Ha elég, hát elég

XVII.

– Ernő... Engedd el!

– Te csak evezz, Lewis! – integetett Nemecsek, miközben a hajó végében kuporogva kukkolta Csónakosékat az anyja madárleső távcsövével. Körülöttük a fák smaragdzöld levelei halkan sustorogtak, a füvön kisgyerekes családok és szerelmespárok üldögéltek.

Boka mélyet sóhajtott. Semmi kedve nem volt történelmi szerepjátékokhoz.

– Ha Csónakos észrevesz, nagyon be fog rágni.

Csónakos abban a pillanatban a városligeti tó másik végében vízibiciklizett Pannussal, és összevesztek rajta, merre menjenek, vagy ki kormányozzon, vagy integethet-e a turistáknak a tó feletti kékeszöldre fakult hídon. Nemecsek feljebb húzta magát a csónakban, a szélére tette a lábát, mint valami leigázott földre.

– Ez jó, nem? – mormolta. – Mármint rossz. Mármint jó, hogy rossz. Cselének. Vagyishogy Cselének jó, amikor...

Elharapta a nyelvét, mikor a csónak nekiütközött egy stégnek. Boka védekezően maga elé kapta a kezét.

– Bocsi... Bocsi! – Az evező után kapott, mikor az csúszni kezdett a víz felé. – Még sohasem eveztem.

– Nahát, van, ami még a nagy Boka Jánoson is kifog? – vigyorodott el Nemecsek.

A szeme sarkából látta, ahogy Pannus a fejét hátravetve felnevetett.

– Ó, a francba – mormolta. A csónak szélébe kapaszkodva előrehajolt. Már csak egy hódprém kucsma hiányzott hozzá, hogy úgy nézzen ki, mint egy nagy felfedező.

Csónakos arca ragyogott, mint akinek gyermekkori álmai válnak valóra. Csele szempontjából ez nem volt jó jel. Ez egyáltalán nem...

Nemecsek előrezuhant, mikor a csónak egy bójának ütközött, halk csobbanással elmerült a vízben.

– Ernő!

Boka lerántotta magáról a cipőjét, és fejest ugrott, hogy kimentse. Nemecsek épp akkor bukott a felszínre, a haját hátrarázta a homlokából. A víz sokkolóan hideg volt a fülledt nyári melegben, a fogai vacogva összekoccantak tőle.

Hamarosan Boka is felbukkant. Eltakarta az arcát.

– Istenem...

Nemecsek felkacagott.

– Tudsz úszni – motyogta Boka az ujjai mögül –, persze, hogy tudsz úszni, nincs szükséged rám... Tudom, hogy tudsz úszni... Istenem...

Nemecsek közelebb evickélt, nevetve megkapaszkodott a fiúban, a homlokát az övének koccintotta.

– Az aggodalma megható, Lewis.

– Hagyjál! – fröcskölte arcon Boka. – Istenem... Csak... Nem gondolkodtam, oké? Velem is megesik, jól van?

– Nem, én... őszintén... értékeltem – kapta el a kezét Nemecsek. Megszorította az ujjait. – Jólesett.

– De erről senkinek egy szót se! Megígéred?

Nemecsek esküre emelte a kezét.

– Megígérem.

– Mit ígér meg? – fékezett le mellettük Csónakos a vízibiciklijén. Boka felcsapta a vizet.

– Hát ezt nem hiszem el!

– Azt ugye tudjátok, hogy ez nem a Balaton? – hajolt előre Pannus.

– Észrevettem – nézett fel rá Nemecsek. – Itt mélyebb a víz.

Pannus elmosolyodott.

– Te, új gyerek, kedvellek.