Demolition lovers /FRERARD/

Headfirst for Halos

Ez a dal tökéletesen kifejezi, amit most érzek :/ 
Igenis, létezik olyan, hogy nyári depresszió.
Kitartást mindenkinek.
Think happy thoughts <3 <3 <3 

Frank csakugyan nem sokáig volt távol, De Gerardnak ez is végtelen sok időnek tűnt. Bert még egy ideig morgott a fennálló helyzet miatt és méltatlankodott, amiért nem alakult úgy a sorsa Frank-el, ahogy szerette volna. Közben több és több sör fogyott, és a szobát behálózta a cigarettafüst. Nyomasztó volt az egész, de aztán Bert elhallgatott és elaludt a fotelben. Így Gerard csak nézte a tv-t és várta, hogy Frank betoppanjon. Fogalma sem volt mennyi az idő, de az ablakon át beszűrődő vaksötétből, késő estére következtetett. Halk kopogás szelte ketté a televízió monoton zsivalyát és ezután belépett Frank. Gerard felugrott a kanapéról, a zajra pedig Bert is magához tért.

- Hé, már vissza is jöttél? – hökkent meg, ahogy feltápászkodott a fotelből.
- Amint látod...- Frank beljebb ment. Át volt fagyva teljesen, és az arcán a fáradtság árnyékait lehetett látni.
- És rendben mentek a dolgok? – érdeklődött Bert, de Frank válasz helyett, egy hatos csomagolású sört nyújtott át.
- Neked hoztam. – csak ennyit mondott. A férfi örömmel vette a gesztust, ki is nyitott egy doboz italt.
- Ugyan Frank, nem kellett volna, egész jól elszórakoztunk a haveroddal, nemde?- nézett nevetgélve Gerardra, aki némán bólogatott.
- Remek, akkor mi megyünk is. – mondta Frank. Gerardnak sem volt ellene kifogása, de Bertnek új ötlete támadt.
- Maradhatnál még! Legalább igyál egy sört. Ne csak akkor legyen rám szükség, ha a barátaidat kell pesztrálgatnom. – méltatlankodott.
Gerardnak erről eszébe jutott, amiket nem is olyan régen mondott neki a gyengédebb érzéseiről Frank felé. Lehet, hogy Frank nem akart tudomást venni róla, de Bert megpróbált a saját, nyers és egyéni módszereivel közeledni felé. Sikertelenül, Frank elzárkózott a felvetéstől.
- Nagylelkű vagy, de nem iszom, mert vezetek. És különben is késő van, tegyük át máskorra. – tért ki az invitálás alól, majd megindult az ajtó felé. Gerard ment a nyomában.
- Oké, te tudod. - Bert elkísérte őket az ajtóig.
- Egy élmény volt. – nevetett gúnyosan Gerardra, aki csak egy gyors köszönéssel viszonozta ezt. Nagyon szeretett volna már Frank autójában lenni, ami minél távolabbra viszi innen. Még mindig tartott Berttől, úgy vélte, sosem lehet tudni, mi jár a fejében. Nagyon furcsa volt. És félelemkeltő is.
- Képzelem. De köszönöm, hogy számíthattam rád. Majd beszélünk. – búcsúzott Frank fejcsóválva. Bert sokat sejtetően vigyorgott.

- Abban biztos vagyok, Frank! Aludj jól. – és ajtó becsukódott mögöttük, ők pedig kilépve az éjszakai hidegbe, Frank kocsijához mentek.
- Minden oké?- kérdezte Frank, látván Gerard sápadtságát.
- Igen. – felelte Gerard.
Beültek és Frank beindította az autót, a jármű pedig rövidesen elhagyta a külvárost. Gerard nem tudott mit mondani, a furcsábbnál is furcsább volt az a pár óra, amit Frank egykori munkatársával kellett töltenie. Frank is felettébb szótlan volt, és feszült is, egymás után szívott el két cigarettát, amitől persze rátört a köhögés. Annyira, hogy le kellett állítani a kocsit.

- Rohadt cigaretta, ez fog megölni. – morgott Frank, amint a köhögése csillapodott.
