Demolition lovers /FRERARD/

Skylines and turnstiles

Az alagsorban töltött első napok rendkívül szokatlanok voltak Gerard számára. Ez a helyiség sosem funkcionált lakószobaként. A megunt, vagy leselejtezett használati tárgyak, könyvek és más egyebek gyűjtőhelye volt. A plafonig feltornyozott holmik fenyegetően magasodtak Gerard felé kisebb korában, ezért anyja többnyire kulcsra zárta az alagsort, nehogy ő, vagy Mikey lemenjen és balesetet szenvedjen. Ez is egy íratlan szabály volt a családban, az alagsor tiltott terület. Pár megszegett ígéret és az ezért kapott büntetések után, Gerard és Mikey nem is mutattak érdeklődést az alagsori szoba iránt. Gerard, míg otthon lakott, sosem gondolkodott azon, hogy odaköltözzön. Viszont, most hogy ez a helyzet előállt, egyáltalán nem tiltakozott ellene és mindinkább kezdett tetszeni neki. Mindent a helyére rakott és bár, az alagsor sötét volt, de pár éjjeli lámpával kicsit világosabbá tette, nem túlzottan, éppen annyira, hogy megfelelően lásson és hogy hangulatos legyen. Ide már nem lehetett hallani az utcáról jövő autós forgalom zaját. A csend hálóként szövődött a falak köré. Gerard így igazán el tudott merülni a gondolataiban, még ha nem akart, akkor is. A gyász nem engedte el a szívét, nem telt el úgy nap, hogy ne érezte volna nagymamája hiányát, hogy ne gyűltek volna könnyek a szemébe emiatt. Sokat sírt, vágyódott Elena szavai, ölelése után, hiányzott neki Somerdale és az esti békés beszélgetéseik, Elena megnyugtató hangja és simogatása. És hiányoztak a színes rózsák is, amiket nagymamája mindig határtalan szeretettel gondozott. Még a tövisek okozta sebek is hiányoztak. Minden, ami a kisvároshoz kapcsolta.

Nehéz volt feldolgoznia azt is, hogy ismét a szülői házban lakik, ahol az élet nem torpant meg Elena halálával, sőt nagyon is haladt és sodorta magával Gerardot is.

Apja szigora és kinyilvánított csalódottsága Gerard iránt, egy cseppet sem változott. Folyamatosan álláshirdetéseket böngészett, hogy a fiú minél előbb visszatérjen a dolgozó emberek közé, mintha ezzel egy csapásra semmissé válna a múlt. Mintha sosem létezett volna az a penge, vagy az a doboz gyógyszer, a kórház, vagy az orvosok diagnózisai. Mintha az egész egy ostoba rémálom lett volna csak. A férfi feltűnően kerülte Gerardot, mert képtelen volt elfogadni, hogy azok a tettek, valójában megtörténtek.

Anyja igyekezett tompítani a feszültséget és próbálta Gerard életébe visszahozni a boldogságot, reggelente, ha nem sietett annyira a munkába, finomságokat készített neki. Mindig volt egy kedves szava Gerardhoz és mivel a fiú nem akarta megbántani a nőt, ha megkérdezte, azt válaszolta, jól van. De hazudott. És félt. Mert minden szétbomlott körülötte. A hangok a fejében folyton ott voltak, éjszaka pedig mindennél nagyobb lármával adták Gerard tudtára, hogy semmi sincs rendben. Borzasztó volt, de Gerard igyekezett nem kimutatni. Mivel szülei állandóan dolgoztak, az öccse pedig iskolába járt, Gerard sokat volt egyedül az alagsorban. Nagyjából az egész napot ott töltötte. Mikey ígéretéhez híven, összeszerelte a számítógépet és Gerard végre újra fel tudta venni a kapcsolatot Frankkel. Alig várta, hogy Frank írjon neki, de a fiú nem tűnt fel. Az üzeneteire nem érkezett válasz több napig. Éppen kezdett aggódni érte, mikor Frank bejelentkezett és elárulta, hogy sajnos elromlott a számítógépe és amíg szerelőnél van, csak a könyvtárban lévő gépen tudnak majd kommunikálni. Ez azt jelentette, hogy sokkal ritkábban tudott írni és az eddig főleg esti beszélgetések rendszertelenné váltak, attól függően, Frank mikor tudott a könyvtári számítógéphez jutni. Gerard ezért a rajzolás felé fordult, hogy az üres, Frankra való várakozással teli óráit kitöltse. Gyakran belefeledkezett a rajzok készítésébe és néha már csak azt vette észre, hogy beköszöntött a hajnal, neki pedig fájt a feje, égett a szeme az egész éjszakás, halvány fényben való rajzolástól. De nem bánta, amíg a rajzolás lefoglalta és tovaszállt egy súlytalan világba, az agyát mérgező, kínzó gondolatok eltompultak.