AMARE - Szerelmes novellák ✔️

Bűnbe veszve

Ezt a novellát az instagramon szavaztátok meg. A fiút, a lányt, a helyszínt és azt, hogy először találkoznak. Íme az eredmény! Jó szórakozást!

Pár hónapja költöztem csak a városba nem túl sok anyagi háttérrel. Nem igazán támogatták odahaza a döntésemet, így a semmiből kellett talpra állnom. A szüleim kisvárosi élete nem bizonyult elég érdekesnek és sikeresnek. Nem tudtam magammal mit kezdeni ott.
Nagyobb pörgésre és több kalandra vágytam!
Így jutott eszembe a nagyvárosi élet kipróbálása és aztán ezért vállaltam el a város legveszélyesebb környékén ebben a lepukkant, pénzmosodának funkcionáló kávézóban a melót. Annyi ideig kerestem egy normális munkát, hogy már szinte bármit elvállaltam volna. Ekkor bukkantam rá erre a lehetőségre. Végül pedig úgy voltam vele, hogy nem fog érdekelni se a környék se a cél, amit szolgál ez az egész. A pénz az pénz, tök mindegy hogyan szerzi az ember...
A kimondott tényen kívül pedig nem is éreztem, hogy egy pénzmosodában dolgoznék. Jó fizu, érdekes hely. A környék, ahol volt nem tartozott a csili-vili helyek közé. Kezdetben úgy voltam vele, hogy nem is lehet olyan rossz, mint amilyennek mondják. Végülis bűntények akárhol előfordulhatnak. Persze már egy hét után meg tudtam állapítani, hogy milyen naivan is gondoltam akkor. Bár ez a vendéglátó kávézónak volt nevezve, az embernek előbb jutott eszébe egy kocsma róla, annak ellenére, hogy alkoholt csak este hattól lehetett kapni.
Mindenféle ember megfordult itt. Bűnözők és üzletemberek egyaránt. Az utóbbiak inkább balesetből. Enyhén megrettentek, amikor beléptek a kis kávézóba és drogosokkal, motorosokkal és kissé alulöltözött lányokkal találták szembe magukat.
Én megértettem a meglepettségüket. A kávézó szörnyen megtévesztő volt. Kívülről egy aranyos boltocska, kopottas, rózsaszín fallal és virágokkal. Belülről viszont egy poshadó lyuk cigi szaggal, sörtől ragacsos padlóval és érdekes arcokkal.
Valamiért mégis maradtam. Vonzott a változatosság. A nagyon tiszta, nagyon biztonságos kisvárosból kikerülni a bűnözők közé pont az a fajta kaland, amit egy magamfajta őrült talán még jobban is élvezett, mint kellett volna. Emelett abban is biztos voltam, hogy a szüleim undorodnának tőle, hogy ha tudnának róla, hogy itt kötöttem ki. Ez is kicsit tetszett az egész életemen át tartó túlóvásuk után. Kikerültem a rideg nagyvilágba, ami már nem volt tele cukormázzal és ezt nem tudták megakadályozni. Még a sok próbálkozás ellenére sem.
Napokig, hetekig ugyanaz ment minden nap. Bejött egy-egy részeg, másnapos, kar-vakarós tag, kértek egy espressot (az volt a legolcsóbb és többnyire sár íze volt) és leültek vagy a pulthoz, hogy Pamelával, a pultos lánnyal kavarjanak, vagy egy eldugottabb sarokba. Néha volt egy-egy bunyó vagy buli, letartóztatások. Tipikusan olyan, mint amit egy gettóban lévő "kávézótól" elvárna az ember.
Egy idő után már a törzsvendégek nagy részét is ismertem Pamelának hála, aki gyakran bemutatott nekik. Mondjuk, olyan is volt, aki maga kérdezett rá, hogy ki vagyok, ami azért ritkábbnak bizonyult. Én voltam az "új" lány sokáig, aztán már csak Naomi. Kezdtem megszokni a helyet, illett az én adrenalinos és enyhén őrült fejemhez. A kiszámíthatatlanság, ami a napokban rejlett sok embernek riasztó lehet... nekem pont az ellenkezője.