- Jobban vagy már?- Gerard nyugtalankodva tette Frank vállára a kezét, a fiú bólogatott.
- Hogyne, csak ez nem az én napom volt. Sajnálom, amiért így tönkre tettem az estét. – mentegetőzött.
- Nem volt rossz az este...– ingatta a fejét Gerard.
Frank tekintete kételkedve rávillant. Az eddig meggyötört és sápadt arc, kissé elpirosodott.
- Bert, ugye rendes volt veled? Megkímélt a fárasztó poénjaitól? Néha nem fogja fel ésszel, hol a határ.
- Különös dolgokról mesélt, hogy te és ő, munkatársak voltatok...- kezdett bele Gerard.
- Ebben nincs semmi különös, én is mondtam. – vágott Gerard szavába Frank.
- És hogy te jó vagy, mert nem hagyod szenvedni az embereket, és hogy ő is szeretett volna veled ebben részt venni. Ezt nem nagyon értettem. – idézte fel Bert szavait Gerard.
Frank dühös lett.
- Átkozott Bert, állandóan részeg és beszél össze-vissza. – keze a cigarettásdoboza felé indult, de mivel még mindig szaporán vette a levegőt, inkább eltekintett egy újabb szál meggyújtásától. Arca haragos tűzben égett.
Gerard tudni szerette volna, mi az oka Frank zaklatottságának.
- Azt is mondta, hogy egyszer oda vitted a Jamia-t is. – tette még hozzá. Furcsállta ezt, az akár felelőtlennek is nevezhető megmozdulást.
Frank elmélázva helyeselt.
- Igen, ez így volt, persze nem kellett volna, mert a Berttel való találkozás teljesen lesokkolta Jamia-t. Mikor mentem érte, már a könnyeivel küszködött. Az autóban végig sírt és kiabált, hogy soha ne hagyjam vele újra kettesben, mert Bert kísérteties. Igen, elismerem, tényleg fura fazon, de nem ártana senkinek! Nekem akkor is dolgoznom kellett, de Jamia makacskodott és nem akart hazamenni, hozzád hasonlóan. Gerard én nem akartalak ennek kitenni, nem akartam, hogy megismerd Bertet, pont azért, mert ő egy ellentmondásos ember.
- Érzései vannak feléd!- jegyezte meg Gerard és a hangsúly kicsit vádlóra sikerült. Felkavarta és el is szomorította Bert vágyakozása Frank iránt, mert látta a szenvedést a szemeiben és az arcán.
Frank kifejezéstelenül pillantott Gerardra.
- Igen, de Bert, meg én...Őrültség, sosem néztem rá másképp, úgy ahogy ő várta volna! Én már akkor is rád vágytam, csak még nem volt köztünk kapcsolat. Bert ezt nehezen fogadta el, főleg hogy nem tudattam vele, hogy ki az, akit akarok, de egyszerűen nem tartozott rá és azzal, hogy ha tudta volna, sem változik semmi. Ez az egész rést ütött a barátságnak hívott kapcsolatunk falán. Bert egyre agresszívebb lett. Egyszer össze is verekedtünk, vagyis inkább csak ő vert, nem tudta feldolgozni, hogy én a barátságon kívül, nem adhatok neki semmit. És elmondjam, miért nem dolgozunk már együtt a geriátrián? – érdeklődött nagy sóhajtással.
Gerard bólintott.
- Bert gyógyszereket lopott, csupa olyat, amit aztán jó pénzért el is adott. Bár szerintem ki is próbálta őket, mert ahogy néha viselkedett, az megdöbbentő volt. Sajnos engem is beavatott, akaratomon kívül kerültem a piszkos dolgaiba. Figyelmeztettem, hogy ne tegye, ne játsszon ezzel, mert le fog bukni. Nem hitt nekem, meg akarta mutatni, mennyire nincs igazam, hogy ő mindenki felett áll. De persze elkapták és ki is rúgták, sőt eljárást is akartak indítani ellene, de visszahozott több gyógyszert, amire még nem volt vevő, így a főorvos végül eltekintett a feljelentéstől. Bertnek már volt néhány ügye a rendőrséggel, börtönben is ült, természetes, hogy nem akart oda visszajutni. Kedvelem kicsit, és sajnálom is, a ballépései miatt, de nem kell minden szavát elhinned! Talán gyanítja, hogy te vagy az, aki annyira fontos nekem és azért mondott mindenfélét. – magyarázta Frank.
