Mindörökké szűz

Epilógus

Elmenekültem. Gyáva voltam? Meglehet. De nem bírtam elviselni az undorító pillantásokat. Amelia önelégült vigyorát. Thália szánó tekintetét. Rasha is elkezdett kerülni, a többiekről ne is beszéljünk. Egy napot bírtam, kész.

Elmenekültem. Nem hagytam búcsúlevelet, nem köszöntem el senkitől. Csak úgy. Az íjamat és a nyilaimat otthagytam a sátorban, csak a késemet dugtam az övembe. Hiába egy kisisten az apám, még mindig van egy kis szagom, és a magányos szörnyek veszélyt jelentenek. Nem mentem vissza a Táborba -egy volt Vadász, aki még ufó is? Áh.

Természetesen anyámhoz sem megyek vissza. A veszekedés óta nem láttam, és nem is hiányzik. Azt meg várthatom, hogy apám a szárnyai alá vesz. Inkább elbújtam. New Jersey-ben húztam meg magam, két hete lakom itt, hozzászoktam a vadonban éléshez. Úgy tervezem, kerítek valami munkát: pincérnő vagy eladó leszek, ilyesmi. Összekaparok egy kis pénzt, veszek ki albérletet, élem az életemet. Lesz, ami lesz.

Már ennek a füzetnek az utolsó oldalán járok, így kisebb betűvel kell írnom. Azt tervezem, hogy a naplómat elküldöm egy kedves Félvér Táborban megismert barátnőm magyarországi címére -csak kezd vele valamit.

Az én történetem itt véget ér. De másoké folytatódik. A Tiéd is. Remélem, boldogabb leszel, mint én. Erósz nem mindig olyan gonosz.

______________
Elaine Todd