Ha elég, hát elég

XXII.

Boka

Akkor 15:30-kor?

Dezső

k

Geréb gyakran írta, hogy k, de ez – Boka legnagyobb bosszúságára – semmit sem árult el abból, hogy felfogta-e a dolgokat, vagy sem. Boka aggodalmasan kocogtatta a kávézó márványmintás műanyagasztalát a körmével.

A teraszon ült, hogy azonnal észrevegye, ha Geréb közeledik. Sosem érezte magát nyugodtnak addig, míg nem találkozott azzal, akivel találkoznia kellett.

Boka

Ugye, nem felejtetted el?

Dezső

k k

Ha Geréb nem árulta volna el őket magától, Boka már csak ezért a stílusért is szakított volna vele. Igaz, ritkán kommunikáltak SMS-ben, főleg azért, mert nem volt mit mondaniuk egymásnak, de talán azért is, mert Geréb utált írni, ami Bokának legalábbis olyan volt, mintha magát a légzést vetette volna meg.

Nyugtalanul figyelte az utcán elhaladó embereket, a nyakát nyújtogatta, hogy ellásson a sarokig. A házak között megrekedt a késő augusztusi meleg, Boka pólója a bőréhez tapadt az izzadtságtól. Még a biciklitúra alatt határozta el, hogy beszélni fog Gerébbel, de az, hogy mit mondjon, hogyan kezdje, egyre halványodott a fejében. Talán így: „Kedves Dezső...", vagy esetleg: „Annyira sajnálom"... Vagy talán...

A fülledt levegőt röpke szellő rezzentette meg, és Geréb lezuhant a Bokával szemközti székre.

– Itt vagyok – zihálta. – Mi van?

Boka szája sarka mosolyra rándult.

– Futottál?

– Szart – fújta Geréb bosszúsan. – Hosszú volt a sor beiratkozásnál.

– Hova is vettek fel?

– A Zeneakadémiára. Ének szakra.

– Nem vártam kevesebbet.

– Miért teszel úgy, mintha ismernél?

Boka úgy érezte, mintha szíven ütötték volna, ezért inkább lesütötte a szemét. Egészen addig nem is nézett fel, míg Geréb rendelt és fizetett.

– Miről akartál beszélni? – kérdezte a fiú barackos jegesteájába kortyolva.

– Miért mentél el? Sosem hallgattalak végig.

– Azt hittem, a Nemecsek továbbadta... – Geréb a szalvétáját gyűrögette két ujja között. – Toporogsz. Én haladok.

– Értem. És most úgy érzed, jó helyen vagy?

– A Vörösingesek sikeresek. Láttad a Youtube-csatornájukat?

– De elégedett vagy? Nem hiányzik... semmi?

Geréb előredőlt, mintha súgni akart volna valami titkot.

– De, képzeld, az elején mocskosul hiányzott. Hiányoztatok. Én próbáltam megtartani a barátaimat, de te nem hagytad. És esténként azon dühöngtem magamban, hogy mégis ki ez a Boka János, kinek képzeli magát, hogy csak így jön, és elszakít a barátaimtól, akiket tizenkét éve ismerek?! Mégis ki ő, hogy így hallgatnak rá?!

– Bocsánat. Sajnálom – motyogta Boka –, ezt akartam mondani, ezért hívtalak...

– Szuper, akkor most már mehetek, elmondtad, amit akartál? – kezdett szedelődzködni Geréb.