Gerard megvonta a vállát. Az egész Bert dolog még akkor is ködös volt számára.
- Ha a barátod, miért nem meséltél róla?
- Talán te beszélsz a barátaidról?- kérdezett vissza Frank.
Gerard érezte, hogy Frank csak a kibúvót keresi.
- Nekem nincsenek barátaim. Ezt te is tudod. Rajtad és a nagymamámon kívül senkit sem nevezhettem soha a barátomnak.- válaszolta halkan Gerard.
- Bert több szempontból is zűrös, megértheted, hogy dicsekedtem azzal, hogy ismerem. De zárjuk le ezt a Bert témát, ha lehet! – Frank türelmetlenül felsóhajtott.
Gerard így nem tehetett mást, mint annyiban hagyta.
- Rendben, Frank.
Frank elmosolyodott, de csak egy másodpercre.
- Ugye nem csak a barátodnak tartasz?
Gerard meglepődve nézett rá.
- Tessék?
Frank idegesen nyelt egyet.
- Azt mondtad az imént, hogy a nagymamádon és rajtam kívül nem volt más barátod. Én nem bírok rád csak barátként gondolni, Gerard. Sokkal többé szeretnék lenni! – mondta szomorúsággal a hangjában.
Frank olyan hitehagyottan ült mellette a kivilágított kocsiban. A légzése még mindig szabálytalan volt, az arcszíne hófehér, kimerültnek és megtörtnek látszott. És Gerard tudni szerette volna, hogy miért.
- Sokkal több is vagy! – vágta rá bátortalanul Gerard. Ezt még nem mondta el, mert nem volt rá alkalom, és nem is tudta szavakba önteni, de Frank a szíve legközepében lakott, a legtitkosabb és legféltettebb zugban. Ha bármikor is Frank-re gondolt, végtelen szelídség és szeretet árasztotta el, ami átsegítette a mindennapok sokszor körülményes folyamán. Ha a fiú arca jelent meg gondolataiban, máris lángolóvá vált a vére, és epekedett a csókja, az érintése után. Örökös izgalomban volt, minden egyes találkozójuk előtt. Millió érzelem kavargott benne, amik kifejezéséhez, körülírásához ő kevés volt.
Frank egy másodpercre lecsukta a szemét.
- Jó ezt hallani!
Boldognak tűnt Gerard kijelentésétől. Finoman megfogta Gerard kezét.
Gerard félénken mosolygott és hagyta, hogy Frank hozzá hajoljon. Ő is elsodródott Frank gyönyörű, barnászöld szemeinek örvénylésében, a gondolatok eltűntek a fejéből, ahogy a kétségek is és az egész Berttel töltött kínkeserves este is. Frank ujjai törődéssel és figyelemmel simítottak végig Gerard arcán. Az érintéseitől Gerard szíve máris hevesebben kezdett verni.
- Olyan jó így veled! –suttogta Frank és Gerard kimelegedett a közöttük lévő hőtől.
- Veled is Frank.
- Bárcsak máshogy alakult volna a mai program. – mondta Frank letörve.
- Minden rendben.- Gerard megpróbálta vigasztalni Frank-et, mert úgy látszott, nagyon a szívére vette, hogy behívták dolgozni.
Átölelte és Frank megkönnyebbülten felsóhajtott a karjaiban.
- Ez az egész napom legjobb része. Most már nem szeretnék több percet elpazarolni, csak meg szeretnélek csókolni. Szabad? – Frank szemei kérdőn csillantak és ahogy Gerard aprót bólintott, kicserepesedett ajkai máris vágyakozóan tapadtak Gerard szájára.
