Ha elég, hát elég

XI.

Nemecsek savanyúan ücsörgött a kórházi székében, figyelte a karjából kiálló két csövet. Otthonhagyták, persze, hogy otthonhagyták, nem várta el, hogy ne tegyék, Csónakos annyira ragaszkodott hozzá, hogy menjenek. De azért fájt.

– Mi a baj, Ernő? – hajolt közelebb aggódva az édesanyja. – Olyan morcosnak tűnsz...

– Nem vagyok morcos – morogta Nemecsek.

Inkább a telefonjába mélyedt, Csele képeit nézegette instagramon. A legutóbbi selfie-jét csak néhány órája tette fel, egy hajó korlátja mellől mosolygott a kamerába, a napszemüvegén szikrázott a napfény. Nemecsek úgy érezte, megszakad a szíve.

A telefonján megzördült a Skype.

– Nemecsek! – vigyorgott rá Kolnay, mikor fogadta a hívást.

– Helló...?

A kép imbolygott, ahogy a kamera megfordult, és most Csónakost és Bokát mutatta. Csónakos vezetett.

– Én ezt nem értem, papuskám... Hatéves kora óta ismerem, érted, hat éves kora óta! Látott, amikor hiányzott az első két fogam, melyik hülye csókol meg valakit, akit látott fog nélkül?! – gesztikulált szélesen.

– Nem tudom, melyik? – motyogta Boka elkínzottan.

– Hát a Csele, az a hülye! – ütött a kormánykerékre Csónakos, majd a szembejövőket hajszálhíján elkerülve megelőzött egy kamiont. Boka elfehéredő ujjakkal kapaszkodott a biztonsági övébe.

– Ments meg! – súgta könyörgőn Kolnay Nemecseknek. – Már másfél órája csak a Cseléről pofázik...

– Hé! – csattant fel Barabás. – Az nem az én iPadem?!

A kép rázkódni kezdett, ahogy a fiú az iPadje után kapott, de Kolnay elrántotta előle, dulakodás hangjai hallatszottak.

– Fiúk... – szólt rájuk Boka tompán.

A kamera elsárgult mezőket mutatott, hidegkék eget, majd üléskárpitot, egy dühös Barabást. A háttérben Csónakos még mindig beszélt.

– ...és én csak beszélni akarok, érted? Ez az egészben a legnagyobb faszság, hogy én csak beszélni akarok, és ő így menekül! Nem az cseszi fel az agyamat, hogy megcsókolt, hanem az, hogy menekül, érted?

– Fiúk...

– És ha elkérem, odaadod, hm?! Persze, hogy nem adod oda, irigy kutya!

– Mi az, hogy irigy kutya?! És mikor én kértem a PSP-det?

– Az ötödikben volt!

– Fiúk! – csattant fel Boka élesen.

Az autóban mintha elvágták volna a veszekedést, csak Csónakos beszélt még mindig.

– Olyan, mintha nem is lennénk barátok, érted? Mármint milyen barát menekül el a másik elől?

Nemecsekből kitört a nevetés. Igyekezett eltakarni a száját, de a szemközti székben ülő férfi még így is felnézett a telefonjából, mosolyogva megcsóválta a fejét. Nemecsekné előrehajolt.

– Mi történt? Láttál valami mímet? – Nemecsekné a mémeket a pantomim egy újonnan megjelent formájának tartotta, épp ezért még sosem sikerült kiejtenie rendesen. Nemecsek nevetve rázta a fejét.

– Jó napot, asszonyom! – üvöltötte Kolnay, és Nemecsek kénytelen volt megfordítani a telefonját, hogy Nemecsekné integethessen a fiúknak.

– Horvátországba megyünk, el tudja ezt hinni? Csak úgy random! – vigyorgott izgatottan Barabás.

– Mintha nem lettél volna velünk ezerszer Horvátban – lökte oldalba Kolnay.