Demolition lovers /FRERARD/

Mama

Nagyanyja jelenléte és támogatása, erőt adott neki. Elena nem mulasztott el egy alkalmat sem, hogy a szeretetét kifejezze, szavakkal és ölelésekkel. A közös munka a rózsák körül, mindig élvezetes és meghitt volt a fiúnak. Szabadidejében pedig folyamatosan tartotta a kapcsolatot Frankkel és olykor Lindsey-vel. Ez a három ember jelentette neki a külvilágot és mindhárom iránt másképp érzett. Nagymamáját a végletekig tisztelte, szerette és úgy vélte, nagyon sok köszönettel tartozik neki. Igyekezett meghálálni a feltételen jóságát, ahol tudott segítette a virágokkal és egyéb dolgokkal kapcsolatos teendőkben.

Lindsey örökös optimizmusát csodálta, akármikor írt a lány, mindig jó volt a kedve. Gerard úgy érezte, hogy Lindsey teljesen másfajta életben él. A valóságosban és egészen jól egyensúlyozik benne. Látta a tények pozitív oldalát, a rossz részeit pedig próbálta élhetőbbé tenni. Gerardból ez a képesség hiányzott sajnos. De a lány kedvessége hatott rá és mindig furcsa bizsergést érzett a mellkasa környékén, ha Lindsey sorait olvashatta.

És ott volt Frank. Akihez napról-napra több minden fűzte. Mindig feszülten és nyugtalanul várta, hogy a számítógépe képernyőjén keresztül megláthassa Frank neki szóló mondatait. Már nem csak este léptek kapcsolatba egymással, Gerard mindig jelentkezett, ha volt szabadideje és Frank is egyre sűrűbben feltűnt. Néha órákon keresztül csak írtak egymásnak, semmiségekről, vagy fontosabb témákról. Gerard az öngyilkosságairól szóló beszélgetés után mind jobban és jobban kinyitotta lelkét Franknek és a másik is kitárulkozott, ezen a módon.
Eltekintve ezeket a kötelékeket és szülei fel-felbukkanó telefonhívásait, nyugalmasan peregtek a napok Gerard számára Somerdale-ben.  

Egészen addig a homályos hajnalig, addig a bajt sejtető csörömpölésig, ami végigsöpört a szobákon, felriasztva Gerardot. A fiú ijedten, vadul kalapáló szívvel pattant fel az ágyából és igyekezett a konyhába, ahonnan a zajokat hallani vélte. Riadt döbbenet uralkodott el rajta, amikor meglátta nagyanyját a földön feküdni, körülötte szerte-szét heverő üvegcserepekkel és a reggelihez használatos tárgyakkal.

- Nagymama! - kiáltotta Gerard és a nőhöz ugrott, aki akkorra már felült a földön. Sápadt volt és erőtlen, de próbálta nem megijeszteni unokáját.

- Minden rendben, csak nem figyeltem, megbotlottam. - szabadkozott és eltolta Gerard karját, hogy egyedül álljon talpra, de túlságosan gyenge volt ehhez.

- Megsérültél?- kérdezte idegesen Gerard és segített az asszonynak felállni, majd a legközelebbi székhez kísérte. Elena leült és nemet intett.

- Semmi bajom, kérlek nyugodj meg! - jelentette ki határozottan. Gerard gyorsan töltött egy pohár vizet számára.

- Hívok orvost! - rendelkezett remegő hangon.

- Nem kell! Jól vagyok.- vágott a szavába Elena.

- Hiszen elszédültél. - a fiún jeges tehetetlenség áramlott végig. Nem tudta, mit tegyen, de mindenképpen segíteni akart a nagymamáján.

- Nemrég már jártam a kórházban kivizsgáláson, ott azt mondták, semmi komoly. Egy botlásból ne csinálj nagy ügyet. - nyugtatgatta Elena. De Gerard még mindig nagyon ijedt volt. Nem viselte volna el, ha az asszonynak bármi baja esik. Ez a szituáció riasztóan új volt számára, sosem látta a nagyanyját ilyen helyzetben.

- Még többet segítek ezentúl.- ígérte.

- De hiszen egész nap azt csinálod reggeltől-estig. Higgy nekem, remekül el tudom látni a feladatokat.- csóválta a fejét a nő, aztán belekortyolt a pohár vízbe.

- Pontosan mit mondtak a kórházban?- kérdezte Gerard, miközben a földön heverő széttört tányérokat kezdte el összeszedni, de fél szemmel nagymamájára sandított és keserű érzés mart a lelkébe. Talán még jobban kellett volna rá figyelnie? Elena eléggé önfejű volt, nem tetszett neki, ha megmondják, mit tegyen. És úgy nézett ki, soha nem is szorult másra, mindig is fáradhatatlan volt, nem panaszkodott, úgy tűnt, sosem fogy el az energiája.
Elena vállat vont.