*****
Gerard igyekezett napirendre térni afelett az érdekes este felett, bár maradtak üres, válasz nélküli kérdései, még nem volt minden világos, de pontot akart tenni a dolgok végére és csak Frank-re koncentrálni. Kihasználni minden percet, amikor együtt lehetnek, mert ezek az alkalmak átszínezték életének szürkeségét és értelmet adtak mindennek. Sajnos Frank hektikus munkabeosztása miatt, komplikált volt újabb találkozót szervezni, de az interneten naponta beszéltek. Ha csak néhány percre is, de szakítottak időt erre. Gerard mindig írt Frank-nek, ha hazaért a képregényüzletből és Frank ahogy tudott, válaszolt is. Ha munkában volt, néha csak hajnalban, a műszakváltás után volt erre lehetősége, de Gerard amint meghallotta a gépének üzenetet jelző neszét, máris kipattant az ágyból és sietve a számítógép elé ült, hogy Frank sorait olvashassa. Gerard minden órájára a várakozás telepedett rá. Furcsa érzés volt. Várni valamire, ami ennyire jó. Az idegesség emésztette, de a szó jó értelmében. A szívdobogás, gyomor és mellkasi fájdalom, a kissé pánikszerű félelem, nem múlt el, az első találkozójuk óta társként kísérte, még akkor is, ha csak Frank betűit láthatta a számítógép monitorán. A gondolatai rendezetlenek lette, mindenről Frank jutott az eszébe. A fények, zajok, az élet momentumai, amik körbevették, mind-mind Frank-re emlékeztették. A mosolyára, az arcára, az illatára. A szájában és az orrában csillogó kis karikára. Ahogy előhúzza és elszívja a cigarettáját. Ahogy ránéz, ahogy törődően átöleli. Ahogy megszólal. Az egész lényétől, Gerardot a hideg izzadtság borította el és reszketni kezdett, mint aki fázik.
Nem akart mást, csak Frank-el lenni, de erre hosszú napokat kellett várnia. Éppen ezért borította el határtalan örömmel, mikor egyik este, a munkából hazaérve, egy rövidke üzenetet talált a számítógépe monitorán.
Szia Gerard! Van egy jó hírem, elcseréltem a műszakomat, így holnapra szabadnapot kaptam! Tudunk találkozni! És egy meglepetéssel is készülök, ha lehet így nevezni, nem is tudom...Remélem, ugyanúgy várod már a találkozást, mint én. Most rohanok dolgozni. Jó éjszakát. Hiányzol! A te Frankie-d.
A kora délután elküldött üzenet nagyon meglepte és örömet, de szorongást is hozott magával. Az utolsó pár szótól Gerard szíve szinte elolvadt. Frank nagyon titokzatos volt és meglepetésről írt, amiről Gerardnak fogalma sem volt, mit takar. Általában nem kedvelte a meglepetéseket, az ilyesmi negatív szóként élt a tudatában, a zaklatással és erőszakkal teli középiskolai évek miatt. Persze, Frank meglepetése bizonyára kellemes, Gerard kíváncsian várta, hogy másnap fény derüljön rá. És amire ennél is jobban vágyott, az igazi boldogság, Frank a társasága volt.
Gerard ült egy darabig a sorokat kérdőn bámulva, többször átolvasva, majd visszaírt Frank-nek.
Szia Frankie! Ez nagyszerű hír, nagyon örülök! Én is izgatott vagyok a meglepetés miatt. És azért is, hogy láthatlak. Te is hiányzol. Nagyon. Legyen szép estéd.
Elküldte az üzenetet, aztán előkereste a világegyetem rajzát, amin az elmúlt hetekben a szabadidejében dolgozott. Nem mondhatta el, hogy úgy haladt vele, ahogy szerette volna, sokszor a Frank-ről való ábrándozás a rajzolás útjába állt. Gondterhelten nézte a fehér papírlapot és a színek, alakzatok kusza együttesét, amik lassan álltak össze egy képpé. Nem volt egyszerű a dolga és Gerard néha azt érezte, sohasem lesz olyan, mint kellene. De nem adhatta fel csak úgy! Meg kellett alkotnia a tökéleteset, életet kellett rajzolnia a képre. Ez volt az ő feladata.