Az egyik nap azonban más volt.
Amikor bementem reggel, hogy leváltsam az egyik kollégámat az éjszakai műszakjából, hatalmas sürgésre léptem be. Rajtam kívül az összes munkatársam bent volt és pakolt, kapkodott mindenfelé. A vendégek is furák voltak. Mind a négyen, akik ilyen órában itt szoktak lenni, egy külön asztalhoz tömörültek és valamit pusmogtak. Mi a fene?
Értetlenül léptem a pulthoz, ahol Pamela éppen felmosott.
-Jó reggelt! Mi ez a nagy forgatag? - dobtam a válltáskámat a pult alá és tanakodva mértem fel a terepet, hogy keressek valami segíteni valót. Pamela először csak egy fél pillantásra méltatott, de aztán ijedten tapadt rám a tekintete.
-Te mit keresel itt? - a lányban most realizálódott igazán, hogy megérkeztem a beosztásra, de nem igazán tűnt úgy, hogy örül nekem. Egy pillanat töredéke alatt sápadt le falfehérre. Azt hittem a külsőmtől ijedt meg. Értetlenül mértem magam végig a tükörfalban, ami a pult része volt, de nem találtam semmi kifogásolhatót.
-Jöttem dolgozni...? - feleltem inkább bizonytalanul egy kérdésként, mert nem tudtam pontosan, hogy erre mit is kellene válaszolnom.
-Nem kaptad meg az e-mailemet, amit este írtam? - érdeklődött most már idegesen és ingerülten arrébb rakta a felmosót.
-Nem - ráztam a fejem. Az együtt töltött éjszakai műszakokban már megtanultam, hogy Pamelánál az "este", hajnali 1 és 2- közé tehető. Valószínűleg ezért nem kaptam meg a levelét, én akkor már rég aludtam, hogy fel tudjak kelni. A lány gondterhelten megdörzsölte az arcát és tanácstalanul méregetett. Valamit tényleg nagyon keresztbe nézhettem, ha így megleptem. Csak azt nem tudtam, hogy mégis mit?
-Miért? Mi van? - megijesztett a viselkedése.
-Jön a főnök - mondta most már az orrnyergét masszírozva.
Jön a főnök? Mármint a maffia főnöke, akinek a pénzt mossuk. Két hónapja dolgozom itt és még egyszer sem találkoztam vele. Bár gyanítottam, hogy a szerződésem miatt van.
-És? - vontam vállat. Ennyi idő alatt is már annyi mindent láttam, hogy nem hatott meg ez a kis információ. Sőt... még sosem találkoztam maffia főnökkel... talán itt az ideje.
-Még nem vagy beavatva ehhez eléggé. Csak próbaidőn vagy. Nem szoktak találkozni vele az újak, főleg ha szeretnéd megtartani a szerződésed azon részét, amelyben leírjuk, hogy ártatlan vagy - magyarázta. Ezt nem találtam elég jó indoknak. Hiszen ezek olyan dolgoknak tűntek, amit nekem kellene elintéznem. Vagy legalábbis az én problémámnak kellene, hogy legyenek. Nem olyan, amivel Pamelának és a kávézónak kellene vesződnie.
-El kell tűnnöd innen most! Majd beosztalak másik napra pluszba - vette fel a táskámat a földről és szinte nekem vágta a nagy sietségben. Aztán máris az ajtó felé kezdett tolni, de mielőtt még szabályosan kivághatott volna rajta, nyílt a bejárat és jó erősen homlokon vágott.
-Áu! - jajdultam fel, ahogy éreztem a tompa fájdalmat szétáradni a homlokom. Ez tuti feldagad. Néhány szitkozódás is kiszaladt a számon, de csak halkan, inkább magamnak.
