Ha elég, hát elég

IV.

Csónakosék régi Volvójával mentek. Kolnay, Barabás, Csónakos és Csele hátul szorongtak, négyen egy három személyre tervezett ülésen úgy, hogy Csónakost a padlóra ültették, és a fejére terítettek egy takarót, arra az esetre, ha megállítanák őket a rendőrök. Nemecsek jó előre befoglalta az anyósülést, onnan mosolygott kedvesen mindenkire, a többiek pedig a kezdeti felháborodást követően végül belenyugodtak, mert „úgyis az a legveszélyesebb hely, papuskám, majd meglátod!" Boka pedig vezetett, nem is lehetett másképp, mert Boka jó sofőr volt. És jó diák. És jó sportoló. Jó gyerek, jó zenész, jóképű jó barát. Félúton Kolnayék balatonszárszói nyaralója felé Nemecsek azon gondolkozott, van-e bármi, amiben Boka nem jó.

– Papuskáim – rántotta ki a gondolataiból Csónakos hangja –, én itt hőgutát fogok kapni.

Nemecsek jóérzésű fiúként feljebb akarta tekerni a hűtést, de az már így is a maximumon ment, ráadásul az ablakok is le voltak tekerve. Egy darabig kipróbálták, milyen úgy, hogy nincsenek, és csak a légkondi megy, de Csele panaszkodott, hogy az izzadtság tönkreteszi az ő tökéletesen beállított frizuráját, amivel ő márpedig csajozni akar, és Kolnay pánikszerűen közölte, hogy a Barabás elájult, amit a Barabás kikért magának, de azért tényleg elég meleg volt, ezért kénytelenek voltak letekerni az ablakokat.

– Majd a pihenőnél cserélsz a Cselével – szólt most hátra Boka.

Magabiztosan vezetett, fél kézzel a kormányon, mintha már ezer éve csinálta volna ezt, a másik karját az ablakon támasztotta. A bőrét barnára sütötte a nap, a szőrszálak aranylón felragyogtak a karján, és Nemecsek csak akkor vette észre, hogy bámul, mikor Boka visszanézett rá.

– Mi az?

Nemecsek elkapta a tekintetét.

– A tájat néztem melletted – motyogta. – Láttam valami kápolnaszerű izét.

– Megnézzük? Le tudok kanyarodni.

– Ne merészeld, papuskám! – hördült fel Csónakos. – Már így is alig élek!

– Boka, a Csele megrúgta a Csónakost! – jelentette Kolnay.

– Boka, a Csónakos a Csele térdét püföli, és azzal fenyegetőzik, hogyha még egyszer ráborítja a takarót, kitépi a golyóit! – közvetített Barabás, de akkor már Csónakos hangját is hallani lehetett:

– Nincs még így is elég melegem, mi? Azt akarod, hogy meghaljak, mi? ...Ú, bocs, Barabás, ezt nem neked akartam...

– A Barabás fojtogatja a Csónakost! – jelentette Kolnay.

– Mocskos besúgók!

– A Csele harap!

– Tetves kannibál!

– Én kiugrom, énvelem itt rosszul bánnak...

Nemecsek gyorsan lezárta a hátsó ajtókat.

– Boka, csinálj valamit!

– Elég! – dörrent rájuk Boka. – Nemecsek, te leszel a szemem. Fordulj hátra, és jelentsd nekem, ha újrakezdik.

Nemecsek hátrafordult. A fiúk úgy ültek a helyükön, mint a ministránsfiúk a templomban, összezárt térddel, egyenes háttal, még Csónakos is a fejére húzta a takarót.

Aztán Csele kacsintott, és lassított felvételben, színpadiasan Kolnay arca felé közelítette az öklét. Csónakos fél kézzel előtapogatódzott a takaró alól, és némán rángatni kezdte Csele ingét, Kolnay pedig lassan, óvatosan fojtogatta Barabást. Nemecsek válla rázkódott a nevetéstől.