AMARE - Szerelmes novellák ✔️

Egy kívánság

A kosár pályán vagyok. Már rég sötét az ég, még a nyári késői naplementéhez képest is. Hajnali három körülre már eléggé lehült a levegő, úgyhogy az eddig derekamon hordott ingemet felvettem.
A tábor záró bulija nem rég ért véget, és mindenkit elzavartak aludni. Én mégis itt vagyok, és azon gondolkodom, hogy mit is érzek pontosan. Féltékeny lennék? Talán. Szomorú? Azt már nem hiszem. Csalódott vagyok. Ez a legjobb jelző.
Az első éjszakám mesébe illően szép volt. Táncoltam vele, néztük a csillagokat, nevettünk, beszélgettünk és úgy éreztem, hogy van remény. De nekem csak egy éjszaka jár, ezt meg kellene már tanulnom.
Úgyhogy most itt vagyok a pályán, ahol vele voltam. Hullócsillagra vadászok, mert igazán szükségem lenne egy kívánságra. Közben valami lassabb zene szól a fülemben, de nem nagyon figyelek rá. A gondolataim túlságosan elfoglalnak. A "mi lett volna ha...?" teljesen leköt. Nem akarok visszamenni a házhoz, mert tudom, hogy az előtt ülnek... bár talán már elég késő van, megpróbálhatnám. Feltápászkodom a nap folyamán felforrósodott betonról. Leporolom a ruhámat, amikor egy alak lép a lámpa fényébe. Ledermedek. Egyenesen rám néz és szó nélkül tart felém, kezeit a zsebébe relytve. Idegesen beletúr a hajába, aztán fél méterrel előttem megáll.
-Szia - köszön, kicsit bizonytalanul, de egy fél mosoly kiül az arcára.
-Szia! Hát te? - érdeklődöm, miközben megpróbálom álcázni a meglepetségemet.
-A csajok mondták, hogy még nem értél vissza... és gondoltam rád nézek - vakarja meg a tarkóját. A szívemet a torkomban érzem. Nem is tudom mit kéne mondanom, de nem is kell semmit, mert folytatja.
-Minden oké? - aggódik értem. A tekintete tetőtől talpig végig mér. Nem tudok válaszolni, hisz én sem tudom a választ.
-Azt hittem vele vagy - válaszolom végül.
-Voltam - javít ki.
-És mi történt? - tudakolom.
-Idejöttem - von vállat lazán. Elfolytok egy mosolyt, és továbbra is csendben maradok. Felnéz az égre.
-Hm... Most nem olyan felhős, mint legutóbb - tanakodik. Én is felpillantok a milliónyi fénypontra.

-Nem. Tényleg nem - és mégis csak felfelé görbül az ajkam. Lefekszik a földre és megveregeti a helyet maga mellett, mire letelepedek mellé. Csendben figyeljük az eget. Lopva tekintünk a másikra és a kezünk összeér. Ekkor felém fordul az oldalára.
-Ne haragudj! Nem akartalak megbántani - fésül ki egy tincset a szememből. Az érintésétől megborzongok.
-Semmi baj - mondom.
-A lényeg, hogy most itt vagy - nézek a szemébe. Elveszünk egymás tekintetében behatárolhatatlan időkre. Az arca közelít az enyémhez az orrunk összeér, de mielőtt még megcsókolhatna, oldalra húzza a fejét és az arcomhoz érinti az ajkát, közel a számhoz. Visszafordul a hátára és invitál, hogy a vállára hajtsam a fejem, amit meg is teszek. Mélyen beszívom az illatát, ami megnyugtat és egy kicsit görcsbe rándul tőle a hasam. Nézzük az eget, simogatja a karomat. És bár rövid párbeszédeink vannak, azok annál tartalmasabbak. Újra boldog vagyok és nevetek, amikor valami hülyeséget mond. Aztán egy hullócsillag hasít keresztül az égen.

Ha tetszett, kövess be instagramon ( carmenwrites_ ) és olvasd el a többi történetemet is!
Szép napot!