AMARE - Szerelmes novellák ✔️

A tökéletes pillanat

Beállítottam a fókuszt és egy kicsit arrébb az objektívet, lőttem egy képet. Aztán a kezemet a kamera kijelzője fölé helyezve, hunyorogva próbáltam kivenni a részleteket az erős napfényben. Biztos ami biztos, csináltam még néhány képet a várról. Csak lesz közte egy ami jó.
Kora délután volt, még ebédidő, ezért nem voltak túl sokan a látványosságnál.
Többször is körbejártam a romot, különböző szögeket találva, mielőtt még a külsejéről áttértem volna a belsejére.
Varázslatos volt a hely. Szinte láttam magam előtt, ahogy a valaha itt élő emberek sürögnek-forognak a beomlott falú, festésű termekben és folyosókon. Gondoltam arra is, hogy photoshoppolok néhány képet. Egy-egy filmből kivágnék egy jelenetet és összemosom az én képemmel.
Nem tudom, meddig csavaroghattam. Percek, de akár órák. Túl sok mindent akartam megörökíteni, túl sok jó lehetőség volt.
Biztos voltam benne, hogy egy jó nagy fotó albumom lesz a mai képekből.
Aztán elértem a trónteremhez. Látszólag a kastély ezen része maradt meg a legjobban. Ugyan nem tudtam, hogy miért, de nem bántam, ugyanis egyszerűen káprázatos volt. Egy hatalmas, kerek, színes üvegből készült, részletgazdag ablakon sütött át gyéren a napfénye, ami alatt a gondosan megfaragott kő trón helyezkedett el. A szememre vettem a kamerámat és a képen középre vettem az ablakot. Aztán a gépem csipogva jelezte, hogy elkészült a fotó. Az enyémmel párhuzamosan egy másik, hasonló pittyenést is hallottam közvetlenül magam mögött, amire hátra is fordultam.
Egy korombeli srác térdelt ott és éppen az előbb készített fotót tanulmányozta a kameráján. Amikor észrevette, hogy megfordultam és őt figyelem elmosolyodott és felállt, hogy megmutassa nekem is a képet.
-Nézd! - állt mellém és felém fordította a gépének a kijelzőjét. A kép hasonlított az enyémhez, annyi különbséggel, hogy középen nem a trón volt, hanem én és körülöttem az az óriási színes ablak.
-Na? - érdeklődött, mert nem igazán mondtam semmit.
-Wow - ennyit bírtam kinyögni. Egy olyan koncepciót hozott fel, amire én nem is gindoltam, mégis milyen jól működött.
-Ez nagyon szép! Megnézed az enyémet? - érdeklődtem.
-Persze! - bólintott és még közelebb jött hozzán. Már elért hozzám kellemes parfümjének illata is. Gyors pillantást vetettem még a fiúra, hogy kicsit jobban megnézzem. Szőke haj, kék szeme és enyhe borostája volt. A fehér pólójára fekete bőrdzsekit húzott és egy fekete nadrág volt rajta. Nekem is hasonló szettem volt, csak nekem nem fehér, hanem bordó felsőm volt.
Megkerestem az előbb készített képemet.
-Hú! Te se szerénykedhetsz! Ez baromi jó! - megint egy mosolyra húzta a száját.
-Egyébként Daniel vagyok! - nyújtotta kezét.
-Melissa - feleltem vidáman és kezet ráztunk.
-Nos Melissa, ha már így összefutottunk szeretett hobbink űzése közben, nincs kedved kávézni egyet és szakmai tanácsokat váltani egymással? - kérdezte jókedvűen. Sugárzó arccal várta, amíg végig gondolom az ajánlatát. Miért is ne? Látszólag jó fotós, lehet tényleg tudnék tanulni tőle valamit. Meg egyébként egész helyes is.
-Legyen! - egyeztem bele. Így miután még fotóztunk egy keveset beültünk a közeli kávézóba. Aztán vasárnap is. Majd következő napon is.

Ha tetszett, kövess be instagramon ( carmenwrites_ ) és olvasd el a többi történetemet is!
Szép napot!