Demolition lovers /FRERARD/

Drowning Lessons

Szeretlek...
Szeretlek, hallod?
Ez jobb volt, mint bármi más, amit valaha átéltem...
Gerard forróságot érzett és fájdalmas lüktetést a gerincében. Szíve őrülten vert még mindig. Meztelenül feküdtek az összegyűrt ágynemű között. És elképedtek voltak, az átélt pillanatoktól.

Most már az enyém vagy. Ugye?
Frank karjai védelmezően vették körül, teste nyirkosan tapadt hozzá.
A tied vagyok, Frankie...
Gerard izgatottan maga elé mosolygott és nem vette észre, hogy édesanyja már egy ideje kérdőn bámult rá a konyhaszekrény előtt.

- Tehát?

Ez rántotta vissza a valóságba. Abba a télies estébe, ahol jelenleg lennie kellett. De nagyon nem ment neki, gondolataiban még mindig a nyaralóban volt, az ágyban Frank-el, az érzelmei túltöltődve elmostak mindent. Legszívesebben ott is maradt volna, ebben a különleges állapotban.

- Ne haragudj, mit kérdeztél?

Gerardnak nagyon melege volt, szinte ömlött róla a víz és szégyellte magát, de egy szót sem hallott az elmúlt percekből.

- Nagyon elkalandoztál. Mond, mi az, amitől így mosolyogsz? – jegyezte meg Donna.

- Semmi. – válaszolta Gerard azonnal, ahogy rájött, hogy a fantáziái elsodorták. Piros lett az arca, szemei az asztal terítőjén futottak végig. Sötétzöld fenyőágak, csengettyűk és egyéb karácsonyi minták táncoltak előtte.
- Igen, azt látom. A semmi neve, pedig Lisa, mint az köztudott.- kuncogott az anyja és világosan tudta, hogy a fia nem a földön jár, hanem az álmodozás felhőjében. Lágyan megsimogatta Gerard fejét.

- Így van, nemde?
Gerard határozatlanul helyeselt. Újabb hazugságot indított el, tüdeje égni kezdett és összeugrott a gyomra.
- Az én szerelmes kisfiam...- örvendezett tovább Donna. Gerard kezdte nagyon kellemetlenül érezni magát. Egy gerinctelen alak volt, aki illúziókat ültetett el az egész családjában. Vajon, édesanyja akkor is ilyen vidáman nevetgélne, ha tudná, hogy Lisa helyett, Frank-nek hívják a szerelmét? Ezt kizártnak tartotta. Viszont a kényelmetlen szorítás, ami ettől a rátelepedett, kezdett elviselhetetlenül fullasztó méreteket ölteni.
- Mit is kérdeztél előbb?- váltott gyorsan témát.
- Csak azt, hogy örülnél e, ha nagymama kedvenc sütijét készíteném el a karácsonyi vacsorára? – érdeklődött újra édesanyja.
Gerard elámult, de szerfelett kedves ötletnek tartotta ezt, ugyanakkor szomorú is volt. Egy éve, még maga Elena sütötte meg ezeket a finomságokat és sugárzó arccal, az összes szeretetével tette le nekik az asztalra Somerdale-ben.
- Igen, nagyon jó lenne. – mondta.

- Biztos, hogy nem lesz olyan finom, mint a nagyié, de azért igyekszem. Esetleg, meghívhatnád Lisa-t is. – ötletelt Donna.
Gerard szédülni kezdett és az eddigi émelygése fokozódott. Vadul kereste a mentségeket, de semmi értelmes nem jutott az eszébe csak az, hogy mennyire fél, de talán ennek így kellene lennie, mert ezt a megtévesztő színjátékot úgysem lehet a végtelenségig csinálni.
- Hát...- dadogott.
- Kérlek, kérdezd meg, eljön e. Apád, Mikey és én is szeretnénk megismerni a lányt, aki elrabolta a szívedet.
Gerard habozva bólintott.
- Megkérdezem, de lehet, hogy elutaznak, nem tudom, a családjának milyen tervei vannak az ünnepekre.
De anyjának már ez az ígéret is elég volt.

- Remek!

