Kpop One shots [HUN]

[16.] JeongCheol-Seventeen

Jeonghan szemszöge :

Egy bulin vagyok. Most ünnepeljük Seungcheollal a 4. évfordulónkat. A barátaink szervezték ezt a kis bulit nekünk, hisz az a négy év, amit egy pár ként töltöttünk, az tényleg nem semmi. Hosszú idő, mégis mi ugyanannyira szeretjük egymást, mint a legelején. A legjobb barátom, Joshua házában vagyunk.  A nappali, ahol állunk, szépen fel van díszítve. Rengeteg piros, szív alakú lufi lebeg a helyiségben. Szivárványos papír szalagok lógnak mindenhol.  A Seungcheollal közös kedvenc számaink szólnak, és tortát eszünk. A hangulat nagyon vidám, mindenki jól érzi magát. Azt hiszem ennél boldogabb nem is lehetnék.

Egyszer csak egy kar fonódik hátulról a derekam köré, s egy puszit kaptam a hajamba.
Férfias illatáról azonnal felismerem, meg természetesen más nem is ölelne, és puszilna így az én Seungcheolomon kívül.
- Hanie.. - Suttogja. Ettől a becenévtől mindig mosolyognom kell.
- Mondd, Seungie. - Felé fordulok, és a szép nagy szemeit kezdem el vizslatni.
- Szeretnék mutatni valamit. Felmegyünk az emeletre?- Egy halvány mosoly húzódik az ajkain. Egy kedves, lágy mosoly, amit én annyira szeretek.
- Menjünk. - Bólintok. Megfogom az egyik kezét, ő pedig összekulcsolja ujjainkat. Felindulunk az emeletre, ott pedig a fürdőbe megyünk.
- Seung, még mielőtt megmutatnád, adni szer.. - Nem tudom befejezni a mondandóm, mert hirtelen az ajkaimra tapad. Lágyan csókol. Végül viszonzom neki, de hamar elválok tőle.
- Tehát..- Kezdek neki újra kuncogva. Ő is mosolyog.
- Csupa fül vagyok.- Mondja.
- Ezt az évfordulónk alkalmából kapod tőlem. Remélem tetszik.- Veszek ki a zsebemből egy kis baba kék dobozt, amit a kezébe adok. Kíváncsian kinyitja, és mikor meglátja mi van benne, felcsillannak a szemei. Kiveszi a dobozból az ajándékát, és már fel is veszi. Egy ezüst karkötőt vettem neki, amibe bele van írva, hogy S + J Forever Love.
- Köszönöm, ez nagyon szép. - Puszil homlokon. Boldogan mosolygok rá.
- Örülök, hogy tetszik.
Ő is elő vesz egy dobozt. Ez már rózsaszínű. A kezembe adja. Izgatottság járja át a testem. Ahogy kinyitom, megpillantok egy nyakláncot, szintén ezüst kerek medállal. Kinyitható, ezért miután ezt is megteszem, találok benne egy pici összehajtogatott papírt. Nagyon kíváncsi vagyok hogy mi lehet ez. Kihajtogatom, végül elolvasom a papír tartalmát.

" Drága Haniem!
Ez már a 4. évfordulók.
Csak szeretném, hogy mindig tudd, te jelented számomra a világot, az égen a csillagokat, mindent. Nagyon szeretlek!
~Seungcheol."