*****
Gerard az órára nézett és elöntötte a félelemmel társult izgalom. Indulnia kellett, hogy időben odaérjen a Frank-el megbeszélt találkozóra. Sietve elpakolta a rajzeszközeit, a bolygókat ábrázoló képet a fiókjába tette, lekapcsolta az asztali lámpát, majd magára kapta a kabátját. Nagy sóhajokkal, de legyűrte valamennyire a heves szívdobogását. Felgyalogolt az alagsor lépcsőin. Szívében várakozó riadtság volt, a fejében zűr-zavar, de el kellett hallgattatnia a hangokat. Fent azonban mellbevágó felfedezésben volt része. Gerard nem jutott szóhoz, minden épkézláb gondolata semmibe foszlott, mert édesanyja karbatett kezekkel és letagadhatatlan mosollyal az arcán állt a nappali közepén.
- Anya, nem hallottam, hogy itt vagy...- dadogta Gerard és teljesen elfehéredett, ahogy realizálta, hogy anyja hamarabb hazaérkezett a vártnál.
- Csak nem készülsz valahova? – érdeklődött a nő szelíden. Gerard teljesen elhűlt. Az agya azt diktálta, hogy ne hazudjon, hogy édesanyjának joga van az őszinteséghez, de hogyan mondhatta volna meg az igazat?
- Sétálni...- mondta alig hallhatóan, elkerülve Donna tekintetét, aki természetes anyai kíváncsiságával válaszokra várt. És nem győzte meg Gerard előbb sápadt, majd tűzpiros arca, lázasan fénylő szemei és zavarodottsága.
- Értem. És hogy hívják a lányt?- nevetett fel.
Gerard a padlót pásztázta.
- Milyen lányt?
A hangja rekedt volt és bizonytalan. Legszívesebben mindent bevallott volna anyjának. Donnának tudnia kellett volna, Frank létezéséről, hiszen Elena halála óta, édesanyja próbálta meg pótolni a nagymamai gondoskodást is Gerard életében. Az apró kis gesztusok, mint a reggelire készített palacsinta, vagy a színes cetikre írt, pár szavas kedves üzenetek a konyhapulton felejtve, mind-mind sokat jelentettek Gerardnak és a feltétlen szeretetről árulkodtak, amit Donna mutatott felé. Ezért is kellett volna Gerardnak mesélnie, a hetek óta tartó, nem mindennapi kapcsolatáról Frank-el. Annyira szeretett volna áradozni Frank helyes arcáról, a varázslatos, szemeiről, mosolyáról, a vele töltött csodálatos percekről! Megmutathatta volna a fotóautomatában készült képeit, ahol együtt vannak. De csak állt ott, küszködve a bénultságával.
- Hát, akivel sétálgatni fogtok! Drágám, az anyád vagyok! Ki ismerne jobban, nálam? Kiszúrtam, hogy mostanában mintha később érnél haza a munkából, na meg látom, hogy jelenleg is milyen zavarban vagy!
- Anya...- kezdett volna magyarázkodni Gerard, de Donna meg sem várva a reakcióját, odament hozzá és váratlanul átölelte. Parfümje megnyugtató ködként burkolta be Gerardot. A fiú sután viszonozta az ölelést, tenyere végighúzódott édesanyja élénkszőke haján és a vállain, majd csak hallgatott rohanó szívvel. Donna értette a csendjét.
- Rendben Gerard, ne beszélj, ha nem akarsz. Csak tudd, hogy nagyon boldoggá teszel és büszke vagyok rád! Bár, azt hittem, azzal a somerdale-i kislánnyal szeretnél randevúzni.- jegyezte meg a nő, mire Gerard hevesen megrázta a fejét.
- Lindsey egy barátom!
Valójában Gerard ebben nem volt olyan biztos, azóta nem írt a lánynak, hogy ott hagyta a pláza egyik kávézójában, mikor kiderült, hogy szülei eladták a nagymamája házát. Szégyellte magát az akkori viselkedése miatt, és nem mert vele kapcsolatba lépni. Úgy gondolta, Lindsey megharagudott rá.