Közben körülöttem hirtelen hatalmas csönd lett, amit csak a fájdalom enyhülése után vettem észre.
-Jaj elnézést! - hallottam egy mély hangot és valaki elhúzta az arcom elől a kezemet. Egy nálam 2-3 évvel idősebb fiú, sőt már inkább férfi, állt előttem és a homlokomat tanulmányozta ezer ráncba szaladó szemöldökkel. Barna kócos haja, fénylő barna szeme és bőrdzsekije volt. Legalábbis a pillanatnyi döbbenetben csak ennyit vettem észre. Meg persze, hogy mennyire markáns és sármos... bronz bőr, hófehér fogak... még egy heg is volt az állán.
-Pamela hozz jeget a hölgynek! - intett a pultosnak, aki egyből ment is.
-Tessék! Üljünk le! - a kezét a hátamra téve elkormányzott egy félreeső sarokba. Volt egy olyan érzésem, hogy az volt az ő törzs ülőhelye. Kihúzta nekem a széket, amire lehuppantam, ő pedig a mellettem lévőn foglalt helyet.
-Ne haragudjon! Nem láttam - szabadkozott és újból elhúzva a kezem tanulmányozta a kárt. Ám most a tekintete lecsúszott és az enyémbe fúródott. Egy rövid pillanatra elakadt a lélegzetem, de úgy éreztem az övé is. Egy pillanat töredékére, mintha az idő is megállt volna. Talán kihagyott az óra egy másodpercet? Aztán egy csábos, hófehér mosolyra húzta a száját, amibe be bevallom őszintén, egy picit beleremegtem. Majd megérkezett Pamela a jéggel és egy aggódó pillantást vetett rám és a főnökre.
-Kell még esetleg valami más is uram? - a lány olyan angyali és behódoló mosollyal kérdezte ezt, mint amilyet még soha nem láttam tőle. Egy vadi új oldal, amiről sejtettem, hogy a főnöknek tartogatja.
-Csak a szokásos kávét kérem Pamela. Te kérsz valamit? - pillantott rám ragyogó barna szemeivel.
-Öm... jó lesz ugyanaz - zavaromban nem tudtam értelmesen gondolkodni, így rávágtam azt, ami a legegyszerűbbnek tűnt. Csak később esett le, hogy azt se tudtam milyen kávét iszik!!!
A lány bólintott és már el is tűnt kettesben hagyva minket.
A főnök a kezembe adta a zacskót.
-Tessék. Ezt szorítsd a fejedhez! - egyből észrevettem a magázás és tegezés közti különbséget. Mintha az egyik pillanatról a másikra változott volna meg köztünk a levegő.
-Köszönöm - mondtam kicsit halkan, de azért megpróbáltam még megereszteni mellé egy mosolyt.
-Mégis mit? Én taroltalak le - nevette el magát, mire én is felkuncogtam.
-Egyébként Jordan vagyok - mutatkozott be továbbra is megtartva a mosolyát.
-Naomi - feleltem. Bár kicsit fura volt ez a jelenet, mert nem láttam teljesen az arcát miközben egy zacskó jeget szorítottam a homlokomhoz. Ám ebben a kávézóban már abszurdabb dolgokat is láttam.
-Jaa! Te vagy az új lány - értette meg. Először azt hittem ideges lesz, hogy mégis találkozunk hiszen, ahogy Pamela mondta, nem vagyok beavatva. Ám tekintete továbbra is játékos maradt. Érdekes... nem így képzeltem el egy maffiózót.
-Na ja - nevettem el magam kicsit kínosan a jelző hallatán.
-Hát Naomi. Örülök, hogy végre megismerhetlek - felelte és rám kacsintott, amikor Pamela két cappuccinot hozott nekünk.

Ha tetszett, kövess be instagramon ( carmenwrites_ ) és olvasd el a többi történetemet is!