Gerard arcán tartózkodó és szorongó kifejezés terjedt szét, ami felett nem tudott uralkodni. Donna ezt észre is vette.
- Hé, az előbb még mosolyt láttam rajtad, most pedig teljesen elkomorultál.
Gerardnak fogalma sem volt, Frank mit szól majd ehhez, talán neki még ez túl gyors, ezért nem akart a nevében döntéseket hozni. Még ő sem érezte késznek igazán magát ehhez a lépéshez, ami mindent megváltoztat majd, mert azzal is tisztában volt, hogy ezzel a beismerésével, lavinaként söpri el azt az ingatag lábakon álló, kevéske bizalmat, amit szülei és Mikey felépítettek felé. Az apja valószínűleg kikel majd magából és sértéseket vág hozzá, az anyja pedig egészen biztosan zokogni fog, gyászolni a Lisa nevű álomlányt, aki a fejében létezett. Az öccse is csalódott lesz, és ugyanoda jutnak vissza, mint az öngyilkossági kísérletei idején. Vagy még lejjebb. Elképzelhető, hogy mind megundorodnak tőle.
- Csak fáj a fejem.– vágta rá anyja kérdésére.
A nő szeme vizsgálódva pásztázta.
- Semmi okod félni, meglátod, nagyszerű este elé nézünk. Mindannyian együtt...
- Mindannyian?- kérdezett vissza Gerard fájdalommal a hangjában. Donna rögtön észbe kapott.
- Nem úgy értettem, a nagymama halálával pótolhatatlan veszteség ért minket. Ezért az idei karácsony más lesz, mint az eddigiek. Szomorú a nagymama hiánya miatt, de gondolj arra milyen boldog lenne, ha látná, hogy jól alakul az életed.
Gerard jól tudta ezt, könnyek csillantak a szemében.
- Rossz lesz nagymama nélkül a karácsony. Valójában nekem mindig, minden percben rossz, a mosolya, a kedves szavai és az ölelése nélkül. – vallotta be halkan.
A somerdale-i karácsonyoknak különleges és egyedi hangulatuk volt, körüljárta az ünnep valódi szelleme, a nagyanyja meleg szeretete. Ez visszahozhatatlan és végleges volt.
Donna egyetértően ingatta a fejét.
- A nagyi mindenkinek hiányzik és ez így van rendjén! De tovább kell folytatnunk az életünket, miközben beszélünk róla, ezzel életben tartva az emlékét. És neked már ott van a barátnőd, Lisa...
Gerardban bent maradt a sóhaj.
- Lisa...- ismételte anyja után és próbálta nem letargikusnak mutatni magát.
Aki tulajdonképpen Frank...futott rajta végig a bénító gondolat.
- Most már lefekszem. – jelentette ki.
- Drágám, hát ennyire megfájdult a fejed? Keressek rá valami gyógyszert?- Donna még szeretett volna beszélgetni, ez látszott rajta. Sokat dolgozott, nem jutott annyi ideje a fiaira, mint szerette volna és Gerard kapcsolatáról is minél több részletet akart megismerni.
- Köszönöm, szerintem a pihenéstől jobb lesz. – hárította az előzékeny ajánlást Gerard és elindult az alagsor irányába. Nem érdemelt érdeklődést és szimpátiát. Hiszen a hazugságait újabbakkal fedte le és káoszba keverte Frank-et! A nagymama egyáltalán nem örülne, inkább elborzadna a viselkedésétől, ebben bizonyos volt.
Aznap éjjel hiába várt Elena-ra, nem jött el hozzá.
*****
- Te jó ég, Gerard, minden oké?- Frank arcára döbbenet fagyott, ahogy a fiú beült mellé az autóba. Rögtön tudta, hogy Frank mire céloz. A keserves, hasító szenvedés, a kételyekben való elmerülés méterekről meglátszott rajta. Ehhez hozzájárult még a nagymértékű alváshiány és a vigasztalhatatlan sírás is, ami újabban a legváratlanabb percekben kapta el. Legutóbb éppen a képregénybolt kellős közepén. Csak azt vette észre, hogy a pultra görnyedve fuldoklik a megeredt könnyeitől, amik az üveglapra fektetett újságokra cseppennek. Szerencsére, üres volt az üzlet és Mr. Evans sem dolgozott aznap.
- Történt valami? – Frank halálra volt rémülve.
- Frank...- kezdett bele könnyek között Gerard, de aztán elhallgatott.
- Annyira sápadt vagy és jéghideg mindened...- Frank gondoskodóan ragadta meg Gerard ujjait és temette a saját kezébe. Gerard elgyengülve fújta ki a levegőt. Fájt a mellkasa, fázott és egész álló nap a pánik hatása alatt volt.
- Frank...a szüleim azt szeretnék, ha eljönnél hozzánk karácsonykor a vacsorára. – hadarta el végül remegő hangon.
