|Örökké Veled, Nathaniel Blake|

Előszó

Tíz évvel később...

A francia ágyban feküdtem, az arcomat a párnámhoz nyomtam, mégis éreztem a szellőt, és a sós tenger illatát, ami a tengerparti nyaraló hálószobájába beáramollt. A vakító fény beszűrődött az ablakon, a fehér függöny pedig békés táncot járt a szellő parancsára. Nyújtózkodtam a vörös pizsamámban miközben felűltem az ágyon. Balról páratlan látvány fogadott engem. A kristály tiszta tengerpart, átlátszó vizű óceánja nézett vissza rám. Szinte beszökött a hállószobába a tenger morajlása, és a nap hívogató reggeli sugarai. Nem tudtam ellenálni, ezért kikászálódtam az ágyból, megigazítottam a párnámat, és kiléptem a partra. A lábamat óvatosan süllyesztettem bele a puha homokba, miközben a fény kitágítótta a pupillámat. Lehunyt szemmel szívtam be a békét és a jelent. A csuklómra szorítottam a másik kezemet, és megsimítottam a csillogó medált, ami már hosszú évek óta ott csillogott a csuklómon. Őszinte mosoly bújkált az arcomon, és nem bírtam ki azt, hogy ne fordúljak meg. Ott feküdt, a meztelen felsőtestét békésen cirógatta a nap sugarai ami az ablakon át beszűrődtek, az arcát a puha párnába nyomta, a haja barna tincsei kisfiúsan a homlokába tapadtak. Az éles arca vonalait fejlődő borosta keretezte. Hallkan szuszogott, a szíve és a lelke is pihent. Tizenhárom éve most először megmutatta nekem azt, hogy mennyire is szeret. Elvette azt ami már régóta az övé volt, amit csak ő vehet el. Mert Nathaniel teljes egészében megkapott engem az éjszaka. Nem tagadom, olyan szenvedélyes és forró volt az éjszaka, hogy még mindig a hatása alatt voltam. Volt már veletek olyan, hogy annyira szerettetek valakit, hogy az már fájt? Énis ezt éreztem az alvó Nathaniel iránt. Emlékszek, hogy éjszaka megfogta a kezemet, a karkötőink pedig egymáshoz értek, a testünk pedig összeforrt.

Ez a mámor, ez a szenvedély pedig egész éjszaka köztünk izzott.

Amikor nyöszörgött egyet, amikor a csuklóját a homlokára szorította, amikor a takaró lecsúszott a derekáról, és felfedte a meztelen, tökéletes testét, mosolyra húztam a számat, hozzá sétáltam, és leültem mellé az ágy szélére.

A szemét lassan nyitotta ki, a tengerkék csillogó szempár pedig az arcomat fürkészte. A tekintete tiszta és őszinte volt. Benne csillogott a vágy és az őszinte szerelem perszelő tüze. Amint találkozott a tekintetünk, a lelkünk ismételten összefonódott. Gyönyörű volt, én pedig végzetesen szerettem őt. Fehér mosolyra húzta a száját, nem mondott semmit, csak széttárta a karját, én pedig gyengéden feküdtem a testére, az arcomat a nyakához nyomtam, ő pedig a hátamat ölelte, a szívünk, és a lelkünk pedig eggyévált.

A fülembe pedig hallkan súgta azokat a szavakat, amit olyan nagy szeretettel ejtett ki, én pedig az illatát beszívtam, és azt a kezét fogtam, ahol a karkötőink egymáshoz értek.

________________________ 💎

Hamarosan folytatódik