belém, hogy tovább folytassam, ne adjam fel, és csináljam azt, amit szeretek.

Mikor találkozhattam velük, mindig nagyon boldog voltam, és ők általában igyekeztek meglepni minket mindenféle aprósággal, amihez mindig azt mondták, hogy megérdemeljük, fogadjuk el.
Egyszer kaptam az egyik aranyos armytól egy fülhallgatót, amit azóta is használok, és ez a kedvencem. Igaz, van mellette vagy 4 másik fülesem is, de azokat én vettem, mert valamilyen oknál fogva tetszettek, meg így van tartalék is, de ez mit sem számított, hisz azokat nem a szeretett rajongóktól kaptam..

Egyik délelőtt, mikor a szobám el volt sötétítve, ezzel kellemes félhomály uralkodott bent, én még az ágyamban lustálkodtam, és egy, a sötétben világítós karkötőt nézegettem. Ezt a karkötőt múltkor vettem egy automatából, a kisbolt előtt.

Na de most elmesélek egy sztorit. Érdekes lesz.
Múltkor, mikor így délelőtt lustálkodtam, benyitott Yoongi.
- Hoseok, kölcsön tudnád adni a fülesed? Nem tudom hol van az enyém, és be kéne ugranom az Enthez, de ha nem hallgathatok az úton zenét, én megőrülök!- Darálta le gyorsan, majd várakozón nézett rám.
- Persze, hyung, egy pillanat.- Kikászálódtam az ágyból, majd abban a kis fényben, ami a folyosóról szűrődött be, kikotortam az egyik fülhallgatóm a fiúkból, majd odaadtam neki.
- Parancsolj!- Mosolyogtam rá.
- Köszi! Ha hazaértem, vissza is adom. Szia!- Intett, majd el is ment, egy pillanat múlva pedig már a bejárati ajtó csukódását hallottam meg.

A napom további része ezután eseménytelenül telt, míg úgy nem gondoltam, elég mára a lustulásból, és ideje csinálni valamit. A házunkhoz tartozott egy olyan tetőtér, ahova bármikor nyugodtan fel lehetett menni. Gondoltam felmegyek oda, és táncolok egy kicsit. Így is tettem. Jó pár órát töltöttem fent, majd mikor éreztem, hogy kezdek éhes lenni, lementem a konyhába. Összedobtam egy nagyon király kis szendvicset. Igen, én, a mester szakács, ilyet is tudok!
Tehát miután már volt kajám, visszabattyogtam a szobámba, felkapcsoltam a lámpát, majd gondoltam miközben elfogyasztom ezt a csodálatos ebédet, addig megnézek egy filmet. Kerestem is egy megfelelőt, majd elő akartam venni a kedvenc fülesem, mert nem akartam hangoskodni, hisz a többiek is ma pihentek... De ugyebár a hangsúly azon van, hogy csak akartam, de nem tudtam. Vagy ezerszer túrtam fel szegény szobát, de sehol sem találtam, és már kezdtem idegbajt kapni, mikor fejen vágott a felismerés, hogy valószínűleg azt adtam oda Sugának délelőtt.  Megnyugodtam, mert tudtam, hogy Yoongi megbízható, tuti nem fogja gallyra vágni, és vigyáz rá, így egy másik fülhallgatót elővéve kezdtem el filmet nézni evés közben.

Mikor ez a kis programom véget ért, be is esteledett. Rendet tettem a szobámban, hisz pár órája széttúrtam, majd ezután meg is hallottam a bejárati ajtó csukódását, amiből kikövetkeztettem, hogy Suga hazaért. Én kis naivan elé mentem az előszobába, és mosolyogva, bár belül picit aggódva a kincsem miatt, szólítottam meg.
- Szia, hyung! Képzeld, ma leesett, hogy véletlen azt a fülhallgatómat adtam oda, amit az armyktól kaptam!- Ezen kijelentésemen, mintha elsápadt volna, és cseppet sem tűnt jó kedvűnek.
- Ohh... Igen, ami a fülhallgatódat illeti..- Motyogva előhúzta két darabra szakadt fülhallgatómat, mire nekem gombóc nőtt a torkomban.
- Hyung... Ez még is hogy történt?- Szipogtam, és éreztem, hogy csak pici kell a síráshoz.
Sírós vagyok? Igen.
Érzékeny vagyok? Túlságosan is.
Kiheverem, hogy elvesztettem az egyik kincsem? Nem hinném.
Haragszom magamra, amiért ilyen béna voltam? Nagyon.
Yoongira mérges vagyok? Nem.. Biztos vagyok benne, hogy van valami jó magyarázata.
Esküszöm, nem vagyok beteg, csak túl sokat agyalok a kis dolgokon is!
- Hát, tudod, Hoseok az úgy történt, hogy jöttem haza, és az egyik vége beleakadt a pulcsim cipzárjába, majd mikor próbáltam kiszedni, elszakadt. Esküszöm, igyekeztem, hogy óvatos legyek, és ne legyen baja, de olyan balszerencsés vagyok.. Sajnálom, Hoseok..- Nézett rám bűnbánó tekintettel.
Megtöröltem nedves szemeim, és megráztam a fejem.
- Nem haragszom, csak most nagyon szomorú lettem... Véletlen volt.. Előfordul..- Motyogtam. Óvatosan megölelt, én pedig viszonoztam tettét.

