Ha elég, hát elég

V.

– Mesélj valamit! – kérte Boka az útra meredve. Nemecsek összerezzent.

Megint Bokán gondolkodott; túl sokat gondolkodott Bokán, mert Bokát nem lehetett megfejteni.

A hátsó ülésen a többiek már elaludtak, Kolnay és Barabás egymásnak dőltek, Csele pedig elterült a többieken, a feje Csónakos ölében pihent.

– A szüleim imádnak téged – mondta Nemecsek.

– Ennek örülök. Nagyon igyekeztem.

– Azt láttam – vigyorodott el Nemecsek. – Gőzöd sincs, mi az a curling, mi?

– Tudom, hogy létezik ilyen sportág, de valóban nem ismerem olyan részletesen, mint az édesapád. A lexikális tudása lenyűgöző.

– És te? Mármint... szeretsz valami sportot?

– Nézni, vagy játszani? Játszani bármit, de nézni unalmas. Miért, te?

– A nehézsúlyú sorozatnézés elég jó sport.

Boka nevetett.

– És mit szeretsz nézni?

– Horrort – vágta rá Nemecsek. – Meg krimit. Tudom, fura – sütötte le a szemét.

– Egyáltalán nem. Inkább csak... érdekes. Nem nézné ki belőled az ember.

– És te miket szoktál nézni?

– Ami jön. Meg amit Csele mutat, azt muszáj megnézni, mert ha nem teszed, sosem hagy vele békén.

– Értem.

Beállt a csönd. Nemecsek idegesen szorongatta az ülése szélét, Boka pedig álmosan dörzsölte a szemét. Mi kellett volna ahhoz, hogy többek legyenek konzerv-kérdéseknél?

– Ha állat lennél, szurikáta lennél – csúszott ki Nemecsek száján.

Boka meglepetten rápillantott.

– Miről jutottál erre a következtetésre?

– Hát... te is felállsz, mikor veszélyt érzel... – Nemecsek elvihogta magát, mikor rájött, hogy mit mondott. – Bocsánat...

Bokából kirobbant a nevetés. Csele álmosan felkönyökölt a két ülés közé.

– Ki áll föl?

– Hogy... Hogy tudtam, hogy erre felkapod a fejed – nyögte Boka. Levegőt sem kapott, úgy kacagott, és a jókedve Nemecsekre is átragadt, így már ketten vihogtak megállíthatatlanul.

– Jól van, csak megőrültek – dünnyögte Csele, majd visszafeküdt.

Nemecsek vigyorogva az ablaküvegnek vetette a hátát.

– Szóval mégiscsak ember vagy.

– Miből gondoltad, hogy nem vagyok?

– Mindig olyan összeszedett vagy, hogy az már emberileg lehetetlen. Sohasem késel, sohasem beszélsz teli szájjal – sorolta az ujjain Nemecsek –, mindig jól öltözöl, tuti nyertél már valami „jó tanuló, jó sportoló" díjat, vagy OKTV-t, vagy valamit, sosem vagy ijedt, vagy mérges, sohasem vagy zavarban, mindig csak annyit nevetsz, amennyi udvariasan belefér, ráadásul még jól is nézel ki... Olyan tökéletes vagy, hogy az már nevetséges.

Boka hallgatott. Nemecsek zavartan az ajkába harapott.

– Bocsánat... Nem akartalak megbántani, hogyha megbántottalak.

– Nem, én... – Boka kinyitotta a száját, majd visszacsukta, Nemecsek hallotta a fogai koccanását. – Azt mondod, jól nézek ki? – fordult felé vigyorogva, Nemecsek pedig a fejét hátravetve felkacagott. A feszültség feloldódott az autóban.