Ha elég, hát elég

XII.

Csele, baszd meg

– Így nem írunk levelet – dobta vissza a papírdarabot Boka. – Találj ki valami szebbet!

Csónakos morogva a képeslap fölé hajolt. A lobbiban ültek, Nemecseket várták, miközben Csónakos egy bocsánatkérő üzenetet fogalmazott Cselének, míg Kolnay és Barabás édesdeden aludtak az ágyukban az egész napos próbaterem keresgélés után.

Boka délelőtt addig kérlelte Nemecsek szüleit, amíg mindannyian bele nem zsibbadtak, de a fiú még így is csak azzal a feltétellel utazhatott, hogy három óránként hazatelefonál. Mikor legutóbb Bokát hívta, már átlépte a határt. Most éjjel egy óra felé jártak.

– Így jó? – nyújtotta Csónakos Boka felé a lapot.

Papuskám,

tudom, hogy most haragszol rám, bár azt kurvára nem tudom, mi rosszat tettem, de Pannus azt mondja, jogod van haragudni, szóval haragudjál nyugodtan, csak légyszi, jelenjél meg a próbán, mert szükségünk van rád. Én baszottul el akartam innen húzni, hogy békében haragudhassál, de K&B szerzett valami fellépést, valami csajnak az esküvőjén, és szükségünk van rád. Ha jössz, a raktárban leszünk, a szauna és a masszázsszoba között.

Csónakos

Boka piros golyóstollal kisatírozta a káromkodást. Az összeset.

– Ez cenzúra – hőbörgött Csónakos.

– Az előfordulhat – bólintott rá Boka. – De jobb, mintha élből széttépné a lapot a stílusod miatt.

– Csele szereti a stílusomat – húzta ki magát Csónakos. – Egyenesen imádja.

– Azért nem áll most szóba veled, ugye?

Csónakos összeroskadt a karosszékében.

– Ez övön aluli volt, papuskám – morogta, és Bokának már a nyelvén volt, hogy megadóan bocsánatot kérjen, mikor kitárult az ajtó, és Nemecsek lépett be, a nyakában Boka gitárjával és maga után vonszolva Csónakos dobfelszerelését.

– Ezt nagyon meg kell, hogy köszönjétek nekem – hadarta levegőt sem véve. – A biciklitárolóban kellett ülnöm, úgy vigyáztam az összes cuccra, mintha a saját gyerekeim lettek volna, és a biciklitárolóban nem volt légkondi... Tizenegy óra, értitek, tizenegy órán keresztül nem volt légkondi, hát azt hittem...

– Ernő! – pattant fel Boka.

– ...szomjan halok – lehelte Nemecsek, mikor a fiú átölelte.

Bokának fogalma sem volt róla, miért tette, de már nem lehetett visszakozni. Meggondolatlan volt. Érezte, hogy Nemecsek elernyed a karjai között, nem mozdult, hogy viszonozza az ölelést, mintha minden idegszála tiltakozott volna ellene. Tovább beszélt:

– És... hülyének néztek... – A hangja erőtlen volt. – ...érted, mindenki hülyének nézett, úgyhogy legyetek... legyetek nagyon hálásak...

– Köszönjük, Ernő – súgta Boka. Nemecsek megborzongott, és ő jobbnak látta, ha elengedi őt, mielőtt a fiú elhányja magát az undortól, vagy valami egyéb szörnyűség. Így jár, aki meggondolatlanul cselekszik.

– Már nagyon vártunk ám, papuskám! – veregette meg Nemecsek vállát Csónakos, miközben a képeslappal legyezte magát. – Ebből akár még igazi koncert is lehet!

– Feltéve, hogyha eljuttatod az üzenetet Cseléhez – szólt közbe Boka. Még a lobbi fülledt levegőjében is fázni kezdett Nemecsek hője nélkül.