AMARE - Szerelmes novellák ✔️

Föld hívja Jane-t! - 1

16 évesen mindenki megkapja azt a mondatot a csuklójára, amit a lelki társától először fog hallani.
Ez mind nagyon szép és jó mindenkinek. Természetesen rajtam kívül mindenkinek.
Jane Harelson vagyok és 7 éves korom óta siket. Ezért nem is izgultam annyira, amikor a tizenhatodik születésnapom reggelén felkeltem. Természetesen megnéztem a csuklómat, puszta kíváncsiságból. Egyáltalán én kapok valamit?
"Föld hívja Jane-t!" Ez valami rossz vicc? Létezhet, hogy az univerzum egy szörnyen szar viccet játszik velem és irónikusan poénkodik? Üzenem neki, hogy baromira nem vicces! Nem nevettem!
Idegesen keltem ki az ágyamból és a szekrényemből kivettem egy fekete kendőt, amit aztán vastagon a feliratra tekertem. Minek nekem lelki társ? Tökéletesen meg vagyok egyedül is! Elhatároztam, hogy csodás célokat fogok magam elé állítani. Tökéletes lesz az életem lelki társ nélkül is! Be szerettem volna járni a világot és mindent lefotózni, ahol jártam és talán még egy blogot is indítani. Az írás egy nagy fellélegzés volt mindig számomra és jó is voltam benne. Könnyebb úgy kiadni bármit és jól kifejeztem magam vele.
16 éves korom óta nem foglalkoztam a csuklómon lévő szöveggel. Mindig volt mivel eltakarni és így is tettem. Amikor csak tudtam, betekertem valamivel. Egy idő után pedig már nem a szöveg miatt csináltam, hanem megszokásból és a szövegről el is feledkeztem.
Nem volt sok barátom, pont annyi, amennyi kell és amennyivel szoros kapcsolatot lehet kialakítani. Természetesen huszonkét éves korunkra a nagy részük már megtalálta a másik felét. Az egyik legjobb barátnőm, Kayla még nem, de ő nem volt az a túlstresszelős fajta. Úgy volt vele, hogy majd eljön az idő, amikor el kell jönnie.
Így vele szerveztem a második utamat Európába, amire aztán nyáron sor is került. Olaszországba mentünk, kettesben. Kayla csak miattam tanult meg jelelni,. Általánosban nagyon érdekelte a betegségem és szeretett volna velem beszélgetni. Azóta elválaszthatatlanok vagyunk és együtt járjuk be a világot.
Olaszországban, egyik este elmentünk egy koktélozóba. Mindketten a bárpult felett kiállított árlistát nézegettük, majd Kayla megkérdezte tőlem, hogy mit kérek, amikor a pultos srác hozzánk lépett. Mielőtt azonban válaszolni tudtam volna barátnőmnek a pultos leszólított minket. Ezt onnan tudtam, hogy Kayla odakapta a fejét, majd kedvesen elmosolyodott és visszafordulva felém a srácra biccentett, úgyhogy odafordultam.
Igazán jóképű volt. Vékony, de szálkás test, amit a szoros felsőből tudtam megállapítani. Világosbarna haj és barna szem, amiben játékosság csillogott.
Sok időm nem volt megnézni magamnak, mert elkezdett jelelni. Az elkalandozás miatt és a meglepettségtől egyaránt nem tudtam elsőre koncentrálni, ezért kicsit zavartan kértem, hogy ismételje meg. Mosolyogva újra elmutogatta. Egészen ügyes volt, csak apró hibákat vétett, de gondoltam, hogy nem kell ezt nap, mint nap használnia. Azt kérdezte, hogy mit kérek én pedig válaszoltam, hogy egy mojitot. Ugyanazzal a kedves mosollyal bólintott egyet és aztán Kayla rendelését is felvette. Leültünk az egyik sarokba barátnőmmel, aki elkezdett arról mutogatni, hogy tuti bejövök a srácnak és meg kéne próbálnom valamit tenni. Én pedig visszaválaszoltam, hogy semmi értelme, illetve ha a srác szeretne valamit, majd tesz érte.
Tett is érte. Ő maga hozta ki nekünk az italokat és az enyém alá tett egy szalvétát, amin egyből kiszúrtam a fekete írást, ami átütött rajta, de nem tudtam elolvasni. Velünk maradt egy kicsit és érdeklődött, hogy honnan vagyunk. Kayla mondta, hogy Kaliforniából. Aztán az is kiderült, hogy a srác is onnan valósi. Csak a nyáron van itt. Az apukájáé ez a koktélbár lánc és eljött Olaszországba, hogy itt töltse a nyarat és dolgozzon is egy kicsit. Aztán mennie kellett, kiszolgálni a többieket.
Kayla is látta, hogy van valami a szalvétámon és izgatottan csusszant mellém, miközben én széthajtottam a puha papírt. "Teló? :)"
A gyomrom görcsbe rándult és szélesen elmosolyodtam, Kayla pedig a nyakamba vetette magát. Először nem voltam biztos a dologban, de végülis azt ígértem, hogy tökéletes életet fogok élni. Miért ne lehetne ez is a része? Ha nem is örökre, de egy kis szórakozás mindenkinek kijárt.
Amikor befejeztük az italokat és távozásra készen álltunk még gyorsan odaszaladtam a pulthoz, ahol kevesebben álltak. A srác érdeklődve rám villantotta a tekintetét én pedig felé nyújtottam a papírt (ráírtam a nevem és a telefonszámom), amit vidáman elvett. A kezemmel egy telefont formáltam és a fülemhez emeltem, hogy jelezzem várom a hívását ő pedig a két tenyerét összetéve bólintott egyet és "köszönömöt" tátogott.
Olaszországban ez még csak egy kis semmiségnek tűnt. Akkor azonban még nem tudtam, hogy az életem örökre megváltozott.

Ha tetszett, kövess be instagramon ( carmenwrites_ ) és olvasd el a többi történetemet is!