Meghatódva nézem a papírt. Ennél szebb ajándékot nem is adhatott volna. Könnyekkel a szememben, s mosollyal az arcomon nézek rá. A reakciómat látva ő is elmosolyodik. A nyakamba teszi a nyakláncot a kis rejtett üzenettel együtt.
- Seungcheol, én nem is tudom mit mondhatnék... Ez annyira megható.. Köszönöm szépen. - Halk hangon szólalok meg.
- A legjobbat érdemled, kicsim. - Puszilja meg az arcom.
- Szeretlek, Seungie. - Fogom meg az egyik kezét.
- Szeretlek, Hanie.- Suttogja. Egy lágy, és szerelmes csókban forrunk össze, melyben benne van minden érzelmünk egymás iránt. Szinte szó szerint tényleg érzem ezeket az érzéseket. Pont emiatt lett úrrá rajtam valami. Valami, amit nem tudok hova tenni. Seungcheolból csak árad, ez az ismeretlen dolog, ami sötétebb az éjszaknál is. Ez a sötét dolog az én vidám, színes, érzelmekkel teli Seungcheolomhoz egyáltalán nem illik, és ez megijeszt. Elválok tőle, és furcsállva nézek rá.
- Seungcheol, mi van veled?- Kérdezem meg óvatosan. A lélegzetem is eláll, mikor meglátom, hogy a mindig kedvességtől csillogó szemei most nem ugyanabban a fényben csillog. Érzelem mentes. Az ajkai viszont egy beteges vigyorra húzódnak. Sokkot kapok ott helyben, és teljesen megrémülök.
- Seungcheol??- Kérdezem ijedten. Eleresztem az eddig fogott kezét, és hátrébb araszolok. Minél távolabb akarok tőle lenni.. Csak ez az egy dolog jár a fejemben. Egyre csak közelít, miközben én igyekszem minél nagyobb távolságot tartani közöttünk. Már az ajtóhoz érek. Kezdek megkönnyebbülni, hogy elmenekülhetek előle, de akármennyire is próbálom kinyitni, nem megy. Bezárta. Ez a szörnyeteg pedig, aki most Seungcheol bőrében van, már itt van.. Fogalmam nincs hogyan, de a kezében lett a semmiből egy injekciós tű.
- M-még is mit akarsz?- Kérdezem remegő hangos s egy könnycsepp már  végig is szántja az arcom. Seungcheol nem válaszol, helyette elkezd nevetni. Kacarászni.. Kacarászni egy olyan hangon, ami határozottan nem az övé. Ez a hang... Beteges, rideg, földöntúli. Nem az ő hangja.
Az ajtóhoz szorít, és úgy lefog, hogy esélyem sincs arra, hogy kiszabaduljak. Belém szúrja a tűt, majd belém fecskendezi azt a zöld színű folyadékot, ami benne található. Mindet, egy cseppet sem hagyva. Érzem ahogy a folyadék száguldozni kezd az ereimben. Szinte belülről éget, végül az agyamig is eljut. Zokogni kezdek, Seungcheol pedig az eddigieknél is hangosabban, erőteljesebben nevet.
- SEGÍTSÉG!- Kiáltom eszeveszettül.
- Joshua kérlek segíts!!- Ordítozok sírva, ahogy csak a torkom engedi. Seung lazít a szorításomon, így el is lököm magamtól. Minden szürkévé válik, s csak néha bukkan fel pár színes folt. Az is csak valami feltűnő, oda nem illő szín. A környezetem elmosódik, majd villanás szerűen a körvonalak kiélesednek egy nagyon gyors ütemre. Tippelnem sem kell, hogy a szívem ritmusára, ami olyan sebességgel dobog a félelemtől, hogy az hihetetlen. Lépek egyet, majd kettőt. Úgy megyek, akárcsak egy részeg ember, de nem bírok máshogy. Furcsa hangot hallok, ezért megpördülök a tengelyem körül, és a tükörrel találom szembe magam. A tükörképemtől sokkot kapok. Eltorzult mindenem, de a medál a nyakamban, még így is szinte világít. A hang amit hallottam, az a saját légzésem.. Pontosítva lihegésem.
Ekkor kivágódik a fürdőszoba ajtaja, és a barátaink rontanak be rajta. Pánikolva tesznek fel rengeteg kérdést nekem, hogy még is mi történt, de csak tompán hallom, mintha csak a víz alatt lennék. Észre veszem, hogy Seungcheol eltűnt. Megkönnyebbülök, de mélyen legbelül tudom, hogy nem jelent jót, hogy szem elől van tévesztve.  Mentőt hívtak, amit csak azért tudok, mert egy pillanat múlva már meg is hallom a dobhártya szaggatóan hangos szirénáját. Ekkorra már sikerül elvonszolniuk a lépcsőig. Egyet pislogok, mire mindenki eltűnik, s csak én és Seungcheol állunk a lépcső tetején. Én háttal vagyok a lépcsőnek. Még mindig a testemben van az a borzalmas drog, s  a mentő szirénája, illetve fénye tölti be a mindenséget. Némán bámuljuk egymást. Egyszer csak felém nyújtja a kezét. Meg akarom fogni, de mikor ez már majdnem meg is történik, ő újra nevetni kezd, hangosabban még a szirénánál is, ezután pedig lelök. Le a lépcsőn, majd teljes sötétség lepi el az elmém...

Mikor újra kinyitom a szemem, alig látok. Pislogok párat, ettől pedig halványodni kezd az a könny lepel, ami eddig a szememre telepedett. Alig látok valamit, mert csak az esti hold fénye jut be az ablakon. Még mindig levegő után kapkodok, és próbálom feldolgozni a történteket, de tényleg eléggé megrémültem, ezért megint a sírás kerülget. A mindig nyakamban lógó medálomat szorongatom, és fejben azt mondogatom magamnak, hogy az nem a valóság volt, és Seungcheol nem tenne ilyet. Az az ember nem ő volt.. Egyszer csak megéreztem egy kezet a hátamon, ami lassan, nyugtatva simogat. Lassan sikerül lehiggadnom, és már nem kattog olyan eszeveszettül minden kis fogaskerekem az agyamban.
- S-Seungcheol.. Olyan rosszat álmodtam.. - Suttogom. Maga felé fordít, és a karjaiba zár. Seung kellemes illata szinte megbabonáz, és már el is felejtem milyen ijesztő volt az álmomban.
- Semmi baj.. Az csak egy álom volt. Vigyázok rád, ne félj.. - Suttogja a fülembe. Aprót bólintok. Hálát adok az égnek, amiért egy ilyen földre szállt angyal párja lehetek, aki a valóságban úgy vigyáz rám, akár csak egy porcelán babára, és egy cseppet sem hasonlít arra az ijesztő szörnyre, aki az álmomban volt.