Demolition lovers /FRERARD/

Heaven help us

- Igazából karácsonyra szántam neked, de nem tudok addig várni vele. - Elena titokzatossággal az arcán lépdelt Gerard szobája felé, hátra-hátra pillantgatva és figyelve az unokáján elhatalmasodó értetlenséget.Aztán megállt és ünnepélyes arckifejezéssel lökte be a fehérre mázolt ajtót, még arrébb is húzódott, hogy Gerard láthassa a meglepetést.Ami egy számítógép volt. Gondosan odahelyezve az íróasztara. Gerard mindenre számított, de erre nem. Hirtelen nem is tudott mit mondani.
- Tetszik? - kérdezte Elena.Gerard elpirult.
- Persze. Köszönöm szépen.- válaszolt gyorsan, mert nem akarta, hogy nagyanyja azt gondolja, nem örül az ajándéknak. Mert persze örült is, csak nehezen tudta kimutatni, hogy az ajándék mennyire meglepte.Elena előre ment a szobába és megvárta, míg Gerard is mellé ér.
- Tudod majd kezelni? - érdeklődött szelíden.
Gerard bizonytalanul biccentett.
- Igen, azt hiszem....Ebben azért nem volt teljesen biztos. Valójában sosem érdekelte a számítástechnika. Mikor még a középiskolába járt, akkor persze részt vett az informatika órákon, de ennek sosem vette eddig hasznát. Ha Mikey áradozott a legújabb számítógépes játékokról, ő nem tudott érdemben hozzászólni. Néha ledöbbentette a tudomány villámgyors fejlődése, hogy az emberek mennyire ennek vetik alá magukat. Írásban kommunikálnak és gépek segítségével fejezik ki magukat. De Gerard ebből eddig jobbára kimaradt, mert jobb szerette a hagyományos dolgokat, a kézzel írt leveleket, a személyes beszélgetéseket.
- Az itteni könyvtárból kaptam a gépet, az ott dolgozók segítettek összeszerelni. A virágdekorációért adták cserébe, amit nekik készítettünk. Gondoltam, hasznát veszed, ott most szereltek be új készülékeket, és erre már nem volt szükség, csak kidobták volna. Nem a legújabb fajta, de tud ezt-azt és rajzprogram is van rajta, ami talán jól jöhet neked.
Gerard régen szeretett rajzolni, ez az időtöltése egy új világba vitte el, ahol nagyon könnyen ott tudta felejteni magát, kizárva a valóságot. Mostanában viszont egyáltalán nem rajzolt, akárhogy akarta, egyszerűen nem ment neki.
- Ez nagyon kedves tőled, nagymama. - mondta halkan, mert mindent összevetve, örült az ajándéknak, még ha fogalma sem volt arról, mihez kezd vele.
- Csak azt szeretném, ha jókedvű lennél. - mosolyodott el a nő.
- Az vagyok.- bólogatott és magára erőltetett egy hamis mosolyt.Idegenül furcsa érzései voltak, olyan homályosan tompák, amik nem hasonlítottak az örömteliséghez, de úgy vélte, talán csak némi időre van szüksége.
- Akkor sok boldogságot a használatához. - tette a vállára a kezét Elena.Gerard bámulta a kikapcsolt állapotban lévő monitort és szemei végigvándoroltak a billentyűzet betűkockáin, majd gépházon és az internetet biztosító modemen. Lehet, hogy bizakodónak kellene lennie?! Most talán az eddigi érzelmei a rajzolás felé változni fognak és visszakapja a régen tapasztalt felhőtlen szárnyalást.
*****
Gerard érzései a számítógéphez eléggé felemásak voltak. Nem nagyon tudta beilleszteni az életébe. Persze nagymamája kedvéért olykor-olykor bekapcsolta, de inkább nyomasztotta, mint sem szórakozást nyújtott számára. Megnyitotta a rajzprogramot és készített pár vázlatot, aztán a keresőben nézegetett információkat és ötletet a rajzoláshoz. De mindig csak rövid ideig használta a gépet és megkönnyebbült, mikor felállhatott mellőle. Még mindig nem érezte, hogy a napirendje szerves részének kellene lennie, inkább szívesebben tette hasznossá magát nagyanyja virágainál, vagy csak feküdt az ágyán a plafont nézve és a gondolatai mindenfelé elkalandoztak. Gyakran eszébe jutottak Newarkban maradt családtagjai, akik hetente egyszer-kétszer telefonáltak, érdeklődve a hogylétéről. Főleg az édesanyja aggódott érte, de nagymamája mindig megnyugtatta, hogy Gerard a legobb helyen van nála. És ebben a fiú is egyetértett, nem vágyott vissza a nagyvárosba, egyáltalán nem. Az öccse, az anyja és az apja hiányoztak neki, de az a hely sosem volt az otthona.Nem szerette az ottani nyüzsgést. Folyton pánikot, tehetetlen dühöt érzett magában, a menekülés fullasztó kényszerét. Somerdale ennek az ellenkezője volt a számára. Mint egy tükörsima, végeláthatatlan vízfelszín. A megnyugvás.A számítógépe halk hangot kiadva üzenetet jelzett, amitől Gerard meglepetten ült fel az ágyban. Késő éjszaka volt, de még nem aludt. Az alvás sosem ment egyszerűen, a gondolatai túl hangosan, sokszor bántóan zakatoltak a fejében, még itt a békés vidéken, nagymamája szeretetre méltó kis házában a Sunset Drive-on.Elképzelése sem volt, ki írhatott. A szíve felugrott a torkába az idegességtől és a bizonytalanságtól. Felkelt az ágyból és leült az gép elé, ami bekapcsolt állapotban, szinte nesztelenül duruzsolt,. Benyomta a képernyő gombját és amint a monitor működésbe lépett, rögtön éles fény özönlött az arcába, amitől összeszűkítette a szemeit.A kijelzőn, a csevegőprogramban, üzenet jel villogott. Vajon ki lehet az? Senkivel sem tudatta, hogy van számítógépe, kivéve persze a szüleit és az öccsét. Az anyja és apja nem túlzottan foglalkoztak a ténnyel, és Mikey is csak annyit írt vissza, mikor Gerard elújságolta, hogy nagymamájától számítógépet kapott, hogy mindig is sejtette, hogy Gerard a kedvenc unoka. Ettől a fiú nem tudta eldönteni, hogy öccse haragudott e rá, vagy csak viccnek szánta. Sosem tudott jól olvasni az emberek mondatai mögött és ez összezavarta. Mikey viszont eltűnt és nem jött több reakció tőle. Meglehet, hogy mégis ő írt?Gerard nem hezitált, megnyitotta az üzenetet.