Most már Frank is kezdett fehérré válni. A szája kissé nyitva maradt a megilletődöttségtől, érintése Gerard ujjai körül érezhetően enyhült.
- A családod tud rólam? – kérdezte értetlenül.
- Annyit tudnak, hogy van valaki...De...- és Gerard nem volt képes befejezni a mondatot.
- Azt gondolják, hogy egy lány...- mondta ki helyette Frank, aki gyorsan átlátta a helyzetet. Gerard szégyent érzett, és aggodalmat, hogy talán Frank félre érti. Már abban a pillanatban el kellett volna mondani mindenkinek a fiú létezését, ahogy Mikey rányitott a fürdőszobában, csodálkozva a nyakán lévő folton. Szembe kellett volna néznie velük, elviselni és állni apja előre borítékolható megvetését és viszolygását, anyja keserű könnyeit és Mikey szitkozódását. De inkább gyáván a szemükbe hazudva, kreált egy plázában kezdődött szerelmi szálat és egy Lisa nevű lányt, hogy mindenki felhőtlenül örüljön. Undort érzett saját maga iránt.
- Ne haragudj rám... - suttogta és bocsánatkérően átölelte Frank-et. Könnyek perzselték a szemeit, amikor arcát beletemette a fiú vállába. Frank gyengéden megsimította a hátát.
- Miért haragudnék? Akármennyire is csodálatos, ami köztünk van, még én sem vallottam be senkinek. Mert ez nem könnyű. Anyám talán még megértene, bár nagyon nem örülne. Apa reakciója viszont biztosan negatív lenne, ez félelemmel tölt el. Ő nem kezelné túl jól. Ennél jelentéktelenebb dolgokra is szélsőségesen válaszolt és sokszor mondta, mekkora csalódás vagyok számára.
Frank érzéseiben Gerard saját magára ismert. Ő is jobban tartott az apjától, akihez valójában sohasem állt közel, bár szerette volna, de mióta az eszét tudta, csak rosszul sült el bármi, amit tett és a férfi, mintha már régen elengedte volna a kezét és lemondott volna róla.
- De mit gondolsz, a karácsony a legmegfelelőbb alkalom erre? – kérdezte Frank egy idő múlva bizonytalanul.
Gerard egyáltalán nem volt biztos benne, hogy ez a helyes tett. A fejében már napok óta lehetőségek és képek jelentek meg arról, hogy Frank-el együtt a karácsonyi asztalhoz lépnek. Mindenki arcára sokk és megdöbbenés ül majd ki, gyertyafénnyel és fenyőillattal körítve. Tovább nem jutott a fantáziálásban, mert megborzongott, ahogy apja hangos kiabálása jutott eszébe, ami gyermekkorában is teljesen felzaklatta. Azt sem akarta, hogy testvére újra csalódottnak érezze magát, ahogy azt sem, hogy az anyja sírjon.
- Nem tudom. Csak belefáradtam a hazugságokba. De persze még várhatunk. – pillantott Frank-re, és lemerte volna fogadni, hogy a fiú ezt az opciót választja. Ám Frank bólintott, bár a félelem és izgalom rózsaszín pírja lepte el arcát.
- Semmi gond. Szívesen megyek, ha be szeretnél mutatni a családodnak. Megtisztelő.
A kijelentésétől Gerard elhűlt.
- Nem szeretnélek rossz dolgoknak kitenni téged. Édesapám feltételezhetően kiabálni fog. Az édesanyám és az öcsém sem fogják ezt elfogadni könnyen. Így is jönni szeretnél, Frankie? – kérdezte.
De Frank állhatatosan helyeselt.
-  Igen, így is. Naponta szembenézek az elmúlás rettenetével, akkor remélhetőleg a felbőszült szüleiddel is boldogulok. És különben is, velem leszel, Gerard. Akkor, pedig mindent kibírok. – vont vállat és kisfiúsan elmosolyodott, amitől Gerard arcába szökött a vér. Nem volt biztos benne, hogy Frank teljesen felfogja, mekkora mérföldkő ez és mennyi minden más lesz utána. Már most reszketés járta át, ha csak belegondolt.
- Bátor vagy, Frankie. – suttogta elismerősen.
Frank ugyan törékeny és alacsony volt. Legalább annyira vakmerő is.
- Csak szeretlek, Gerard. Ennyi.
- Én is szeretlek. Tudom, hogy áldozatot kell vállalni. De biztos nehéz nap lesz és valószínűleg ez lesz a legemlékezetesebb karácsonyom. – sóhajtott fel Gerard.
Frank mosolya nem szűnt meg. Bátorítóan vonta újra az ölelésébe Gerardot.
