|Örökké Veled, Nathaniel Blake|

Ötödik

ɴᴀᴛʜᴀɴɪᴇʟ

Éles fejfájásra ébredtem. Az alkohol íze még keveredett a számban. Muszáj volt megfordúlnom, hogy észhez térjek. A kanapén aludtam. Mégcsak nemis az ágyamban. A dohányzó asztalon már üres volt az egy üveg Whisky. A pohár pedig apró szilánkokban hevert a parkettán. Te jó ég. Egy igazi roncshalmaz vagyok. Nehezen ültem fel a kanepén, a szememet pedig takartam a nap első sugaraitól. Arra nem emlékszek, hogy tegnap mikor aludtam el. De a sírásra tisztán emlékszek. Magam elé tettem a kezem. A csuklómon található tetoválással szemezgettem. Az ujjaim óvatosan érintették a karkötőm D medállját. Próbáltam leszedni. A kicsi kapocs felé nyúltam. Szinte már dübörgött a szívem, ahogy kiakartam csatolni. De megállt a kezem. A plafon felé pillantottam. Ha ezt most leveszem, akkor abba végleg belepusztulok. A hajamba markoltam, és a kicsi borostámat piszkáltam. A fejemet ráztam és mezítláb sétáltam a konyhába. De a látvány végleg a padlóra kényszerített. Nem volt reggeli csinálva. Nem várt rám gőzölgő forró Espersso. Nem állt ő a konyhában. Nem vette el az egyik ingemet. Mert a konyha üres volt. Én pedig könnyes szemmel támaszkodtam neki a konyhapúltnak. A szemem elé tettem a csuklómat, és beharaptam a számat.

Mit tettél Nathaniel?

Mit tettél?

- Fiam, mi a faszt csináltál? - reggeli után apám sétált be az ajtón, és az ő maga módján üdvözőlt. Nem volt kedvem hozzá. Nem volt kedvem semmihez. - Daniella kész roncshalmaz! Mit csináltál azzal a lánnyal? - összetette a kezét, a fejemet fordítottam el. Nem tudtam válaszolni. Mert nem akartam válaszolni. Megkelett hoznom egy döntést. Ez a döntés pedig fájt.

- Menj el apa - hátat fordítottam neki, és az ablakhoz sétáltam.

- Ide figyelj! - hírtelen dobott a hátamhoz egy párnát, én pedig kérdőn fordúltam felé. - Te, Ethan Blake fia vagy! Ethan Blake fia pedig nem hozz ilyen buta döntéseket! - megragadta a vállam, és magával szembe fordított. - Megcsaltad?

- Mi a fasz? Nem! Soha! Nem tenném! - ellöktem magamtól, majd a tarkómra tettem a kezem. - Csak...megijedtem. A jövőtől - tártam szét a karom. Apa összehúzott szemekkel nézett rám. Az arcom minden centiméterjét alaposan szemügyre vette.

- Hazudsz - tette csípőre a kezét. - Mond el. Mond el azt, hogy mit vétett neked az a lány! Gyerekkorod óta szereted! Érted? - kopogtatta meg a halántékomat.

- Nekem ehez igazán nincsen kedvem. Ma be kell mennem a céghez!

- Várj...milyen céghez? - húzta össze a szemét, és pedig az ablakpárkánynak támaszkodtam.

- Nagyapa cégéhez - súgtam.

- Tudtam! Tudtam, hogy az öreg beszélte tele a fejed! Szinte a zsigereimben éreztem! Mit ajánlott neked?

- Vezérigazgató leszek! - tártam szét a karom. - Tessék! Nagyapa adott egy jó ajánlatot én pedig éltem vele.

- És ezért szakítottál Daniellával?

- Azért mert visszahúzott volna! Utálja a nagyapámat! Utálják egymást! A kezdetektől fogva!

- Te most tényleg azért hagytad el azt a lányt, mert az apám azt mondta neked, hogy Daniella hátráltatni fog téged? - kérdezte ismételten. Bólintottam. - Te teljesen hülye vagy - sétált az ajtóhoz, és az öltönye zsebébe süllyesztette a kezét. - Az igaz, hogy Daniella nem szereti a nagyapádat. Azis igaz, hogy a nagyapád évek óta szeretne titteket szétszedni. De tudod....- nézett végig rajtam. - Sikerűlt neki.