Most pedig jöhet az érdekesebb része az egész történetnek!

Másnap, mikor felnéztem VLivera, láttam, hogy valamelyik tag, épp élőadásban van. Kíváncsiságból rányomtam, és láttam, hogy ez bizony Yoongi. Nagyon meglepődtem. Épp az egyik legforgalmasabb utcán volt, és egy táblát fogott a kezében.

Segítsetek armyk, hogy kibéküljek J-Hope-al!
 
Szerintem akkorára még soha nem nyíltak a szemeim, mint akkor, mikor ledöbbentem.
Nem volt szükség arra, hogy kibéküljünk, mivel össze sem vesztünk. A másik, hogy miért csinál ilyet nyilvánosan?
Ahogy néztem, egyre több ember gyűlt köré, és ahogy elnéztem, a legtöbb rajongó lehetett. Kérdezték, hogy mi történt, majd Yoongi elmesélte az előző napi esetet. Ennek hatására pár army lány elszaladt a legközelebbi üzletbe, majd visszatértek egy-egy újonnan vett fülhallgatóval, meg némi édességgel.
- Suga oppa, kérlek ezt add oda J-Hopnak! Nem akarjuk hogy szomorú legyen!- Harsogták szinte egyszerre. Yoongi hálásan mosolygott a sok segítőkész lányra, én pedig leesett állal néztem az egészet. Ezután megköszönte nekik ezt, majd az élőadást meg nem szakítva, haza indult, és eközben a táskája már meg volt pakolva édességgel, és ajándék fülhallgatókkal.

Alig tartott 20 percébe, már itt is volt, én pedig lesiettem hozzá.
- Hyung, olyan bolond vagy... Nem hiszem el, hogy emiatt képes voltál  ott állni, és várni azzal a hülye táblával!
- Hát láttad??- Mosolygott.
- Igen..-  Bólintottam.
- Olyan aranyosak voltak az armyk! Mikor mondtam, hogy szeretnélek kárpótolni, azonnal segíteni akartak! Gondoltam arra is, hogy veszek neked egy ugyan olyat, de tudtam, hogy az még sem olyan, amit tőlük kaptál.- Magyarázta, én pedig szorosan megöleltem.
- Túl jó szíved van, hyung..-hajtottam a fejem a vállára.
- Ezt mondd a kamerába! Had hallják a nézők is!- Vigyorgott a bolond, én meg megcsaptam a vállát.
- Biztos nem!- Nevettem, aztán a telefonba néztem, amit még mindig a selfie bottal tartott, és az egész kis jelenetet látták a fanok. Hehe.- Köszönöm armyk, hoy gondoltatok rám! Hálás vagyok érte! Nagyon szeretlek titeket!- Mosolyogva  mutogattam nekik szívet az ujjaimmal.

Na, igen.. Szóval Suga nagyon törődik velünk, és azért, hogy többet ne lásson minket szomorúnak, azért még képes hülyét is csinálni magából az utcán, és kunyerálni a rajongóktól... Oké ez így kigondolva elég fura.. Na mindegy is.

KAPTAM SOK CSOKIT, KÖSZI ARMYYYYYK!


-----------------------------------------
Na jó, ez béna lett, bocsi.
Egyébként ez egy ilyen remake akar lenni, ugyanis tavaly már írtam ilyet, csak nem osztottam meg a világgal, de a napokban eszembe jutott, hogy mi lenne, ha újra írnám, és jah... Lehet az eredeti jobb volt ;-; kár hogy elveszett.
Azért remélem, valamennyire tetszik ^^"