- Azt hiszem, nekem is. De még van néhány napunk, ami alatt lélekben felkészülhetünk. Addig még egy-két jó dolog is megeshet velünk. – jegyezte meg titokzatosan.
Gerard bólintott és nem is kérdezte Frank-et, mire céloz ezzel. Frank szeretett meglepetéseket okozni, amiket az utolsó percig titokban tartott. Ha találkoztak, Gerard sohasem tudta előre, merre mennek és mi vár rájuk aznap este.
Így volt ez a következő találkozójuk alkalmával is. Már csak napok votak hátra karácsonyig és Gerard félelme ezzel egyenesen csak nőtt. A plázában igazi hajtás volt, mintha mindenki képregényt szeretett volna vásárolni karácsonyra, bár Gerard úgy vélte, inkább szórakozás gyanánt térnek be azok az emberek, akik nem annyira kedvelik a ünnepeket, vagy csak már elegük van a csillogó-villogó és zenétől hangos dekorációkból. A képregények lapozgatásakor, egy távol kis szigetre kerültek, és megszűntek a feszültségek bennük. Sajnos ez nála nem működött. A gondolatai ismét hangosak lettek, nem tudott elzárkózni előlük, ott voltak benne mindig. Mintha tonnák nehezedtek volna rá. Nagymamája emléke, a karácsonyi vacsora egyre közeledő ténye, a félelmei, a fáradtsága, amire nem használt, sem a gyógyszer, sem a kevéske, nyugtalan alvás. A szabadnapján sem tudott pihenni, betegnek érezte magát, fájt a torka és a háta is, nehezen kapott levegőt. Fel-alá járkált a házban, ahol már minden zugban érződött a küszöbön álló ünnep, mert édesanyja feldíszítette a házat. Gerard szívesen segített neki, de a fejében kavargó zavar nem ülepedett le.
- Mit szólnál némi üveggömbhöz az alagsorba? – kérdezte mosolyogva a nő, és a nála lévő dobozból, arany, ezüst és piros szín csillant bele Gerard szemeibe.
A fiú vállat vont, amitől Donna elégedetlenül felsóhajtott.
- Sejtettem. Pedig olyan az a helyiség, mint egy ravatalozó. Legalább az ünnepekkor kivételt tehetnél. – és a dobozt Gerard kezébe rakva, egy hosszú gyöngysor szerű díszt aggatott fel az ajtófélfára. Gerard nézte anyja elmélyült és alapos mozdulatait és hallotta, hogy karácsonyi dallamot dúdolgat. Ettől a lelke összerándult, mert tudta, hogy Donna vidám hangulatát darabokra fogja törni a karácsonyi bejelentése és apjából is ki fog robbanni az indulat. Megfordult a fejében, hogy más időpontot választ és meghagyja a családjának a szenteste örömét, de aztán arra a megállapításra jutott, hogy erre soha nem lesz tökéletes időpont.
- Rendben, nem erőltetem az alagsori díszítést, csak ne legyél már ennyire szomorú. – nevetett fel anyja, Gerard arcára hamis mosolyt csalva.
- Nem vagyok szomorú. – Gerard látta az tükörképét megcsillanni a karácsonyi gömbökben és a csúcsdíszben. Inkább kétségbeesett volt. És rettegett.
- Tudom, te csak Gerard vagy! Én meg az anyád, aki nem tud a fejeddel gondolkodni! Huszonnégy év alatt sem sikerült hozzászoknom ahhoz, hogy mennyire bonyolult eligazodni olykor az érzelmeiden. Egyedül a nagymama értett hozzád. Pedig mindenkinek könnyebb lenne, ha nem húznál falat magad köré. Érezned kellene, hogy mi mennyire nagyon szeretünk. – magyarázta a nő feldúltan.
Igen, az anyja tényleg mindent megpróbált, de Gerard nem tudott olyanná válni, mint az az elképzelés, amilyennek a születése előtt eltervezték. Egy másodperc is elég volt, hogy szemeit ellepje a könny. A kezeiben megremegett a doboz.
- Én érzem ezt anya és hálás vagyok nektek. – mondta alig hallhatóan.
Bárcsak jobban kifejezhette volna magát és több viszonzást adhatott volna. Őszintén sajnálta a szüleit, hogy ilyen nehéz a dolguk vele. Nem tudta, hogy anyja hisz e neki, de nem többet nem szólalt meg. Gépiesen adogatta a nőnek a díszeket és mikor végeztek a dekorálással, visszasietett az alagsorba. Lángoltak a szemei és az arca is. Leroskadt a székébe és csendesen sírt, azért amiért ennyi bánatot okoz szüleinek. Hogy csak egy nehezen érthető, örökös baj forrás a családja számára. Könnyei homályán át látta, ahogy üzenete érkezett. Arcát törölgetve, szipogva nyitotta meg.