AMARE - Szerelmes novellák ✔️

Félreértések

Óriási erővel csapta be maga után az ajtót, ahogy dühödten kiviharzott az iskolából. Majd' beleszakadt a dobhártyám is, illetve majdnem nekem vágódott az ajtó, ahogy megpróbáltam követni.
-Jack állj meg! Légyszíves beszéljük meg! Jack - szüntelenül a nevét ismételgettem, de a hangom süket fülekre talált. A fiú nem reagált semmire, amit mondtam neki. Megállíthatatlan, hosszú léptekkel haladt végig a parkolón, hogy eljusson a kocsiáig.
-Jack! - kiáltottam már az idegösszeroppanás szélén állva. Erre hirtelen megállt, amire nem számítottam, így majdnem neki ütköztem a nagy lendületben, hogy lépést tartsak vele, de még időben megtorpantam.
-Miért van Ő itt? - kérdezte maga elé meredve, nekem háttal. Szinte éreztem a benne fortyogó dühöt, ami kicsit összezavart, de inkább megijesztett. Nem láttam még ilyennek. Persze volt már mérges, de ez most. Ez más volt. Ahogy lélegzett izmos vállai egyenletesen fel és le jártak. Most vettem csak észre, hogy mennyire beesett a tartása. Más is volt itt, nem csak düh.
-Mert elhívtam - feleltem nyugodtan. Féltem. Nem akartam Jacket elveszíteni. Nagyon rövid idő alatt az egyik legfontosabb személlyé vált az életemben és most először úgy éreztem veszélyben lehet a barátságunk. A válla felett rám sandított és akkor láttam meg kék szemében azt a mérhetetlenül mély csalódást és bánatot. Összeszorult a szívem.
-Miért? - már a hangjában sem az az előző megfékezhetetlennek tűnő harag tombolt. Erre nem tudtam válaszolni. Azért hívtam el Danielt, mert kedveltem. Kedves volt velem és kezdtem valamit talán érezni is iránta, bár azt nem tudtam, hogy mit. Ugyanakkor tudtam, hogy Jacknek nem fog tetszeni az ötlet. Mégis egy random srácot választottam a legjobb barátom helyett. Többször veszekedtük már ezzel kapcsolatban Jackkel. Annyira kért, hogy legyek rá tekintettel és ne kelljen egy légtért szívnia Daniellel. Tényleg ennyit kért, én pedig leszartam...
-Kedvelem - mondtam ki halkan. Jack ekkor teljes testével felém fordult és egy nagy lépéssel olyan közel került hozzám, hogy a lélegzetem is elakadt. Soha nem volt még köztünk ilyen kevés távolság. Mégis mérföldeknek éreztem. Kék tekintete láncba verte az enyémet.
-Tényleg kedveled? - kérdezte enyhén remegő hangon. Csalódott volt. Csalódott bennem. Bár az előbb ezt mondtam, most elbizonytalanodtam a választól.
-Nem értem mi bajod... - hajtottam le a fejemet, hogy ne lássa vörös arcomat.
-Nem érted mi bajom... - ismételte meg motyogva és ellépett tőlem, hogy folytassa útját a kocsija felé.
-Most hova mész? - kiáltottam utána.
-Tök mindegy. Csak el innen! - felelte.
-Mi bajod van Jack? - kiáltottam megint, mire megfordult és felém arccal lépdelt tovább hátrafelé. A szeme csillogott és egy bánatos mosolyra húzta a száját.
-Szeretlek! Ez a bajom - felelte egy tehetetlen kéz lendítés kíséretében és újra hátat fordítva nekem folytatta útját el az iskolától, el tőlem lehetőséget sem adva, hogy válaszoljak.
Pedig ahogy távolodó alakját néztem bennem is megfogalmazódott valami, amit eddig nem értettem.

Ha tetszett, kövess be instagramon ( carmenwrites_ ) és olvasd el a többi történetemet is!